2008. január 4.

2008. január 4., 09:00 , 364. szám

Megkeresztelkedése után Jézus azonnal feljött a vízből, mire megnyílt neki az ég, és látta, hogy Isten Lelke galamb képében leereszkedik és rászáll. Akkor a mennyből ez a szózat hangzott: "Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik." Mt 3.16-17

Az Úrjelenés ünnepe nagyon közel esik karácsony ünnepéhez. A betlehemi gyermek mellett már ott áll a harmincéves Jézus, a Jordánban Jánosnál, hogy megkezdje üdvhozó tevékenységét. Ez a nagy időugrás Krisztus születésétől megkereszteléséig azt akarja eszünkbe juttatni, hogy Jézus nem a jászolban akart pihenni, hanem értünk fáradni, szenvedni és az üdvösségre vezetni. Emlékezetünkbe juttatja, hogy kereszténységünk nem gyermekes naivság, hanem felnőtt gondolkodású, komoly a cselekvésekben és az életben. Az ember lelkét jobbá, szentebbé tevő munkaideje az élet, amit Isten minden embernek adott.

Jézus, mikor a Jordánban Jánosnál megkeresztelkedik, akkor beáll a bűnös emberek sorába, megalázva magát teljesen a bűnös emberekig. Szolgájától felvette azt a keresztséget, ami nálunk, embereknél a bűnbánatot, a jóra való változást jelenti.

A megkeresztelkedés saját keresztségünket juttatja eszünkbe: amikor megkereszteltek, a keresztség szentsége által Isten gyermeke lettünk. A felnőtt keresztény embernek nagy felelőssége Isten gyermekeként élni. Amint az embernek elvárása van gyermekei iránt, úgy Istennek is elvárásai vannak gyermekei felé. A szülő büszke gyermekére, ha az szófogadó, jó tanuló, eredményeket ér el vagy kitűnik valami jóban a többi gyerek közül, és igen szomorú, ha mihaszna gyereke van, aki állandóan megszomorítja. Az Isten is így van gyerekeivel, nem akkor örül, ha gyerekei a maguk hasznát keresik, hanem akkor, ha Istennek tetsző életet élnek. Ez azt jelenti, hogy a dolgaimat úgy teszem a Földön, hogy az Isten ne szégyenkezzen miattam, hanem büszke legyen rám.

Egressy Miklós