A perm világa

Élet a Pangeán

A mintegy 298,9 millió évvel ezelőtt kezdetét vett és mintegy 251,9 millió éve véget ért perm időszak a földtörténeti ókor (paleozoikum) utolsó időszaka volt, mely óriási változásokat hozott a Föld arculatában, geológiájában, éghajlati viszonyaiban, valamint az állat- és a növényvilág fejlődésében, majd a földtörténet legnagyobb kihalási hulláma zárta le, melynek hamvaiból emelkedett ki aztán a mezozoikum (földtörténeti középkor) élővilága.

A permet megelőző karbon időszak végén és a perm elején bolygónk csaknem összes kontinense az eddigi utolsó szuperkontinensben, a nagyjából északról dél felé húzódó, kifli alakú Pangeában olvadt össze. A mai Afrikát, Dél-Amerikát, Indiát, Ausztráliát és az Antarktiszt egybefogó nagy déli földrész, a Gondwana ugyanis egyesült az északi világrészek szinte mindegyikét összefogó Laurázsiával, csak Kelet-Ázsia egyes részei – például Dél-Kína – maradtak önálló földségek. Pangea partjait pedig a Csendes-óceán elődjének számító Panthalassza óceán, valamint a szuperkontinens középső részébe kelet felől gigantikus öbölként benyúló Tethys-óceán habjai mosták. A hatalmas szuperkontinens déli része, a Gondwana eleinte körbevette a Déli-sarkot, s a karbon végén és a perm elején itt zajlott le a permokarbon jégkorszak. Az eljegesedések, illetve a jégárak mozgásainak a nyomait a déli földség mindegyik mai „leszármazottján” feltárták, és a kontinensvándorlás bizonyítékai közé tartoznak. Később viszont Pangea észak felé tolódott, a Föld éghajlata is melegedni kezdett, s a nagy kiterjedésű jégsapkák elolvadtak. Ám nemcsak melegebbé, hanem jellemzően szárazabbá is vált az éghajlat. Mivel az óriási szárazföld belseje messze esett a tengerektől, a trópusi övezetben hatalmas forró sivatagok alakultak ki. Az északi és a déli mérsékelt övben az éghajlat valamivel nedvesebb volt, de kontinentális és általában véve is a belső térségeket szélsőséges hőingadozás jellemezte. A partvidékeken viszont az óceánok hőkiegyenlítő hatása folytán egyenletesebb klíma uralkodott, s az élővilág is gazdagabb volt itt, mint a belső vidékeken.

A karbon mocsaras, vizes élőhelyei visszaszorultak, így a növényvilágban háttérbe kerültek a karbon olyan uralkodó növényei, mint a spórákkal szaporodó, vízhez kötött óriási őszsurlók, ősharasztok, korpafüvek, s a magokkal szaporodó, így nem vízhez kötött nyitvatermők: a magvas páfrányok, valamint a fenyőfélék vették át az uralmat. A magvas páfrányok – köztük a Glossopteris – különösen a Gondwana déli részein terjedtek el. A páfrányfenyők is megjelentek, a fenyőfélék pedig – mint például a Walchia – karcsú örökzöld fákká fejlődtek tűlevelekkel, melyek csökkentették a párolgást, és hatalmas területeket népesítettek be. Az erdőket – leginkább a mérsékelt övben – a fenyők uralták, mellettük pedig megjelentek a cikászok és a gingkók, melyek majd a mezozoikumban érték el virágkorukat.

Az állatvilágban a szárazföldi gerincesek között az emlősszerű hüllők domináltak, melyek fogazata a hüllőkével szemben és az emlősökéhez hasonlóan differenciált volt, a hüllőknél fejlettebb volt a járásuk, s egyaránt akadtak köztük ragadozók és növényevők. Egyik csoportjukat a pelycosaurusok alkották, melyekre jellemző volt a hatalmas hátoldali csigolyanyúlványokkal erősített bőrtaraj, ami valószínűleg hőszabályozóként működött. Közéjük tartoztak például a háromméteresnél is nagyobb növényevő Edaphosaurusok, illetve az erőteljes ragadozó Dimetrodonok. A pelycosaurusokon kívül más csoportjaik is voltak. A therapsidák közül megemlíthetjük a közel két méter hosszúra növő növényevő Moschopst, az erőteljes fogazatú ragadozó Sauroctonust, a hosszú kardfogú agyarakkal rendelkező húsevő Gorgonopst, valamint a legfejlettebb therapsidákat, a cynodontákat. Az utóbbiak valószínűleg melegvérűek voltak, testüket szőr fedte, s belőlük alakultak ki az első emlősök a mezozoikum első időszakában, a triászban. Az emlősszerűek mellett valódi hüllők is éltek. A Scutosaurusok akkorák voltak, mint egy kifejlett bika, zömök test, rövid farok, viszonylag kis méretű fej és nehéz páncélzat jellemezte őket. A Pareiosaurusok ugyancsak robusztus testfelépítésűek voltak, vastag bőrrel és erős páncéllal, melyekkel a ragadozók ellen védekeztek. S ekkor jelentek meg az archosauriák, melyekből a mezozoikumban kifejlődtek a dinoszauruszok, a repülő őshüllők és a krokodilok. Mellettük pedig a gyíkok, a teknősök és a kígyók ősei is feltűntek az élet színpadán.

A kétéltűek már túl voltak karbon időszaki virágkorukon, ám a permben is voltak méretes képviselőik, mint a fél méter hosszú Discosauriscus vagy a nagy testű ragadozó Eryops. A rovarvilágban pedig megjelentek az első bogarak és a kétszárnyúak. S bár a perm végén a pusztító erejű szibériai bazaltömléses vulkanizmus éghajlati katasztrófát okozva tömeges kihalást idézett elő, kipusztítva a tengeri élővilág 90, a szárazföldi élővilág 70 százalékát, a mezozoikum első időszakában, a triászban az élővilág magához tért a sokkból, és kezdetét vette a dinoszauruszok, a repülő, illetve a tengeri őshüllők uralma.

Lajos Mihály