Jánosi miatt bünteti a beregszászi polgármester a járás falvait

Szemét-ügy: veszélyben az EU-s pénz?

2008. március 28., 09:00 , 376. szám

A Beregszász című hetilap legutóbbi számának címoldalán számol be a városi tanács sajtószolgálata a következőkről: "A Makkosjánosi Községi Tanács március 18-i ülésén nem hagyta jóvá a járás, a város, a község vezetése és a Bereg-Vertikál közötti négyoldalú szerződést, mely a Beregvidék településeinek háztartási hulladékkezelését lenne hivatott megoldani. Az egyezmény végső célként a község földterületén három év múlva létesítendő hulladék-feldolgozó komplexum megépítését tűzte ki. Csizmár Béla, a járási tanács elnöke arra kérte Gajdos István polgármestert, hogy ne bontsa fel a szerződést, mivel a községi tanács ülése elé terjesztett dokumentumok nem voltak megfelelőképpen előkészítve.

A város első embere megbízást adott Orosz Gyulának, a Bereg-Vertikál igazgatójának a hulladékelszállítás leállítására a járás községeiből a nem egyeztetett kérdések megoldásáig."

Megkérdeztük az ügyben Orosz Gyulát, a Bereg-Vertikál hulladékgazdálkodási cég igazgatóját, aki elmondta: "Addig nem szállítjuk el a Beregszászi járás 13 községéből a szemetet, amíg a március 31-i ülésén a jánosi községi tanács nem rendezi a regionális szemétlerakó kijelölését a község területén. Volt egy előzetes négyoldalú megállapodás a cégünk, a járás, a város és a helyi tanács között, amit a lakosság elutasított. Most konzultálnak az illetékesek a lakosokkal arról, hogy a helyi tanács átadja azt a területet vagy nem. Gajdos István polgármester úr arra utasított, hogy amíg nem rendeződik a helyzet, addig a falvakból ne szállítsuk el a szemetet a Beregszászi szeméttelepre. Ha március 31-én mégis úgy dönt a makkosjánosi tanács, hogy nem adják meg a helyet, akkor próbálkozunk valami más alternatív megoldással."

Információink szerint Gajdos István, Beregszász polgármestere az elmúlt év őszén a városi tanács ülésén mint kész tényt ismertette a már említett négyoldalú megállapodást, nevezetesen azt, hogy Jánosi határában európai uniós pályázatból létrehoznak egy nyugati normáknak mindenben megfelelő szemétválogató és -lerakó telepet. A városatyák örültek a 200 millió eurós uniós beruházásnak, és cserében szívesen megszavazták, hogy a Beregszászi járás tizenhárom településének szemetét is szállíthatja a Bereg-Vertikál a beregszászi szeméttelepre, egészen 2011-ig, a korszerű makkosjánosi telep elkészültéig. A első látásra mindenki számára előnyösnek tűnő kezdeményezés szépséghibája, úgy tűnik az, hogy a szerződést aláíró Barta Márta, Makkosjánosi polgármestere nem tájékoztatta időben a helyi lakosságot, akik most meg akarják akadályozni a szemétválogató telep felépítését, mellesleg egy 200 millió eurós üzletet. Gajdos István polgármester pedig mentve a menthetőt, egyfajta nyomásgyakorlásként nem engedi, hogy a többségében a város tulajdonában lévő cég, az említett Bereg-Vertikál elszállítsa a falvak szemetét. Közben zajlik a makkosjánosi nép meggyőzése. A kérdés most az, hogyan dönt a helyi tanács ebben az egész járást érintő ügyben március 31-én.

dózsa