Tóth Erzsébet: Égi ólomból
„húsz év múlva”
Nem múlik el, amit az ifjúság
egyszer beragyogott.
Ahogy nem múlik Ady, Németh László.
A haza szikrázó örökmondatai:
állnak az időben.
Hidd el, még nem késő.
Jönnek majd, jönnek az ifjak,
és tiszta lesz tekintetük.
A sárdobálók akkor már rég halottak,
akik egy mondatodból nyakadra
hurkot fontak, nem tudják megfojtani
kínzó, szenvedő, lélegző
mondataidat. Jöhetnek új istenek,
papíristenek, gépistenek, kisebbek,
nagyobbak, a mérleg belesüllyed
a mocsárba, vagy fölszáll a magasba,
te légy nyugodt.
A súly égi ólomból készül.
„Az istenek halnak”,
a Golgota örök.
Tóth Erzsébet verse jó példája annak, milyen pontosan kirajzolódhat bármi, amiről beszélünk, anélkül, hogy megneveznénk, kiről-miről esik szó a mondandónkban.
Könnyű ráismerni, hogy az Égi ólomból című költeményben az érték kerül középpontba; ennek tulajdonságairól szól a szerző költői gondolatokkal. De még az érték meglehetősen tág fogalmánál is sokkal pontosabb képzet rajzolódik ki előttünk, ha figyelembe vesszük, hogy itt egy bizonyos mondatról van szó. Egészen pontosan: egy olyan mondat szerzőjéről, aki értékben Adyhoz, Németh Lászlóhoz lehet fogható; akinek mondata ezen szerzők „örökmondatai”-hoz sorolható. Ám ezt a verset nemcsak az érték időtlensége formálja, hanem korunk jellegzetességei ugyancsak felismerhetőkké válnak benne. A „sárdobálók” szó utal erre, de leginkább ez a gondolat: „Jöhetnek új istenek, / papíristenek, gépistenek, kisebbek, / nagyobbak, a mérleg belesüllyed / a mocsárba...” „Az istenek halnak, / a Golgota örök.” Egy kor válsága is érzékelhető itt, amikor erőszakos értékmódosításokkal kell szembesülnie az embernek, amikor célirányos ízlésbefolyásolással állunk szemben.
Penckófer János