Motoros tinédzser gázolt el egy gyalogost – mindketten meghaltak
Koncházán halálos közlekedési baleset történt: egy 16 éves motoros elütött egy 60 éves gyalogos nőt. A baleset következtében mindketten meghaltak.
A rendőrség tájékoztatása szerint a tragédia július 30-án este történt. A bejelentés 21 óra 30 perc körül érkezett a 102-es segélyhívóra, ezt követően a helyszínre érkeztek az ungvári járási rendőrök, valamint a megyei rendőrség közlekedési bűncselekményeket vizsgáló nyomozói.
Az előzetes vizsgálatok szerint a minaji lakosú 16 éves fiú motorkerékpárral közlekedett Koncháza egyik utcáján, amikor elütötte a 60 éves helyi lakost, aki hirtelen lépett az úttestre. A nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a mentőkocsiban, az újraélesztési kísérletek ellenére, életét vesztette.
A motoros az ütközés után még több tíz métert haladt, majd az út szélén megállt, leesett a járműről és meghalt. Halálának pontos okát igazságügyi orvosszakértői vizsgálat állapítja majd meg.
A rendőrség a motorkerékpárt lefoglalta. Az ügyben büntetőeljárás indult a közlekedési szabályok megsértése miatt, amely halálos következménnyel járt. A nyomozás során szakértői vizsgálatokat végeznek a baleset körülményének tisztázása érdekében.
(VV/ko.net.ua)



