Kukorelly Endre: Buszvezetés

Egy buszvezető szándéka, mikor vezeti a buszt.

Az embernek ez a törekvése, hogy fölférjen a buszra.

Az úrvezető igyekszik lehagyni egy buszt.

A busz hátsó ajtaja szuszog.

Amíg a Margit-hídon átverekszi magát a busz

az utas nézi a kebleket

a levegőég bejön a tetőn

kivilágítják a látványokat államfő miatt.

Az ellenőr szándékait felmérem.

Egy buszjegy egy ötven, az ember ön

állóan lyukaszt.

Föllép és nyomul a szerkezet felé.

Egy vezető nem a kebleket nézi.

Tiszteljük, szeretjük a vezetőt.

Amíg a vezető csodálkozik

félrefordul a kormány.

Megszokott versérzékelésünktől jelentősen eltér a Buszvezetés című költemény. Ne is csodálkozzunk magunkon, ha első olvasásakor elutasítást érzünk. Azért érezhetjük ezt, mert a verseknél általában tapasztalt emelkedettség, szép fogalmazás, a fenségest idéző költői képek – itt hiányoznak. Ám ez a hiány még jelentősen fel is fokozódik bennünk, ugyanis épp ezek helyén találjuk meg a Kukorelly Endre által fölkínált nyelvi-költői leleményeket: a hétköznapi megfogalmazást, a nyelvtani és stílusbeli kisiklást...

Ezért csak az újbóli és újbóli elolvasás után lehet ráérezni például arra, miért így, „Az úrvezető igyekszik lehagyni egy buszt”, és nem fordítva „helyes” a névelők, az „az” és az „egy” használata ebben a mondatban. És csak az újbóli olvasáskor érezni meg, miért lehet szép a „kivilágítják a látványokat államfő miatt” megfogalmazás. Ez a sor egyébként azért is fontos, mert így jelképes értelmet kap a „vezető” és a „kormány” szó. Így érezzük meg, miért jelent mást, egészen mást ez a verssor: „Tiszteljük, szeretjük a vezetőt.” Az egész verset átfogó álnaiv, álbuta, ugyanakkor groteszk és a primitívségében is a lényegre tapintó szemlélet jól feltárja és szimbolizálja annak a kornak a hangulatát, mikor még „egy ötven” volt a buszjegy – gondoljuk, „államfő miatt”.

Penckófer János