Kazinczy szépkiejtési verseny
Múlt szombaton a Nagydobronyi Középiskolában immár 18. alkalommal került lebonyolításra a Kazinczy szépkiejtési verseny megyei döntője a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) szervezésében. A rangos megmérettetésen a járási középdöntőkön legjobb helyezést elért diákok vettek részt 7-9., illetve 10-12. osztályos kategóriákban.
A versenyt Katona-Mironova Berta, a Nagydobronyi Középiskola igazgatóhelyettese, a rendezvény házigazdája nyitotta meg, köszöntve a megjelenteket - köztük a zsűri elnökét, dr. Csernicskó Istvánt, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektorhelyettesét és Berki Károlyt, a KMPSZ irodavezetőjét -, majd Csernicskó István szólt az anyanyelv és a jól megalapozott tudás fontosságáról a mai, rohamosan változó világban.
A helyi középiskola tanulói verses-zenés összeállítással kedveskedtek a megjelenteknek, majd két kategóriában megkezdődött a három fordulóból álló verseny: egy szabadon választott, illetve egy kötelező szöveget kellett a diákoknak felolvasniuk, valamint a 10-12. osztályosok írásbeli feladatot oldottak meg.
A zsűri döntése értelmében a következő helyezések születtek: 7-9. osztály: 1. Erdős Georgina (Bátyúi Középiskola), 2. Perduk Erzsébet (Ungvári Drugeth Gimnázium), 3. Bogáthy Boglárka (Kisgejőci Középiskola), 4. Hevesi Renáta (Gyulai Általános Iskola), 5. Hadar Judit (Csongori Általános Iskola); 10-12. osztály: 1. Kiss Julianna (Beregszászi Magyar Gimnázium), 2. Demes Sándor (Nagydobronyi Református Líceum), 3. Molnár Nóra (Ungvári Drugeth Gimnázium), 4. Szántó Annamária (Bátyúi Középiskola) és Kiss Elek (Munkácsi Szent István Líceum), 5. Gerber Andzselika (Kisgejőci Középiskola). A dobogós helyezettek KMPSZ-ajándékcsomagot, a többi versenyző pedig plüssállatot kapott ajándékba. A legjobbak részt vesznek a Győri Kazinczy Gimnáziumban megrendezendő országos szépkiejtési versenyen.
fzs