A döntés joga a tanácsé

Jánosi nemet mondott a szemétre

2008. szeptember 12., 10:00 , 400. szám

Szeptember 7-ére már nagyon régen vártak a beregszászi járási Makkosjánosi lakosai. Ezen a napon került sor arra a népszavazásra, amely azt volt hivatott eldönteni: a településen élők beleegyeznek-e, hogy a falu határában az ukrán–magyar vegyesvállalat, a Bereg-Vertikál szemétlerakó és -feldolgozó létesítményt építsen. Az eredmény a várakozásoknak megfelelően alakult, vagyis a helyiek többsége ellenzi a szóban forgó lehetőséget.

Hogy tisztán lásson a kedves olvasó, néhány szóval elevenítsük fel a népszavazás előzményeit. Idén márciusban a jánosiak döbbenten olvasták a helyi médiában közölt hírt, mely szerint a járásban szemétlerakó fog épülni, méghozzá pont a Beregszász melletti település határában. Az emberek felháborodását leginkább a dolgok kész tényként való közlése okozta, vagyis az, hogy a legérintettebbeket, a falu lakóit nem kérdezte meg senki az ügyben. Az egyre növekvő feszültséget a falusi tanács és a polgármester asszony, Barta Márta úgy próbálta csillapítani, hogy összehívtak egy rögtönzött gyűlést (amely a polgármester asszony szerint egy nyitottabb formában megvalósult tanácsülés volt), ahol tájékoztatni szerették volna az embereket a helyzetről. Nos, a gyűlésen az indulatok játszották a fő szerepet, amelyek azután szabadultak el igazán, amikor kiderült, hogy a Jánosi Községi Tanács 16 tagja két döntést hozott: az egyiket 2007 augusztusában, melyben megadták a Bereg-Vertikálnak az engedélyt arra, hogy megtervezze a leendő hulladékfeldolgozót és -lerakót, a másikat 2007 novemberében, amelyben kijelöltek a cég számára egy harminc hektáros területet. Ez annyira felborzolta a kedélyeket, hogy a kérdés megvitatását falugyűlés elé vitték, amelyet idén áprilisban tartottak meg. A gyűlésen szót kaptak az ellenzők és a pártolók képviselői is. A falugyűlés eredménye aztán az lett, hogy a település lakossága népszavazás kiírásáról döntött a szemétfeldolgozó ügyében. 2008. július 11-én az aláírásgyűjtők leadtak a Jánosi Községházára 834, a népszavazást támogató aláírást, majd a községi tanács július 14-ei gyűlésén elfogadta és jóváhagyta azokat, s kiírta 2008. szeptember 7-re a népszavazást.

A hét végén aztán eljött a döntés ideje. Előtte való héten mindkét oldal különféle tájékoztatókkal próbálta a szavazók figyelmét felhívni a megfelelő döntésre. A szavazást mindkét oldal tekintélyes létszámú megfigyelővel felügyelte. A nap végén, a szavazatok összeszámlálása után aztán kiderült az eredmény: Jánosi és társközsége, Balazsér lakossága a szemétfeldolgozó létesítése ellen szavazott. A választási bizottságtól megtudtuk: a 2117 választásra jogosult lakosból 1038-an járultak az urnák elé, ami 49%-os részvételi arányt jelentett. Arra a kérdésre, hogy akarnak-e Jánosi határában szemétlerakót, 578-an nemmel (ami az össz-szavazatok 55,7%-a), 401-en igennel szavaztak (az össz-szavazatok 38,63%-a), 59 voks érvénytelen volt.

A szemétfeldolgozó létesítésének ellenzői részéről Tarpai József elmondta: "A népszavazás bebizonyította, hogy Jánosi elutasította a szemétlerakó létesítését. Ez a szavazás sem különbözött a többi, Ukrajnában zajló szavazástól, itt is történtek olyan dolgok, ami felveti az emberben azt a kérdést, hogy tényleg ez a demokrácia? Arra gondolok, hogy a polgármester asszony már eleve itatta az embereket, úgy mentek szavazni, valamint a teljes helyi roma közösséget elszállították voksolni, s bizony ők nagyon jól tudták, hogy mire kell szavazniuk, hisz utána megvolt a jutalmuk. Nehéz dolgunk volt így, de sikerült. Most már csak arra kell várnunk, hogy mi lesz ezután a helyi tanács következő lépése. A falu lakossága már a falugyűlésen is leszavazta a szóban forgó kérdést, de a polgármester asszony továbbra is ragaszkodott hozzá. Most a népszavazás után mindenki láthatja, hogy Jánosi nem kér a szemétlerakóból. Nagyon remélem, hogy ennek a szavazásnak köszönhetően megszűnik majd az a zsarolás is, melyet a szeméthordás kapcsán művelnek velünk, vagyis hiába rendelkezünk érvényes szerződéssel, a Bereg-Vertikál nem szállítja el a szemetet Jánosiból, míg a többi településről igen."

A hulladékfeldolgozó megépülésének támogatói részéről Barta Márta polgármester asszony a következőképpen értékelte a kialakult végeredményt: "Úgy gondolom, hogy Jánosiban a 2117 választópolgár közül csak 578-an vannak a hulladékfeldolgozó ellen. Mivel csak 1038 polgár jött el szavazni, ami nem éri el a választók felét, az otthon maradottak érdektelenséget mutattak a téma iránt. Az a 401 támogató szavazat, illetve a távolmaradók nagy száma nekem azt bizonyítja, hogy az emberek a tanácsra bízzák a döntés jogát a kérdésben. A községi tanács pedig a referendum utáni tíz napon belül össze fog ülni, s meg fogja azt hozni. Én nagyon remélem, hogy igen lesz a válasz, s mégiscsak megépül a hulladékfeldolgozó, és remélem, hogy azok, akik a népszavazáson ellene voltak, egyszer majd hálásak lesznek nekünk ezért. Az engem ért vádakra csak annyit tudok mondani, hogy nem igazak, én az egész referendum alatt végeztem a munkámat, s nem tudom, honnan veszik az információikat a személyemet támadók. Amúgy sem értem a vádaskodásokat, hiszen a szavazatok többségét mégiscsak a "nem"-ek alkották."

snicer