Mi lesz veled, Leányka?

Tudtuk ugyan, hogy a legfelső tanács tavalyi törvénymódosítása hátrányosan érintette a kárpátaljai bortermelőket, valójában azonban csak akkor szembesültünk a problémákkal, amikor nemrég a szerednyei Leányka agráripari vállalat pincéiben jártunk.

Kezdetben a nyári betakarítási munkákkal és a kánikulával magyaráztuk a gazdaságban tapasztalt meglehetősen visszafogott hangulatot, később azonban, amint körbevezettek a még az egri hős, Dobó István utasítására kialakított pincefolyosókon, s kérdéseink nyomán szóba került az agrárvállalat helyzete, nyilvánvalóvá vált, hogy a letörtséget nem az időjárás okozza manapság.

Tavaly tavasszal történt, hogy a 2005. évi költségvetés módosításakor a bort előállító cégek számára 250 ezer hrivnyában állapították meg a licenc árát, míg az elsődleges bortermelők, azaz őstermelő vállalatok számára 25 ezer hrivnyában. Ez a rendelkezés egyik pillanatról a másikra válságba sodorta a kárpátaljai kisebb bortermelő vállalatok többségét, amelyek eladdig palackozva értékesítették az elsősorban maguk által megtermelt szőlőből készített bort, s gazdasági eredményeik nagyban függtek ettől az ágazattól. Sajtóértesülések szerint a megyei állami közigazgatási hivatal agráripari főosztályán a Leányka mellett egyébként még majd egy tucatnyi hasonló helyzetbe került vállalatot tudtak felsorolni.

Az említett kétfajta új licenc közötti alapvető különbség, hogy az őstermelőnek csupán szőlőt termelnie szabad, s abból bort készíteni, értékesíteni azonban csak nagy tételben, azaz legalább hordónyi mennyiségben tudja. A palackozás és a kiskereskedelmi értékesítés a negyedmillió hrivnyás előállítói licenccel rendelkezők előjoga. Becslések szerint a Kárpátalján előállított bor majd kilencven százalékát négy nagyvállalat adja, amelyeknek értelemszerűen nem is jelent gondot az új licenc kiváltása. Elképzelhető azonban, hogy a már említett tucatnyi "kicsi" számára adott esetben már a licenc összegének előteremtése is problémás lehet, arról nem is szólva, mekkora piaci hátrányt jelent, ha ezt a számukra irdatlan mennyiségű pénzt mégis kifizetik, majd megpróbálják belekalkulálni néhány tíz- vagy százezer palacknyi boruk kiskereskedelmi árába.

Ennek megfelelően tavasztól, amikor lejárt a Leányka korábbi, palackozásra vonatkozó gyártási engedélye, fokozatosan eltűntek a kereskedelemből a szerednyei vállalat egyébként keresett borai, saját helyi szaküzletükben is csupán az elfekvő készletek maradékaira bukkantunk. Érthető, ha a krízisnek munkaerőpiaci kihatásai is vannak: értesüléseink szerint máris kénytelenek voltak elbocsátani Szerednyén a palackozóüzemben foglalkoztatott mintegy másfél tucat dolgozójukat.

A Leánykának, amely népszerű borkóstoló túrákat is szervez turisták számára, további versenyhátrányt jelent, hogy immár nem értékesíthetik vendégeiknek termékeiket, legfeljebb hordónyi mennyiségben, ami azonban a mulatós kedvű szibériai olajbányászok jelentkezését leszámítva nem életszerű elképzelés. A megvásárolható palackozott bor hiánya állítólag az utazási irodák szemében is levon valamennyit a pincészet turisztikai vonzerejéből.

A kárpátaljai méretű problémával mindenki tisztában van. Aki mégsem érezte volna át kellőképpen a helyzet komolyságát, annak további figyelmeztető jel lehetett, hogy még tavasszal lemondott tisztéről Hacsatur Petroszjan, a Leányka vidékünkön már-már legendás hírű igazgatója, aki az elmúlt években sokat tett a legpatinásabb kárpátaljai pincészet felvirágoztatásáért. A megyei állami közigazgatási hivatalban is érzékelik a gondokat, s igyekeznek elérni, hogy a szakminisztériumban találjanak kiutat a jelenlegi helyzetből. Megoldást jelenthetne például, ha a palackozást is lehetővé tevő licencdíj mértékét az előállítás nagyságrendjétől tennék függővé, tehát nem hoznák hátrányos helyzetbe a kistermelőket. Minden bizonnyal a közismert belpolitikai helyzetnek is betudható, hogy döntés máig nem született még e kérdésben.

Talán nem véletlen, hogy ebben a bizonytalan helyzetben pletykák kapnak szárnyra a Leányka esetleges privatizációjáról, miáltal a legendás borvidék és pincészet nyilván beolvadna valamelyik nagyvállalatba. A teljes privatizáció ugyan egyelőre nem lehetséges, hiszen a Dobó-korabeli pincék műemléknek minősülnek, azaz nem magánosíthatók, de mint helyben hallottuk, amennyiben a Krivorizssztalyt, az ország egyik legnagyobb vállalatát kétszer is sikerült már eladni, miért éppen a kicsiny Leánykát ne lehetne legalább egyszer?

De sokan úgy vélik, a kialakult helyzet, a bizonytalanság önmagában is pusztító hatású lehet. A Leányka mint márkanév már éppen kezdett fogalommá válni a régióban, a szerednyei pincészet pedig múltunk egy darabkáját testesíti meg. Ha most valamiért elvész vagy beolvad a név, s vele a kedvelt borok is, az pótolhatatlan veszteséget jelentene.

hk