Fiatal kutatók fóruma Beregszászban
Tudományos diákkonferencia a főiskolán
Október 30-án a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola szakkollégiumában "Fiatal kárpátaljai magyar kutatók a természettudományi kutatásban" címmel tudományos diákkonferenciát tartottak. A konferencián az Ungvári Nemzeti Egyetem, valamint a Rákóczi főiskola diákjai és tanárai tartottak mintegy három tucat előadást.
A Rákóczi főiskola matematikai és természettudományi tanszéke 2003 után idén második alkalommal rendezte meg az ifjú kutatók találkozóját, amelynek népszerűségét és létjogosultságát jelzi, hogy ezúttal háromszor annyi előadó jelentkezett a konferenciára, mint a tavalyi első alkalommal. Mint a szervezők elmondták, szándékaik szerint lehetőséget kívánnak biztosítani a kárpátaljai fiatalok számára, hogy bekapcsolódhassanak a helyi tudományos kutatómunkába, másrészt fontosnak tartják, hogy fórumot biztosítsanak a kapcsolatteremtésre és tapasztalatcseréhez.
F. Zs.