Kard és zászló a padláson

Negyven évig rejtegetett ereklyék

A Mezőhomokon élő Mikolka Miklós 58 éve őriz egy huszárkardot és egy magyar nemzeti lobogót. Édesapjának a testvére harcolt egykor a II. világháborúban, és a 2. magyar hadsereg doni veresége után hazatérve rejtette el házuk padlásán az ereklyéket. Arról, mikor is kerültek elő rejtekhelyükről eme féltve őrzött emlékek, maga az „örökös” mesél.

– Az előzményekről keveset tudok, hisz csak szüleim elbeszélésére támaszkodhatom – mondja Mikolka Miklós. – Édesapámék hárman voltak testvérek. Miklós nagybátyám volt a legidősebb, őt még a magyar hadseregbe sorozták be. Miskolcon kapott kiképzést, ahol később huszárként szolgált. A háború idején már mint tiszt járta meg a hírhedt Don­-kanyart, innen menekülve tért be a szülői házba. Ekkor rejtette el családjától is titkolva kardját és a magyar zászlót. Becsomagolt mindent egy vászonzsákba, és így tapasztotta be a vályogtéglák közé a padláson.

– Mikor szereztek tudomást a rejtekhelyről?

– Keresztapám végül Magyarországon alapított családot, és ott élte le az életét. Én már kiszolgált katona voltam, amikor a hetvenes évek elején először hazalátogatott. Ekkor árulta el a titkát, de meg sem próbálta elvinni az ereklyéit, és a család se verte nagydobra, hogy mi lapul a padláson. Tudja, akkor más idők jártak…

– Mit jelent Önnek ez a családi örökség?

– Mondjam azt, hogy a lelkem egy darabja? Nekem ez jelenti magyarságomat, a kapcsot múlt és jelen között. Értékét nem is tudnám anyagiakban kifejezni. Egyrészt emlék ez a keresztapámról, másrészt gondoljon bele, hányan ontották vérüket e magyar lobogó alatt… Kínáltak már érte pénzt, nem is keveset, de eladni nem tudnám. Mégis, szeretném biztos helyen tudni még halálom előtt, ezért felajánlanám egy múzeumnak, esetleg vala­melyik magyar társadalmi szer­vezetnek. Bízom abban, hogy akad, aki az elkövetkezőkben is méltóképpen és tisztelettel megőrzi mind a kardot, mind a zászlót.

– Előkerülnek-e néha a szekrényből az ereklyék?

– Igen. Ha van időm és kedvem, előveszem: megtörölgetem a kardot, kiteregetem a zászlót. Leginkább csak elmerengek felettük, mint a kisgyerek játék közben: hogy is lehetett akkoriban, miről mesélhetnének ezek a sokat megért tárgyak? Volt már, hogy a lobogót ünnepkor ki akartam tenni a ház elé, de jobb az, ha itt van szem előtt. Ha idáig megőriztem, most már ne essen kár benne.

-farkas-