Popovics Béla: "Legyen időnk egymásra"

Isten éltesse!

2004. május 21., 10:00 , 175. szám

Popovics Béla, a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség elnöke május 25-én ünnepli születésnapját. A hegyek és vidékünk nagy szerelmesével, a boldog családapával ennek apropóján beszélgettünk kutatásairól, vidékünkről, az ünnepekről.

– Honnan fakad elkötelezettsége Kárpátalja és Munkács, a vidék története iránt?

–Valaha dédelgetett álmom volt, hogy régész legyek. Végül is másként alakult az életem, de az érdeklődés megmaradt. Kárpátalját és ezen belül Munkácsot mindig is nagyon szerettem. Ez egy különleges hangulatú város, tele olyasmivel, ami arra készteti az embert, hogy keresgéljen, gyűjtsön; kutassa a múltat, keresse meg az okok és okozatok közötti összefüggéseket. Azért is fontosnak tartom a helytörténeti kutatásokat, hogy visszaadjuk a magyarságnak az értékeit, a múltját, amire méltán lehetünk büszkék. Ha pedig az emberek megismerik és megszeretik ezeket az értékeket, akkor talán többen döntenek majd az ittmaradás mellett.

– A másik nagy szerelme a Kárpátok, a hegyek, a havasok.

– Még kamaszkoromban ismerkedtem meg a havasok varázsával. Barátaimmal együtt fedeztük fel Kárpátalját, szinte méterről méterre, gyakorlatilag mindent bejártunk, amit be lehetett, amikor még nem voltak térképek, s rá voltunk utalva az iránytűre, a megérzéseinkre. Mindez nagyon érdekes és romantikus volt. Máig az egyik legnagyobb csoda számomra a hegyek varázsa, a természet.

– Háromgyerekes családapaként, a tanítás és a kutatás mellett is jut ideje a túrázásra?

– Jut, bár nyilvánvalóan nem annyi, mint korábban, hisz az ember életformája megváltozik, amikor családot alapít. De ahogy nőnek a lányaim, a feleségemmel egyre gyakrabban visszük őket is magunkkal. Szeretném, ha már gyerekkorban megéreznék ennek a világnak a varázsát, amelyben ott van az Isten csodája.

– Mivel foglalkozik jelenleg?

– Kárpátalja, azon belül Munkács művelődéstörténetét dolgozom fel. Évekkel ezelőtt lehetőségem volt levéltárakban kutatni. Régi munkácsi lapokat, kiadványokat sikerült áttanulmányoznom, amelyekből rekonstruálni lehet a régmúlt korok történéseit. Menet közben megfogalmazódott bennem, hogy ezt közkinccsé kell tenni. Most fejeztem be Munkács művelődéstörténetének az első kötetét, s hamarosan nekilátok a második kötet megírásának is. Továbbá régebben részletes túraútvonalakat írtam le önálló cikkekben, és arra gondoltam, hogy ezeket összegyűjtve, kiegészítve egy kárpátaljai turisztikai könyvet kellene kiadni.

– Mit jelentenek Önnek az évfordulók, az ünnepek?

– Számomra fontosak az évfordulók, afféle megállóhelyek ezek. Fontos az ünnepek méltatása, egy csokor virág, egy ölelés azért is, mert lassanként elfelejtettünk ünnepelni. Mindenki rohan valós vagy vélt célok felé, felőrlődik az ember élete, nincs ideje önmagára és másokra. Az ember hétköznapjai másképp alakulnak, ha megtanulunk megállni, visszatekinteni. Ilyenkor újra lehet gondolni a dolgokat, másrészt pedig előre lehet tekinteni. Mindig szerettem a meghitt alkalmakat, amikor olyanokkal találkozhatok, akiket szeretek és akik engem szeretnek. Ilyenkor a családdal együtt adunk hálát az Istennek az elmúlt évért. Hálát adok az Istennek, hogy élek, a szüleimért, testvéreimért, feleségemért, lányaimért. A legnagyobb ajándék számomra az idő, amit együtt tölthetek velük. A legfontosabb, hogy legyen időnk egymásra, legyen időnk szeretni, s akkor leszünk igazán boldogok, ha igent merünk mondani Isten akaratára.

-lia-