Lászlóffy Aladár: Nagyobb baj is lehet, mint tűrni

Megáll az ész: a jogon innen

s a jogon túl játszik veled,

eleve ellened szól minden:

tovább pusztít a gyűlölet.

A természet se hagyja abba,

s az ember öli önmagát;

két ilyen front közé szakadva

dühöng és harcol a világ.

A jövő: mordan fenyeget, vagy

lehet, hogy mégis menedék?

Nekik, kik tényleg megriadtak,

egyetlen szelíd szó elég.

De köztünk rejtőzik az ordas,

ki mindig mindent félreért,

ki mindig mindent félreolvas,

s dühe máris a csúcsra ért,

kinek lehet, ha engednénk is:

hadd lássuk végre, mit akar,

ha minden kedvét tölti – mégis

ugyanúgy fenyeget a baj.

Nagyobb baj is lehet, mint tűrni

más vélemény diadalát.

Mégis inkább így elmerülni

akar a megveszett világ?

Folytonos választás az életünk. Napról napra döntések elé állítanak az események, és mi mindig megkérdezzük magunktól: mit tegyek, hogyan lenne jobb? Ez a kérdés eddig is kitöltötte napjaink jelentős hányadát, most pedig olyan korban élünk, amikor a korábbinál több türelmetlenség és ingerlékenység is belevegyül ezekbe a döntésekbe. Mondják, ezen nincs mit csodálkozni: annyi szocialista-kommunista évtized után, annyi visszafojtott, ki nem mondott vélemény után az ember fokozottabban utasít el minden tőle különböző szándékot, gondolatot. De inkább érdemes Lászlóffy Aladár verse szerint nézni ezt a jellegzetességet, és meglátni, hogy ez bizony világjelenség. Láthatjuk, hogy az egész világot igazgató politikában most ugyanúgy ott „rejtőzik az ordas, ki mindig mindent félreért, ki mindig mindent félreolvas”, ahogyan Európának ezen a részén rejtőzött korábban. Valóban nagyon nehéz más vélemény diadalát tűrni. Különösen azoknak, akiknek mindig más vélemény diadalát kell tűrniük. Ezért, amíg nincs nagyobb baj, addig lázad az ember. Mert ilyennek született: szereti a szabadságot, s ki-ki a saját igaza szerint szeretné berendezni a világot. Még azon az áron is, hogy esetleg elmerül a „megveszett világ”.

Penckófer János