Patthelyzet a román parlamentben

2006. március 10., 09:00 , 269. szám

Tartós patthelyzet alakult ki a román parlamentben a kisebbségi törvény bizottsági vitájában, mivel immár harmadik alkalommal sem sikerült előrelépni az alapfokon megkeresett testületekben a törvénytervezet cikkelyeinek elfogadása terén.

A bukaresti Új Magyar Szó (ÚMSZ) kifejezetten "alsóházi bojkottról" ír. Emlékeztet: két hete egy tapodtat sem mozdult előre a kisebbségi törvény a képviselőházban.

Az erdélyi Krónika emlékeztet, hogy immár harmadik alkalommal ült össze a három bizottság kizárólag a kisebbségek jogállásáról szóló törvénytervezet megvitatására, hogy majd a három testület képviselői egy közös jelentésben foglaljanak állást a jogszabály kapcsán. Az első ülésen sikerült is elfogadniuk a tervezet címét és első szakaszát a kormány által beterjesztett formában, ám azóta nem sikerült egyetlen passzus kapcsán sem megegyezniük. (MTI)