Királyháza: Ha nincs összefogás, nincs esély a túlélésre

A KMKSZ alapszervezeteinek közgyűlései

2002. február 8., 01:00 , 56. szám

Megtartotta soros tisztújító közgyűlését a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Királyházai Alapszervezete, amely már tizenhárom éve működik a községben. Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke, parlamenti képviselő elmondta: minden magyarnak személyes kötelezettségei vannak a közösség iránt, hogy az fennmaradhasson, de a közösség sem feledkezhet meg senkiről, még távolba szakadt tagjairól sem.

– Ha nincs ez az összefogás, egy nemzetnek sincs esélye a túlélésre. Ennek szellemében született a státustörvény, amely a mi munkánk eredménye is, hiszen mi kezdeményeztük, mi harcoltunk érte az aláírásgyűjtéssel – mondta az elnök.

– A kárpátaljai magyarság számára nem elég, hogy magyar képviselő kerüljön a kijevi parlamentbe, hiszen magyarok akadtak már eddig is a kijevi, sőt a moszkvai törvényhozásban is. Olyan magyarnak kell a parlamentbe kerülnie, akinek a háta mögött egy erős magyar szervezet áll, aki állandó kapcsolatban van a magyarsággal és felelősségre vonható – mondta Milován Sándor, a KMKSZ alelnöke.

A küldöttek az elkövetkező hároméves ciklusra ismét Varga Zoltán elnöknek szavaztak bizalmat. A szervezet alelnökévé Telek Istvánt, titkárává Telek Ágotát, kulturális titkárává Radvánszky Anikót, pénztárosává pedig Oláh Angélát választották.

karmacsi