Németh László: A helyezkedés volt az erényem

A nagyszőlősi labdarúgás egyik nagy öregje

A ma már 80 éves Németh László - a nagyszőlősi labdarúgás egyik nagyszerű alakja pályafutását a helyi csapatban kezdte, de játszott az akkor a szovjet első osztályban szereplő Dinamo Kijevben is. Őt faggattuk életéről, élményeiről.

- Hol ismerkedett meg a labdarúgás fortélyaival?

- Nagyszőlősön születtem, itt nőttem fel, s itt kezdtem el futballozni is az iskolában. Valamikor sok sportágat kipróbáltam, többek között bokszoltam is, de a labdarúgással jegyeztem el magam egy életre. Magyar tannyelvű iskolába jártam, ahol volt lehetőségem arra, hogy a tanulás mellett focizzak. Később, amikor már elég jól ment a játék, 1946-ban, a nagyszőlősi csapatokban kezdtem játszani: a Partizánban, a Bolsevikban, az Iszkrában centerhalfként szerepeltem, mert nagyon jól tudtam helyezkedni és fejelni. Előfordult olyan eset, amikor egy szögletrúgásnál nem láttam a labdát, mert a szemembe sütött a nap, de magamban kiszámoltam, hova érkezhet a beadás, s oda is jött: nekem csak egy kicsit meg kellett csúsztatni, s már a hálóban is volt.

- Mikor döntötte el, hogy nem csak hobbiból fogja űzni ezt a sportágat?

- Amikor az életemnek ahhoz a szakához értem, hogy el kellett döntenem, milyen szakmából fogok megélni, én a fémiparban szerettem volna elhelyezkedni, ezért elmentem tanulni Csernovciba. Ott a barátaimmal gyakran lejártunk egy pályára egy kicsit játszani tanulás után. Egy alkalommal odajött a helyi labdarúgócsapat trénere, s megkérdezte, hogy nem szeretnék-e náluk játszani. Akkoriban ez a csapat az összszovjet bajnokság második vonalában szerepelt. Én eleinte ódzkodtam, mert nem tudtam, megüti-e a játéktudásom a kellő mércét, de ő meghívott egy próbajátékra, ahol megfeleltem az elvárásoknak. Be is tettek az első csapatba, s ott focizgattam. Jól ment a játék, s én mindig a jobbak közé tartoztam, ami a fizetésemen is meglátszott, ugyanis a meccsek után egy kimutatásban fel voltak tüntetve a bérezések, s a teljesítmény alapján kaptak a játékosok 80-140 rubelt. Én általában a legmagasabb bérezési rovatba voltam besorolva. Itt töltöttem a gyakorlati időmet is, a helyi villanytelepen, de mellette állandóan játszottam is. 18 éves voltam ekkor.

- Pályafutása során hol fordult meg, milyen csapatokban?

- A csernovci évek után hazajöttem Nagyszőlősre, ahol a diplomamunkámmal kezdtem foglalkozni, közben a helyi csapatban szerepeltem. Korábbi csapatom szerette volna, ha visszatérek Csernovciba, de én eleinte nem akartam menni. Egy alkalommal aztán a csernovci csapat a kijevi Dinamóval meccselt, engem pedig értesítettek, hogy szükségük van rám. Elvittek Beregszászba, majd a Jánosi mellett lévő reptérre mentünk, ahonnan katonai repülőgéppel vittek a mérkőzésre. Engem ezután "ottfogtak" a csapatban, ugyanis hiába tértem ismét haza, Nagyszőlősre, egy kupamérkőzés miatt, amit Luckban játszott a csernovci csapat, újra visszavittek, s a meccs után egy repülős katonatiszt megkérdezte tőlem, nem akarok-e egyetemre menni, természetesen a csernovcira. El is mentem az egyetem tanulmányi osztályára, ahol egy beszélgetés alapján felvettek történelem szakra, de egy idő után otthagytam. Három-négy évet játszottam még ebben a csapatban, de a kijevi Dinamó már kinézett magának. A főnökömet a belügyminisztériumból állandóan "agitálták", hogy engedjen el a kijevi csapatba. Egy alkalommal, amikor a kramatorszki csapattal játszottunk, visszafelé a mérkőzésről egy Kijevtől nem messze lévő vasúti gócponton leszállítottak a vonatról. Itt derült ki, hogy a trénerem (aki egyébként moszkvai volt) már megbeszélte, hogy a Dinamo Moszkvába megyek játszani, ami épp akkor mérkőzött meg a kijeviekkel. Míg a csapattársaim ezt a meccset nézték, én a vonatállomáson ültem, ugyanis meg akarták akadályozni a moszkvai szerződésemet. Visszatértem Csernovciba, majd egy nap meglátogatott a földim, Komán Mihály, aki rábírt arra, hogy a kijevi Dinamóhoz menjek játszani. Vele volt Rafael Mojszejev is, a klub ügyvezető igazgatója. Amikor odakerültem, másnap már Moszkvában pályára léptem. Az én gólommal nyertünk 1-0-ra, s Komán, aki csatárként szerepelt, azt mondta, hogy "ha nem Németh, akkor kikaptunk volna", mire az edzők azt válaszolták, hogy nálunk nem egy ember játszik, hanem a csapat. Abban az időszakban 13 kárpátaljai játszott a csapatban: Ungvárról tízen, Szőlősről ketten (Komán és én), valamint egy ember Munkácsról. Egy évig szerepeltem kék-fehérben, volt olyan meccsem, amikor két gólt fejeltem szögletrúgás után. Azután elmentem az ungvári Szpartakba, de ha kellett, visszarendelhettek. Néhányszor pályára léptem a csapattal, majd visszamentem Csernovciba. Pályafutásomat 1959-60-ban Nagyszőlősön fejeztem be, több mint 40 évesen.

- Az aktív futball abbahagyása után mivel foglalkozott?

- Egy ideig trénerként dolgoztam Csernovciban, majd itthon is, Nagyszőlősön: szerettem is csinálni, meg értettem is hozzá. Itt már elkezdtem rendesen dolgozni is, azután a foci megmaradt passziónak. Gyárban dolgoztam, vezető beosztásban, de mindig figyelemmel kísértem a szülővárosom labdarúgását.

- Mi a véleménye a mai magyar, ukrán és a nagyszőlősi futballról?

- A mai magyar labdarúgást nem véleményezem, az ukrán válogatott sem tartozik a kedvenceim közé. Néha kimegyek a helyi csapat meccseire is, bár én igazából az ötletes, régi focit szeretem.

snicer