A parlamenti koalíció úgy döntött, hogy külön törvény alapján kerül sor a helyhatósági választásokra Donyeck és Luhanszk megyéknek az ukrán hatóságok által ellenőrzött részein – írja az Ukrajinszka Pravda Ihor Kononenkóra, a Petro Porosenko Blokkja frakcióvezetőjének első helyettesére hivatkozva.
Az ukrán parlament csütörtökön megszavazta a korrupcióellenes törvény módosítását, amely teljes körű vagyonbevallásra kötelezi mind az állami, mind az önkormányzati tisztségviselőket.
Oroszország közölte, hogy újabb úgynevezett humanitárius segélyt szállító konvojt küld Ukrajnába, a donyecki régióba. UaToday hírportál szerint a konvoj fegyvereknek az országba való behozatalára és ukrán tulajdonoknak az országból való kivitelére szolgál.
Jelentős előrelépésről számolt be közös közleményében az ukrán Pénzügyminisztérium és az Ukrajna hitelezőit képviselő bizottság az államadósság átütemezéséről folytatott szerdai washingtoni tárgyalásokat követően – jelentette az UNIAN hírügynökség a birtokába jutott dokumentum alapjá
Az indítványra 288 képviselő szavazott igennel. A döntéshozatalt megelőzően Petro Porosenko elnök ismertette a módosító indítványt Ukrajna Legfelsőbb Tanácsának csütörtöki ülésén – jelentette az UNIAN hírügynökség.
Petro Porosenko ukrán elnök szerint a kormányzat feladata ma megtenni azokat az intézkedéseket, amelyekkel megakadályozható a helyzet bármiféle destabilizálása az országban, ami könnyű prédává tenné Ukrajnát az ellenség számára – jelentette az UNIAN.
Ukrajna nemcsak saját területét, hanem az Európai Unió határait is védi, és ezért segítségre tart igényt a Nyugattól, egyebek mellett védelmi jellegű hadfelszerelések formájában – mondta Londonban az ukrán miniszterelnök.
A munkácsi 128-as hegyi gyalogdandár három katonája esett el Kelet-Ukrajnában – a hírt Ljudmilla Bandurcsak kárpátaljai önkéntes posztolta az egyik közösségi oldalon.
Jurij Lucenko, a Petro Porosenko Blokk (BPP) parlamenti frakciójának vezetője a kormány jövőbeni összetételéről, és a kormányfőjelöltekről is beszélt a BPP sajtószolgálatának – írja az UNIAN hírügynökség.
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség újraindítja jogsegélyvonalát!
Amennyiben magyarsága miatt bárkit atrocitás ér, segítséget kérhet a KMKSZ által újraindított jogsegélyvonalon minden hétköznap 8.00-tól 17.00 óráig (közép-európai idő szerint) a +380959192802-es mobilszámon.