Egy korosztály számvetése

Érettségi találkozó

Tavasszal jelent meg lapunkban az alábbi hirdetés: " A Nagyszőlősi 3. Sz. Magyar Középiskola 1958-ban végzett növendékei a katolikus templom kertjében tartják 50 éves érettségi találkozójukat, melyre szeretettel várják az érintetteket." Egy félévszázados jubileum önmagában is érdekes, hát még, ha figyelembe vesszük, hogy annak a bizonyos korosztálynak a tanulói a második világháború idején születtek, a legtöbben éppen 1941-ben, s két évvel a magyarországi forradalom után érettségizhettek - igaz, nem mindenki...

A nagyszőlősi magyar középiskola, amelynek 1944 után jó ideig még a léte is kétséges volt, 1948-ban két osztályt indított. Tíz évvel később, 1958-ban az A és B osztályokban összesen 49-en érettségiztek - lám, akkor még a háború ellenére sem volt probléma a megfelelő számú diák beiskolázása.

Javarészt nagyszőlősiek voltak a diákok, ám jó néhányan a környező magyarlakta településekről jártak be nap mint nap a járási központba. Többségük 1941-es születésű volt, de velük együtt szerzett érettségit néhány idősebb diák is, akik a háborús évek fejetlensége miatt kényszerültek várni. Mint például az 1939-es születésű, ma is Nagyszőlősön élő Mindák Imre, aki máig meghatározó egyénisége a járás sportéletének.

A római katolikus templom kertjében azon a bizonyos nyári napon 13-an gyűltek össze, meséli id. Kacsur Gusztáv, a találkozó egyik szervezője. Sokan nem élnek már a 49 végzős közül, néhány volt osztálytárs sorsáról semmit sem sikerült kideríteni, néhányan az értesítettek közül nem tudtak eljönni a találkozóra. De olyasvalaki is ott volt az érettségi találkozón, aki nem szerepelhetett az érettségi tablón. Milován Sándort 1957 nyarán, a kilencedik osztály elvégzése után tartóztatta le a KGB, mivel az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc idején néhány társával együtt "szimpatizálni" mert a felkelőkkel, s a szovjethatalom ellen "szervezkedett".

Bizony jól megtépázta és szétszórta az élet ezt a nemzedéket, derült ki a templom melletti parókia épületében, amely egykor a háború utáni magyar iskola első épülete volt, s amely ezen a jeles napon ismét befogadta az emlékezőket. A megjelentek közül csupán öten élnek ma is Nagyszőlősön, néhányan a közeli Tiszaújlakról, Benéből érkeztek, azonban a majd félszáz diákból huszonkettőt Magyarországra sodort a sors. Négyen közülük is ott voltak ezen a napon a parókián, hogy a többiekkel együtt sorra elmeséljék, hogyan alakult életük az elmúlt, ugyancsak mozgalmas fél évszázad során.

Mint kiderült, bár ugyancsak mozgalmas kor jutott osztályrészül e korosztálynak, a diákoknak mintegy a fele folytatta a későbbiekben a tanulást és szerzett főiskolai vagy egyetemi diplomát. Van közöttük orvos, tanító, egyetemi tanszékvezető és katona. De ami a lényeg: panasz alig hagyta el az emlékezők száját. Úgy tűnt, összességében elégedettek az élettel, s ami még ennél is fontosabb: büszkék gyermekeikre, akiket sikerült felnevelni, kitaníttatni és "saját lábra állítani", valamint unokáikra, akik még több reménnyel kecsegtetnek. Egyszóval olyan volt ez a találkozó a megjelentek számára, mint egy élet mérlegének megvonása.

Találkozzunk 10 év múlva? Ugyan, hová gondolsz, hisz talán nem is élünk már - inkább öt év múlva. De hisz az élet nehezén túl vagyunk, nem? Most már csak élni kellene...

pszv