2003. január 17.

Az emberiség egyik legnagyobb alakja és az egyháztörténelem egyik legnagyobb szentje Keresztelő Szent János volt. A hagyomány szerint egyetlen csodát sem tett, mégis tömegével tódultak ki az emberek a pusztába, a Jordán folyó mellé, hogy Jánosnál a bűnbánat keresztségében részesüljenek.

A zsidók már évszázadok óta várták a Messiást, az Isten Felkentjét, akit a próféták hirdettek. Ezt hallva a farizeusok kiküldték tanítványaikat, hogy érdeklődjenek, nem János-e a várt Megváltó. János érthetően kinyilvánítja: „Nem én vagyok a Messiás.” Erre megkérdezték: „Hát akkor? Talán Illés vagy?” A válasz rövidebb: „Nem vagyok.” De azok nem hagyják annyiban: „A próféta vagy?” János így válaszol: „Nem.” Erre hivatalos küldetésük nevében kérdeztek: „Akkor ki vagy? Mert választ kell vinnünk azoknak, akik küldtek minket. Mit mondasz magadról?” Õ ezt felelte: „A pusztában kiáltó szó vagyok: Egyengessétek az Úr útját… Én csak vízzel keresztelek. De köztetek áll, akit nem ismertek, aki utánam jön, s akinek még a saruszíját sem vagyok méltó megoldani.”

János feladata az volt, hogy a népet előkészítse a Megváltó fogadására. Õ volt az Üdvözítő felismerője és így ő tudott rámutatni Krisztusra: „Íme az Isten báránya, íme aki elveszi a világ bűneit…”

Ma is követhető tanítása: „Akinek két inge van, adjon annak, akinek egy sincs, és akinek élelmiszere van, tegyen hasonlóképpen”. Boldog, aki ezt meghallja, mert a lelke felszabadul az önzéstől.

Ahogy Jánoshoz kimentek a vámosok és katonák, ma is illő volna, hogy a hatalmaskodók beismerjék bűnösségüket. Akkor képesek lennének felismerni és elfogadni az Üdvözítőt. Mindezek ellenére az Úr mégis vállalta értünk az engesztelő áldozatot és a Szeretet Lelkének kiárasztását.

Életünkből hiányzik a Szeretet, az Isten Lelke. Aki ezt fájó szívvel beismeri, és vágyódik utána, az készségesebb lesz őt befogadni, és ezzel az isteni kegyelemmel felebarátaink felé is megnyílunk, hogy megosszuk velük javainkat. Így leszünk a Megváltónak társai és örömének részesei. Így fogjuk ünnepeinket igaz lélekkel ünnepelni, és egész életünkben igaz örömöt találni.

Molnár Miklós
ráti római katolikus plébános