Diók

Budai villák és társasházak között ballagok a legközelebbi buszmegállóhoz, előttem egy hosszú, nehéz nap, ügyek intézése Budapesten. Szép zöld a környék. A reggellel különben is úgy vagyok, mint Hamvas Béla a borral: élvezem, élvezem télen-nyáron, ősszel-tavasszal, esőben-hóban, bármikor és bárhol. Ez a budai vidék elég szeles. Úgy látszik, éjszaka is erős volt a szél, rengeteg dió hullott a füves részekre, de még a járdára is jutott belőlük.

Jól telt a napom Pesten, az ügyek nagy részét sikerült elintéznem, elégedetten, jókedvvel tértem vissza szálláshelyemre, Budára, de az említett diófához érve elfogott a szomorúság. A diók... A diókkal baj van, nagy baj, s nemcsak a diókkal, az egész budai hegyoldallal, az alant elterülő várossal, sőt az egész országgal. Bizony, kedves olvasók, a diók felszedetlenül ott szomorkodtak a fa alatt és a járdán. Azok a diók, amelyeket az utca vásott kölykeinek már féléretten le kellett volna verniük… De hol vannak ezek a kölykök, és egyáltalán, milyen gyerekek azok, akiknek az ujjai szeptemberben nem feketék a diótól? Figyeltem a környéken a mozgást, láttam gyerekeket nehéz, tokba zárt hangszert cipelve, másokat gondterhelten sietve, kólásüveget szorongatva. Ezektől a gyerekektől valóban nem lehet elvárni, hogy diót verjenek. Gondolom, ha valaki a kezükbe adná, talán rá sem jönnének, hogy ehető, hogy ha megtöröd, belül dióbél van. Művilág, műtársadalom, műgyerekek. Hol van már a Pál utcai fiúk világa?! Kevés a gyerek, és ez a legnagyobb baj, nem jut különangolra, balettre, zenére és az utcára is belőlük. Azt hiszem, errefelé a szülők féltik az utcára engedni a gyerekeket, inkább különböző módon elfoglalják őket. Ezek már nem is gyerekek, hanem gondterhelt kis felnőttek. Most már csak az a kérdés, hogy a családi üvegházból kikerülve, hogyan állják meg helyüket a mai harcos világban. Persze vannak kerületek Budapesten, ahol sok gyerek van az utcán, az elhagyott pincékben, a narkózás és bűnözés közvetlen szomszédságában. Érthető, hogy a szülő nem szívesen engedi csemetéjét a rossz gyerekek közé, a legvásottabb gyerek szülei is úgy gondolkoznak, hogy az ő csemetéjük jó, rendes, csak a barátok viszik rossz útra, mert végtelen a szülői találékonyság, amikor mentséget keres gyermeke számára.

Én meg itt a diófától indultam el, és már a gyereknevelésnél tartok, amihez nem is nagyon értek. Társtulajdonosa vagyok ugyan egy sikeresnek mondható nevelési vállalkozásnak, de a dolgok irányításában nem sok részem van, így a siker inkább a feleségemet illeti. Azt hiszem, ez az egész dióügy csupán egy nosztalgiahullám nálam. Szívesen emlékszem azokra az időkre, amikor nemcsak a gazdátlan diófákról vertük le a diót, de titokban előkerült a cigaretta, a gyufa is. Bizonyára nem voltunk se jobbak, se rosszabbak a mai gyerekeknél, talán csak szabadabb volt a gyermekkorunk … vagy ki tudja?

Tithli