A tanár

Nem szerették a kollégái, történelmet tanított és párttitkár volt. Örültek, amikor áthelyezték a rendőrségre, ahol az ideológiai osztály vezetését bízták rá. Azonnal rendőrszázadosi rangot kapott, szervezte a politikai oktatást, tartotta a kedd reggeli politinformációkat. Ismerkedett a rendőrséggel, és egy év múlva egy négyszemközti beszélgetés alkalmával kipakolt kijevi főnökének. Elmondta, hogy korrupcióban úszik az egész szervezet, a vezetők ingyen jutnak öltönyökhöz a ruhagyárból, televízióhoz egy másik gyárból, minden pénteken csomagot kapnak a vágóhídról, a konzervgyárak művezetői pedig negyedévenként készpénzt juttatnak egyes vezetőknek. Házak épülnek ingyen anyagból és ingyenmunkával. A kijevi főnök rezzenéstelen arccal hallgatta végig. Mikor azt is elmondta, hogy a kereskedelmi raktárak, ha árut kapnak, akkor a rendőrség vezetői és hozzátartozóik válogatnak először és visznek, ami tetszik nekik, és aztán jönnek a különböző cégek beszerzői, a raktárnokok, a művezetők, és kiegyenlítik a számlát, akkor tette fel a felettes egyetlen kérdését: valóban a rendőrség vezetői válogatnak először? Emberünk megértette a kérdést, helyesbített: először természetesen a járási pártbizottság vezetői nézik át a frissen érkezett árut, a rendőrség csak azután. A kijevi rendőrtiszt megígérte, hogy intézkedik, de egyelőre ne szóljon senkinek egy szót sem ezekről a dolgokról. Ezután sokáig nem történ semmi, ő pedig szabadságra ment. Mivel ellopták kerékpárját, elvett a rendőrség raktárából egy ócska, elkobzott segédmotoros bringát, rendbe hozta, és azzal járt horgászni. Egy reggel aztán hívatta a főnöke, ungvári rendőrtisztek voltak a szobában, hivatalos hangon leültették, és megkérték, írjon magyarázatot, hogyan tulajdonította el a rendőrségtől a segédmotoros kerékpárt. Summa summárum, délben a rangjától megfosztva, munkakönyvvel a kezében az utcán volt. Még aznap éjjel Kijevbe utazott, kihallgatást kért a közvetlen főnökétől, majd a belügyminisztertől, de nem fogadták. Méltatlankodott a minisztérium folyosóin, mikor mellélépett egy őrnagy, félrehívta, és együttérzően, cinkosan rákacsintva átadott egy címet, a moszkvai belügyminiszter-helyettes címét. Megsúgta, hogy ott elégtételt kaphat. Moszkvában valóban fogadták. De mielőtt még emberünk kinyithatta volna a száját, a rendőrtábornok megkérdezte: Megbüntették? Na látja, ez a szerencséje, mert kétszer nem büntethetünk, Önt viszont le kellett volna ültetni lopásért. És most elmehet. Szédülten jött ki a szobából, és csak a vonaton jött rá, hogy ő már látta valahol ezt az embert. Hát persze, mikor a sajáni szanatóriumban a feleségét látogatta, a sétányon jött vele szembe a járási rendőrfőnök és ez az akkor sportruhás civil...

Tithli