Tizenkét eltűnt magyar katona

Honvédsírok Tiszalonkán

1944 októberében a mai Rahói járás területén lévő Tiszalonkán tizenkét magyar katona esett el, akiket a helyiek két közös sírba temettek. A tiszalonkai ruszin lakosok azóta is, minden évben, halottak napján gyertyát gyújtanak a két tömegsíron. Hogy kik voltak azok a magyar katonák, akik ott lelték halálukat, kik várták őket odahaza, a faluban ezekre a kérdésekre a mai napig senki nem tudja a választ, de sokuk szerint jó lenne tisztázni ezeket a kérdéseket, hiszen az elesettek hozzátartozói talán még ma sem tudják, mi lett a háborúban eltűnt szeretteik sorsa.

"A magyarok nagyon rendes emberek voltak, tisztelettudóan viselkedtek a falusiakkal - mondja a most 88 éves Julija Mojszjuk -, a mi házukban lettek elszállásolva, úgy emlékszem körülbelül tíz-tizenkét katona. Az aknavetőt és a sok lőszert is itt helyezték el a féleresz alatt. Október 14-ére virradó éjszaka aztán az oroszok körülzárták a falut. A támadás váratlanul érte a magyar honvédeket, hiszen tudomásuk szerint a front még messze volt a Tisza völgyétől. A katonák a házak körül kiásott lövészárkokból vették fel a harcot a sokszoros túlerőben lévő ellenséggel. "A tűzharcban az egyik honvéd megsebesült, az ő sebét én kötöztem be" - meséli az idős asszony. Egyre közelebbről, egyre erősebben lőttek az oroszok, a pusztító tűzharcban sok ház megrongálódott. Az egyik találatot kapott házban egy idős asszony is meghalt. A házakban rekedt emberek, amikor szünetelt a lövöldözés, kimerészkedtek, és arra is emlékezik beszélgetőtársam, ahogy magyarul kiabált rájuk a tizedes: "Hova mentek?" "Aztán a támadás folytatódott, a házunk mellett jöttek le az oroszok a hegyről - folytatja Júlia néni. Én annyira megijedtem, hogy elbújtam a kertben, később csak annyit láttam, hogy mindenütt orosz katonák rohangálnak. A falut védő magyar honvédek fogságba estek."

Az idős asszony elmondása szerint többet nem látott, csak később hallotta szomszédaitól, hogy a harcok végeztével két közös sírba állítólag 12 magyar katonát temettek el, de hogy ezek ugyanazok a magyar katonák voltak-e, akik az ő házukban voltak elszállásolva, és később az oroszoknak megadták magukat, vagy mások, ezt Julija Mojszjuk nem tudta megmondani. A helyet viszont, ahol a sírok vannak, pontosan ismeri. Az idős asszony rokona, Anna Mojszjuk megmutatta nekünk a saját kertjében lévő hantokat, melyek helyét ma is jól látható két kis domb jelzi.

Következő beszélgetőtársunk, Mikola Kravcsuk 1944-ben csak kilencéves volt. Ő saját szemével nem látta az eseményeket, de szüleitől és időközben elhunyt szomszédaitól sokat hallott a történtekről. Elmondta, hogy a visszaemlékezők sem értettek egyet abban, hogy 11 vagy 12 magyar katona holttestét fedi-e a két sírhant, de ő úgy tudja, hogy volt közöttük három tiszt is, két alacsonyabb rangú és egy hadnagy. A magyar katonák Mikola Kravcsuk szerint kb. 24 órás harc után megadták magukat, majd már mint foglyokat lőtte le őket egy orosz partizán. A náluk lévő dokumentumokat aztán egy Ranovszka vagy Ranovszky nevű tanítónő szedte össze azzal a céllal, hogy később eljuttatja Budapestre. Illés Éva, a KMKSZ Nagybocskói Alapszervezetének elnöke szerint - ő volt az, aki felhívta figyelmünket erre a szomorú történetre, majd elkísért tényfeltáró utunk során - a tanítónő a háborút követően átköltözött Erdélybe. A sírokhoz a falusiakat leszámítva 60 éve nem látogatott el senki, s valószínűleg a mostani utunkig más nem is tudott a történtekről rajtuk kívül. Korábban két kis fakereszt is jelezte a sírokat, mára azonban a keresztek elkorhadtak.

Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke az eset kapcsán levélben fordult a budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum főigazgatójához, dr. Holló József vezérőrnagy úrhoz, melyben tolmácsolta a helyi lakosok kérését, miszerint az elesett honvédeket méltó helyre, valamelyik magyar katonai temetőbe temessék.

dózsa