„…Csak énekelj, mert az énekben szív dobog”
Kárpátaljai Magyar Dalverseny
Immár 8. alkalommal rendezték meg a Kárpátaljai Magyar Dalversenyt október 25-én Beregszászban.
A jelentkezők egyházi ének, népdal, valamint mai dal kategóriákban mérhették össze tudásukat. Az elődöntőkből kategóriánkét tíz-tíz versenyző jutott tovább. A Beregszászi Művelődési Házban megrendezett döntőn a zsűrit olyan neves szakemberek alkották, mint Németh Zoltán, az Apostol együttes tagja, Homonyik Sándor előadóművész, Zalup Péter, a Pannon rádió zenei főszerkesztője, Imre József, a beregszászi művelődési, ifjúsági és sportosztály vezetője. A zsűri elnöke Zsupán József, Beregszász polgármestere volt.
Az egyházi ének kategóriában első helyen Varga Katalin (Ungvár) végzett, őt követte Józan László (Mezővári) és Csákány Dóra (Kisgejőc). A népdal kategóriában Fodor Beáta (Mezővári) bizonyult a legjobbnak, második lett Bajnok Judit (Beregszász), a harmadik helyen Fehér László (Beregszász) végzett. A mai dal kategóriában Fábián Beáta (Beregszász) lett a győztes, őt követte Hidi Erika (Nagydobrony) és Solymos Tünde (Kisdobrony). A díjazottakat a szponzorok által felajánlott vásárlási utalványokkal jutalmazták, míg a döntő többi résztvevője oklevéllel és egy-egy beregi szőttessel térhetett haza.
A versenyt követő gálán fellépett az ungvári Credo együttes, Homonyik Sándor, valamint Zsupán József.
-lia-