Zelenszkij szerint az orosz olajnak és gáznak nincs jövője

2025. szeptember 10., 13:55 , 1278. szám

Szeptember 5-én Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Ungváron találkozott Robert Fico szlovák miniszterelnökkel. A megbeszélésen szó volt a kétoldalú kapcsolatokról, a békegaranciákról, Európa energetikai függetlenségéről és a közös energiaprojektekről. Megállapodás született többek között arról, hogy októberben összeül a kormányközi bizottság – derül ki egyebek mellett az eseményről az Elnöki Hivatal weboldalán megjelent tájékoztatóból.

Volodimir Zelenszkij beszámolt vendégének előző napi beszélgetéséről Donald Trump amerikai elnökkel, valamint a béke előmozdítására és a biztonság garantálására törekvő koalíció vezetőivel végzett munkájukról. Robert Fico kínai megbeszéléseiről tájékoztatott.

„Számítunk béketeremtési erőfeszítéseink támogatására, és Robert biztosított, hogy Szlovákia mellettünk és partnereink mellett fog állni a békéért folytatott munkában” – jelezte Ukrajna elnöke.

Pozsony támogat minden olyan kezdeményezést, amely elvezet a békéhez – tette egyértelművé Robert Fico.

A felek megvitatták Európa energetikai függetlenségét, valamint Ukrajna és Szlovákia együttműködését az energetikai stabilitás érdekében: a villamosenergia-importot Ukrajna számára és az ukrán energiaforrások exportját Szlovákia területén keresztül harmadik országokba.

„Az Egyesült Államoktól halljuk, mennyire fontos Trump elnök számára az energiafüggetlenség – Európa energiafüggetlenségének – kérdése. Erre választ kell adni, és ez mindenkitől függ Európában. Az orosz olajnak, akárcsak az orosz gáznak, nincs jövője” – hangsúlyozta az ukrán államfő.

Emellett Volodimir Zelenszkij és Robert Fico Ukrajna jövőbeli európai uniós tagságáról is egyeztetett. Az elnök megköszönte Szlovákiának, hogy támogatja országát az Európai Unió felé vezető úton. A felek egyetértettek abban, hogy Ukrajnának és Moldovának továbbra is együtt kell haladniuk az európai uniós tagság felé.

Szlovákia miniszterelnöke háláját fejezte ki az ukrán államnak a szlovák közösséghez való viszonyulásáért és jogainak biztosításáért.

A Reuters a sajtótájékoztatóról azt emelte ki, hogy Zelenszkij kijelentette, Ukrajna válaszol Oroszország támadásaira az energialétesítményei ellen, és ezt annak ellenére folytatni fogja, hogy Szlovákia és Magyarország bírálják ezt a lépést, mert emiatt olajellátási zavarokkal küzdenek.

„De mi tényleg nagyon szeretnénk, ha véget érne ez a háború. Azonban senki sem fog csak úgy ülni a sötétben és tűrni” – tette hozzá az ukrán államfő.

Fico jelezte, hogy a „jogos” célpontok elleni katonai támadások ártanak Szlovákiának.

„A nemzetközi energiahálózat részét képező más országok érdekeit is figyelembe kell venni” – próbált érvelni a szlovák miniszterelnök.

Zelenszkij közölte, hogy Kijev továbbra is nyitott Szlovákia olaj- és gázellátását illetően, kivéve, ha a nyersanyagok Oroszországból származnak.

(zzz/president.gov.ua/reuters.com)