Háború

2002. augusztus 9., 02:00 , 82. szám

A Közel-Keleten bombáz­nak, lőnek, rombolnak, bevo­nul­nak, kivonulnak; tengeri csata dúl a két Korea között; fur­csa háború folyik Afganisz­tán­ban; harcolnak, gyilkolnak Af­ri­kában – egyszóval béke van a világon.

Távol áll tőlem, hogy visz­sza­­sírjam a háborút, hadü­ze­nettel a kezdetén és béke­kö­tés­sel a végén. Békekötéssel, amit aztán a felek be is tartottak. A háború minden formája ször­nyű, de az a tudat, hogy lesz vé­ge, és eljön a béke ideje, leg­a­lább a reményt életben tartotta az emberekben. Viszont ez a fajta béke, amiben ma élnek egyes népek, nemzetek, egész földrészek, kétségbeejtően kilá­tás­talan.

Valami változott a világban az utóbbi száz évben. Két dicső forradalmunk összehasonlításán érezni igazán a különbséget; az akkori forradalom és háború, és a későbbi forradalom és háború között. Az 1848-as forradalmat és szabadságharcot 1849-ben leverték. Az orosz–osztrák csa­pa­tok vérbe fojtották a magyar sza­badságot, de Komárom vára még állott, kitartott, és még állt volna vagy hat hónapig, ha a vár feladásáról szóló tárgyalások nem vezetnek eredményre. A kapituláció feltételeit aláírta Klapka tábornok és a császár megbízottja is. A várat átadták, a védők szabadságlevelet kap­tak, a tisztek megtartották kézi fegyvereiket, és szabadon tá­voz­hattak. Akkor még fel sem merült az a gondolat, hogy miu­tán a várbeliek kiszolgáltatottá váltak, a császáriak felrúgják az egyezséget. Az írnokok három hétig írták a sok ezer menlevelet a vár védőinek, akiket ezután nem üldözhetett senki. A másik történet 1956 novemberében játszódott. A Budapestet körül­ve­vő szovjet csapatok parancs­nokai fegyverszüneti tárgya­lá­sokra hívták Maléter Pált, a tör­vé­nyes magyar kormány had­ügy­miniszterét, és miután az jóhiszeműen megjelent, a szov­je­tek gúnyos mosollyal letar­tóz­tatták, majd később Kádárék kivégezték. Maléter azt hitte, hogy katonatisztekkel fog tár­gyal­ni, akik számára az adott szó és a követ személye szent. De tévedett: a becsület, az adott szó, az önmagát becsülő emberi magatartás már akkor a múlté volt, és ma sincs jelen a vi­lág­ban.

A „győzelem minden áron” logikája magában hordozza az egyik fél megsemmisítéséig tartó háborút, harcot. Így aztán nem érezheti biztonságban ma­gát bolygónkon senki, még a legerősebb nagyhatalom is fél, reszket a hadüzenet nélküli ter­ro­rizmustól.

Tithli