Hogyan éljük túl a fogyasztói világot?

2007. július 20., 10:00 , 340. szám

A napokban a KMPSZ által szervezett Kárpátaljai Nyári Kölcsey Pedagógusakadémia vendégelőadója volt dr. Bagdy Emőke pszichoterapeuta, a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészeti Kara Pszichológiai Intézetének intézetvezető tanára, akit - előadását meghallgatva - arra kértünk, adjon tanácsot a mindennapok túléléséhez.

- Annyira fogyasztói világ a mienk, hogy az már veszélyes az emberre?

- Valóban életveszélyes ez a világ, ahol ráadásul folyamatosan csendes manipuláció folyik. Aki befolyásol, az pontosan tudja, hogy az adott eszközzel mit ér el. Állandó a "beetetés". Különösen veszélyes ilyen szempontból a televízió, ahol a szóhoz, a hanghoz kép is társul. Azért is fogalmaztam meg a Tedd, vedd, edd jelszót előadásomban, mert úgy éreztem, hogy ebbe a három szóba bele tudom foglalni a mai konzumvilág jelentette veszedelmet. Azt például, hogy agyondolgozzuk magunkat, mert a pénz az isten. A pénz bekerült valamiképpen a spiritualitás helyére, mint legfőbb jelentőség, amelynek az imádata olyan mértékben rabul ejti az embereket, hogy a pénz- és tulajdonszerzés mámorában feláldoznak egészséget, kapcsolatokat, s az életminőséget is.

- Mit tud szembeállítani mindezzel a pszichológia?

- Azért vagyok hálás a szakterületemnek, a klinikai és egészségpszichológiának, mert rádöbbenti az embereket arra, hogy vigyázzanak, az egészség olyasvalami, amiért mindaddig nem küzdünk, amíg jeltelen, csak akkor eszmélünk, amikor már kiált a szervezetünk, hogy romokban hever. Az életminőség-kutatás az egészségpszichológián belül kiemeli: küzdj azért, hogy pozitív élményeid legyenek, hogy több legyen belőlük, mint a negatív élményekből, hogy megérje élni, hogy legyen öröm az életedben. Ha tudatosan gondoskodsz arról, hogy minél több öröm érjen az életben, ami leküzdi, meghaladja a negatív stresszeket, akkor egészséges maradhatsz. Állíthatom tehát, hogy nem a negatív behatásoktól kell menekülni, hiszen akkor például néha jobb, ha nem találkozunk a szeretteinkkel, és nem járunk el a munkahelyünkre. Azaz nem vonhatjuk ki magunkat a negatív stresszhatások alól. Bele vagyunk vetve a küzdelembe, s arra kell törekednünk, hogy mindig előre nézzünk, ne adjuk fel, a jövőre irányuló célokat tűzzünk ki, s addig küzdjünk, amíg azokat el nem érjük. Ez az erőfeszítés edzi az idegrendszert, a kapcsolatokat, egyszóval pozitív hatású.

- Mi legyen a cél?

- A célok legyenek nagyon személyesek. Mi legyen az éltető, örömet szerző stressz? Merüljünk magunkba, vizsgáljuk meg, valójában minek tudtunk örülni az elmúlt időben igazán. Ne hagyjuk magunkat beetetni, mert a Tedd, vedd, edd-ben az is benne van, hogy csak edd és vedd, közben pedig, ha igazán magunkba nézünk, nem az, amiről ők azt mondják, nem a tárgyi dolgok tesznek igazán boldoggá bennünket. Öröm, kapcsolat, szeretet, együttes élmény, meghittség, otthonosság, boldogság - ez a legfontosabb.

- Hogyan érhető ez el?

- Az egész konzumvilág ellen lehetetlen felvenni a harcot, de lehetőségünk van küzdeni számos erő ellen. Öt tényezőt kell hangsúlyozni, amelyekkel, ha összhangban dolgoznak, kezelni tudjuk a dolgainkat átvitt és egyenes értelemben egyaránt. Az első tényező az optimizmus. A vizsgálatok bebizonyították, hogy az optimista ember egészségesebb testileg, lelkileg és kapcsolati szempontból is. Különösen abban az életperiódusban válik ez kritikussá, amikor az egészség már amúgy is veszélyeztetett, hajlamos dekadálni, azaz 40 év fölött. A második tényező a reménységnek a gondozása. A jövőre irányultság, a jövőterv olyannyira éltető, hogy a magyar népesség körében végzett összehasonlító vizsgálatok igazolták: azon egyének között, akik elérték a 40 év feletti életkort, sokkal jobb egészségi állapotnak örvendtek azok, akiknek határozott életterve volt, azaz tudták, mit akarnak elérni, s erre is összpontosították energiáikat, küzdöttek az adottságokkal. A harmadik körülmény, hogy tudjunk lazítani, de nem azon a hagyományos módon, ahogyan mi azt akaratlagosan tesszük vagy elképzeljük, hanem az emberben meglévő reflexek, adottságok kihasználásával, izmaink megfeszítésével. Ha tudjuk a megfelelő módszereket, technikákat, az idegrendszer magától ellazul. Beszélni kell az érintés fontosságáról is, mint immunstimulánsról. Az érintés az immunrendszer számára hihetetlenül jó aktivátor. Bebizonyosodott, hogy meghatározott testtájak simogatása, a puszi, az ölelés, a bőr fizikai érintése rendkívül stimuláns hatásúak. A tudomány sorra bebizonyítja, hogy ami számunkra szubjektíve jó, ami az örömélményhez hozzátartozik, az az egész szervezetre pozitív hatással van. Fontos szerepe van még a segítségnyújtásnak. A szívből jövő segítésnek olyan önjutalmazó hatása van, hogy testi, lelki, idegrendszeri örömközpontokat és hatásokat is elindít, s a szubjektív élményben is igazi örömöt, csiszoló hatásokat tud beindítani. Ezért az igazi, szívből jövő segítés stimulálja az immunrendszert, s mint az áldás, úgy kíséri az embert. Mindez pedig egy egyetemes törvényre vezethető vissza, ami az élővilágban a kölcsönös egymásrautaltság törvénye: fordítanunk kell az alapideológiánkon, azaz nem egymás ellen, hanem egymásért kell tennünk.

szcs