Rizak még maradhat?

Munkács után, az elnökválasztás előtt

A munkácsi ügy kijevi folytatása érdekes fordulatot vett. A parlament határozatban javasolta Kucsma elnöknek, hogy mentse fel hivatalából Kárpátalja kormányzóját és a helyi rendőrfőnököt.

A javaslat kompromisszumosnak tekinthető, hiszen Medvedcsuk leváltása nem szerepel benne, de azért így is világos, ki ellen szól. A szükséges szavazatok úgy jöttek össze, hogy az ellenzékhez csatlakozott az újonnan létrejött Centrum frakció, valamint a Népi Demokraták (Pusztovojtenko) csoportja.

Az ungvári Fehér Házban pánikhangulat volt, pedig világos, hogy a Garantáló már csak azért is hivatalában tartja (legalábbis egy darabig) Rizakot, hogy megmutassa: nem lehet rá nyomást gyakorolni. A lényeg azonban az, hogy nyílt lázadás történt a hatalompárti táborban. Az uralkodó elit privilegizáltabbik része – közkeletű kifejezéssel élve: a hatalomhoz tartozók – jelezte, hogy nem tetszik neki a Medvedcsuk-féle bezpregyel-taktika.

A szavazás után Juscsenko azt mondta, személyesen fogja győzködni a Garantálót a parlamenti határozat végrehajtásáról. (A radikális ellenzéket ez a szokás – elszaladni Kucsmához kérni valamit – irritálja a legjobban a Messiás viselkedésében.) Juscsenko tehát ismét megnyugtatónak szánt jelzést küldött a hatalom felé. Azt akarja a tudtukra adni, hogy még most sem kell félniük, nyugodtan átadhatják neki a hatalmat. Egy olyan pillanatban vagyunk tehát ismét, amikor az ukrán belpolitikai ellentétek éleződése megállíthatónak tűnik – Medvedcsuk rovására.

A hatalompártnak elvileg továbbra is van jelöltje Janukovics személyében. Igaz, azóta a kérdőjelek inkább szaporodtak, semmint ritkultak. Két hatalompárti csoport egyesült nemrég – Pusztovojtenko Népi Demokrata és Kinah Vállalkozó és Iparos Pártja azzal, hogy növeljék esélyeiket a 2006-os parlamenti választásokon, aminek érdekében talán már az idei elnökválasztáson is saját jelöltet indítanak.

Sokkal vészjóslóbb fejlemény azonban a Nagy Don, azaz Janukovics miniszterelnök számára, hogy nem tud mit kezdeni saját büntetett előéletével. Pontosabban megtette az első próbálkozást, hogy a nagy nyilvánosság előtt kezelje ifjúkorának két börtönben töltött időszakát. A végrehajtásra egy túláradó önimádatban szenvedő újságírónőt szemelt(ek) ki (neki), aki előadta, hogy egyszer elutazott Afrikába, és egy fél óra alatt rájött, mennyire téves elképzelései voltak odáig a fekete kontinensről. Amikor megismerkedett a miniszterelnökkel, így kiáltott fel: Janukovics, hát ez Afrika! A Nagy Donnal elvileg szövetséges oligarchiák kezében lévő tévécsatornák pont ezt a momentumot vágták be a hírműsorokba.

A tényleges védelem két széttartó vonalon fut. Az egyik vonal lényege, hogy Janukovicsot igazságtalanul ítélték el, amely ítéleteket az illetékes megyei bíróság azóta érvénytelenített. A másik az, hogy a Nagy Don jellembeli nagyságát igazolja, miszerint ifjúkori botlásain túljutva ekkora karriert volt képes befutni. Az idő megmutatja, melyik variáns lesz az, amit védhetőnek tekintenek a donyeckiek, de egyszerre nyomatni, hogy az elnökjelölt ártatlan a neki tulajdonított bűnügyekben, és hogy megtisztulva így nagy jellem született az ifjúkori bűnökből, mégsem lehet.

SZ. K. M.