„Áldott égi béke...”

Karácsony a lágerekben

A fogságban töltött karácsonyok emléke az ártatlanul elhurcoltak visszaemlékezéseiben

„Szent karácsony estje most reánk köszöntött,

Itt ünnepeljük meg a szögesdrót mögött.”

(Holozsi Károly)

Az 1944-es kárpátaljai elhurcoltak visszaemlékezéseit, a lágernaplókat lapozgatva elszorul a kései olvasó szíve: a szögesdró­tok mögött, embertelen körülmények, megaláztatások, kilátástalanság közepette a szibériai rengetegben, Ukrajna szénbányáiban vagy éppen a kaukázusi fogolytáborokban, távol az otthontól, a „sorsüldözöttek családjában” is mindig van, mindig lesz egy gyertya, egy zöld ág, s felzeng a „Krisztus Urunknak áldott születésén...”

A címül választott szavak is fogolytáborban, a Mordvin ASZSZK-beli gulágon íródtak. Id. Balog Sándornak oly sok sorstársával együtt ösztöne súghatta, hogy csak a hitből meríthet erőt a szörnyűségek átélésére, elviselésére, a túlélésre. A legembertelenebb körülmények között is imád­­koztak, miséztek, Úrvacsoráztak.

A visszaemlékezésekben, a sztálini lágerekben fogalmazódott versekben, onnan küldött levelekben különös hangsúlyt kap a karácsony. Ezekből válogattunk az alábbiakban:

„Sztálin még élt. Semmi reményünk se volt, hogy egyszer még hazatérünk. Zöld gally volt a karácsonyfánk. Azt álltuk körül mi, rab magyarok... Letérdeltünk mindnyájan a kis zöld gally előtt... és én dadogva, el-elcsukló hangon imádkozni kezdtem: Most, most segíts meg, Mária... és zokogtunk mindnyájan...” (Dr. Ortutay Ele­mér); „Mikor eljött a karácsony, mi csináltunk karácsonyfát. Gyönyörű zöld karácsonyfa volt. Mandarin meg narancs ott rengeteg termett. Felöltöztettük mi azt szépen, díszes papírokkal körülraktuk. Azt aztán körülállottuk, és imádkoztunk, éne­kel­tünk...” (Molnár Árpád); „Karácsony este kis fát állítottunk, ünnepély is volt.” (Badzey Pál); „Elmúlt a szenteste. Igen szép karácsonyfánk volt. Lakótársam igen szép karácsonyfát hozott, majdnem 2 méter magasat, s én nagyon szépen feldíszítettem. Gyertya a karácsonyfán csak nálunk volt Silin­kában.... A karácsonyfa alá fényképeiteket tettem, s így képen is, lélekben is együtt voltunk” (Gönczy Pál); „Sok karácsonyt megértem már, de a fogságban eltöltöttre örökre emlékezni fogok. Olyan megrendítő prédikációt, amilyet 1944 szentestéjén hallottam, nem lehet elfeledni.... Legfőbb mondanivalója az volt, hogy az igaz ember a bajban is megmarad annak, aki. Így történt velünk is. Az egyik fogolytársunknak egy radvánci lány volt a menyasszonya. Amikor látogatóba jött, magával hozott egy kis karácsonyfát és négy szál gyertyát. Az őrt álló katona egy üveg pálinkáért átdobta a szögesdrót kerítésen a küldeményt. Közeledett az este. Szájról szájra járt a hír, hogy szentestén a lyukas tetejű kápolnában gyülekezünk. Prédikáció is lesz... Amikor a sötétben bezsúfolódtunk a kápolnába és megpillantottuk a lobogó gyertyafényt, könnyezni kezdtünk. Megrendítő volt a tiszteletes úr szentbeszéde. Hangja azóta is minden karácsonykor visszacseng a fülembe.” (Dezsőffy Géza.); „...Karácsony este volt, 1944 karácsonya. Kint tombolt a hóvihar. A foglyok rongyokba burkolózva próbálták megvédeni magukat a szolyvai hegyek felől betörő hideg széltől. Egymást melengették kiaszott testükkel. Most a katonák szigorúbban őrizték a lágert, mint valaha. Dupla őrség cirkált a kerítésen kívül... Közben az istálló foglyai a zord körülmények közepette elkezdték a karácsonyi énekeket el-elcsukló, alig hall­ható hangon dudorászni. Először csak kettesével-hármasával. Aztán egyre nagyobb tömegben, egyre nagyobb hangerővel, míg végre kialakult a béke szent ünnepének estéjén egy szívből jövő, szinte zokogó szent ének: „Csendes éj, szentséges éj /A világnak álma mély. / Csak egy szeghajú gyermek felett / virraszt gondosan a szeretet...”

Aztán kisvártatva felhangzott a Krisztus Urunknak áldott születésén / Angyali verset mondjunk szent ünnepén...” (Nagy Jenő)

A szenteste, a Megváltó születésének ünneplése vigaszt, reményt nyújtott a kétségbeesett, elcsigázott foglyoknak. A közös imádkozás, éneklés után méltán érezhették:

Karácsonyeste bánatot

Nem érez senki hányatott,

Mert áldott égi béke ül

A zajgó szívre szent jelül...

(Id. Balog Sándor)

P. Punykó Mária