Homonyik Sándor: Van még magyar zene

„Életem legnagyobb vívmánya, hogy a magam ura lehetek”

Olvasóink emlékezhetnek még arra a fiatalemberre, aki a nyolcvanas években a Jézus Krisztus szupersztár c. mu­si­calban Júdás szerepében tűnt fel, a mára középkorúakká érettek számára valószínűleg a ZiZi Labor neve cseng ismerősen, míg a fiatalok talán még nem feledték el az Álmodj, királylány című dal előadóját, Homonyik Sándort.

– Dolgozik még Homonyik Sándor, a zenész, előadó, dalszerző?

– Barátaimmal együtt – Vi­ki­dál Gyulával, Miklós Tiborral – változatlanul írunk magyar popdalokat, magyar közönségnek. Sajnos, ahogy a világot, úgy Magyarországot is elárasztja egy hihetetlenül alacsony színvonalú angolszász „konfekció-zene”, szinte gyarmatosítva a magyar rádiót, kiszorítva belőle az értékesebb honi és külföldi zenei műfajokat. Pedig nem igaz, hogy nincs magyar zene, nincsenek magyar előadók, egyszerűen nem kapnak teret, nehogy „elvonják” a „hülyítésre szánt” közönséget. Ugyanakkor a „nem populár” zenét játszó magyar zenekarok, előadók élő koncertjei mégis teltházasak, a közönség tehát érti és szereti az általunk képviselt zenei értékeket. Hála nekik, mi is folyamatosan koncertezünk, heti négy-öt színhelyen, Keszthelytől Szolnokig, Nagykállótól Székesfehérvárig.

– Kik azok az előadók, akiket szívesen hallgat, illetve akikkel szívesen dolgozik együtt?

– Elsősorban azokat a magyar előadókat kedvelem, akik nem kizárólag haszonszerzés céljából énekelnek, hanem sokkal inkább úgy művelik szakmájukat, mint modern kori trubadúrok, sajátos, egyedi értékítéletet, világszemléletet közvetítve a közönség felé. Ennek megfelelően a tartalmas dalokat szeretem és a hiteles előadókat, mint pl. Vikidál Gyula, Varga Miklós, Demjén Ferenc, a régiek közül pl. Szörényi Levente, Illés Lajos és még néhányan.

– Hogyan telnek a mindenna­pok?

– Budapesten élek (sajnos), de nagyon szeretem a vidéki életet, és ha tehetem, menekülök Pestről. Életem legnagyobb vívmányának tartom, hogy nincs főnököm, nincs állandó munkahelyem, ahol X időben jelen kell lenni, így a magam ura lehetek. Szabadidőmet vidéken töltöm, van egy házikóm Nógrád megyében, ahol szívesen „elbújok a világ elől”. Egyfajta hobbi ott tölteni a szabadidőm nagy részét, rátalálni régi tárgyakra, pl. egy múlt-múlt századi kanapéra, vagy egy egyszerű cserépedényre, amit aztán lehet csinosítani, majd teret, funkciót adni neki a házamban.

– Számon tartja még a dalait, a megjelent lemezeket?

– Nem igazán, bár butaság lenne azt mondani, hogy nem érdekel az általam írt dalok sorsa. A „napra kész” sikernél számomra sokkal fontosabb, hogy milyen hatást váltanak ki dalaim Brassóban, Zomborban vagy Szombathelyen, az, hogy művészként valamit közvetítsek, adjak ennek a megnyomorított, megcsonkított nemzetnek.

– Van-e kedvenc története a rajongókkal, a sztársággal kapcsolatban?

– Visszatérve a mai zenei „divat” romboló hatására, a minap történt, hogy egy koncert során odalépett hozzám egy kislány és azt mondta: „Sanyi bácsi, a Kék a szeme című számot kérjük!” Mondtam, hogy ne haragudjon, én csak a saját dalaimat éneklem. Remélem, megértette...

P. Zs.