Tőkés László: "Nem hiszek a turáni átokban"

2008. október 31., 09:00 , 407. szám

Nagydobrony és Ungvár vendége volt az elmúlt hét végén Tőkés László református püspök, európai parlamenti képviselő, akit mindenekelőtt kárpátaljai útjáról kérdeztünk.

- Feltettem magamban, még amikor európai parlamenti képviselőnek választottak, hogy nem szorítkozom romániai választóim, az erdélyi magyarok képviseletére, hanem az egész Kárpát-medencei magyarságot igyekszem képviselni. Például Budapesten képviselői irodát nyitottam Kárpát-medencei együvé tartozásunk szimbólumaként. Másfelől elindultam egy Kárpát-medencei körútra. Legutóbb a Felvidéken tartottunk felvidéki-partiumi napokat, ami egy komplex közéleti-egyházi-politikai jellegű rendezvénysorozat volt. Ugyanezzel a szándékkal jöttem el Kárpátaljára, ezért is kezdeményeztem, hogy a Kárpátaljai Református Egyházkerület vezetői mellett találkozhassam a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség vezetőivel.

Ami az itteni tárgyalásaim során felmerült kérdéseket illeti, talán mondanom sem kell, hogy már önmagában az a bizonyos 461/2008-as tanügyminisztériumi rendelet is kihívás számomra, mert a kárpátaljai magyar oktatás egy olyan ügy, amely mellett nem lehet érzéketlenül elmenni. Még mielőtt tárgyaltunk volna a KMKSZ képviselőivel, felszólaltam az Európai Parlament plénumán a magyar nyelvű, és általában az Ukrajnában kisebbségi nyelveken folyó oktatás védelmében.

Az egyházi kapcsolatok kezdettől, azaz a rendszerváltástól fogva nagyon jók voltak ökumenikus téren is, de a kárpátaljai magyar református egyházzal kimondottan. Az utóbbi időben némileg meglazultak ezek a szálak a határátkelés nehézsége és egyéb körülmények miatt, ezért külön örültem, hogy meghívott a Nagydobronyi Református Líceum igazgatósága és a nagydobronyi református egyházközség vezetősége istentiszteleti és iskolai szolgálatra. Előadást tartottam és hirdettem Istennek az igéjét. Fontos, hogy az iskolai ifjúságnak éppen most, a magyar tanügyi helyzet válsága idején megfogjuk a kezét és a nemzet iránti hűségre neveljük őket.

- Bizonyos politikai erők Erdélyben is egyfajta vádként vetik fel a magyarság "megosztottságának" kérdését. Püspök úr, hogyan látja az ottani helyzetet és milyennek képzeli el a jövőben?

- Különbséget tennék a megosztottság és a sokféleség között. Egyre-másra azt sulykolják, akik ebben érdekeltek, hogy legyünk egységesek, szem elől tévesztve, hogy már nem lehet visszatérni egy a régi rendszerre jellemző totalitárius egységre. Márpedig nagyon gyakran éppen azok óbégatnak állandóan az egység hiánya miatt, akik posztkommunista stílusban kívánnák egy akolba terelni a magyarságot; ha kell, még saját érdekei ellenében is. Nem kívánhatja egy demokratikus értékekben, plurális demokráciában gondolkozó polgár, a nemzeti értékeket vállaló ember azt a totalitárius egységet, amelytől alig hogy megszabadultunk.

Nem hiszek a turáni átokban. A magyarság nem olyan értelemben megosztott, ahogyan mondják, hanem egyszerűen annyira sokrétű, sokszínű, sokféle országnak a sokféle viszonyaihoz alkalmazkodni kénytelen, hogy magától értetődik egyfajta sokféleség, pluralitás.

Erdélyben mi nem megosztottak vagyunk, hanem a posztkommunista RMDSZ hivatalos irányvonalát vállalni nem tudó polgári erők kezdtek el szervezkedni. Példának okáért nem kérek olyan egységet, amelyik megtagadja az autonómiát, de olyan egységben szívesen részt veszek, amelyik kiáll az autonómia mellett. Ilyen értelemben az egész Kárpát-medencei magyarságunk megosztott, mert különböző érdekek eltántorították a magyar szervezeteket és pártokat - a környező országok mindegyikére gondolok - a nemzeti önrendelkezés ügyétől. Tanúi lehettünk, hogy amint kormányra lépett az RMDSZ 1996-ban, sutba dobta azt az autonómiát, amely politikájának, programjának a középpontjában áll. A felvidékiek szintén jegelték az autonómiát attól a pillanattól, hogy a Magyar Koalíció Pártja bekerült a szlovákiai kormányba. Tudtommal Kárpátalja az elsők egyike volt, ahol népszavazást tartottak autonómiaügyben, s már-már itt is feledésbe merült ez a fontos ügy. Márpedig meggyőződésem, hogy a határok feletti nemzetegyesítés, másfelől az autonómia, a korlátozott önrendelkezés az a két nemzetstratégiai eszköz, amelyekkel magyarságunk eséllyel tekinthet a jövőbe.

- A kisebbségben élők számára mindig fontos kérdés az anyaországhoz való viszony. A 2004-es magyarországi népszavazás a kettős állampolgárságról komolyan megsebezte ezt a viszonyt. Hogyan lehetne gyógyítani ezt a sebet?

- Úgy vélem, hogy a sebtépés csak olajat jelent a tűzre. A jó orvos nem azon sopánkodik, hogy milyen súlyos a betegség, hanem mindent megtesz a gyógyítása érdekében. Ilyen értelemben még hasznosnak is nevezhetjük a népszavazást, mert egy adott pillanatban megdöbbentő, sokkoló módon nyilvánvalóvá tette, hogy Trianon óta milyen mértékű elidegenedés ment végbe a magyar nemzetrészek között, felhívta a figyelmünket arra, hogy ezen a kóros állapoton változtatni kell, a nemzeti szolidaritást helyre kell állítani, a nemzeti kapcsolatokat tovább kell építeni.

Azt javasolnám a határon túli magyaroknak, hogy ne bántsuk az anyaországi magyarokat, mert ők is átestek egy amnézia sújtotta kádári korszakon, kitörölték a lelkükből a határon túli magyarok szeretetét, emlékét. Legyünk megértők és próbáljunk segíteni a helyzeten. Másfelől azt is világosan kell látnunk, hogy nem is annyira a szavazópolgároknak volt a bűne a népszavazás félsikere vagy félkudarca, hanem azok a kormánypártok viselik érte a felelősséget, amelyek hamis propagandájukkal félrevezették a szavazókat.

- Úgy ismeri önt a Kárpát-medence magyarsága, mint a magyar ügy elhivatott szószólóját. Hogyan egyeztethető össze ez papi hivatásával, pontosabban nem akadályozza-e egyik a másikat?

- Természetesen két lovat egy fenékkel nem lehet megülni, tehát abban a pillanatban, amint megválasztottak európai parlamenti képviselőnek, átadtam a püspökséget a püspökhelyettesnek, aki ebben a minőségében teljes jog- és hatáskörrel végzi a püspöki munkát. Sőt, mielőtt a képviselő-jelöltséget elfogadtam volna, kikértem egyházunk vezető testületeinek a véleményét, s ők nemcsak hogy engedélyezték, hogy induljak a választáson, hanem támogattak is. Amúgy nincs nemesebb hivatása az egyháznak, az Isten szolgáinak annál, mint hogy a népüket szolgálják. Ezt tették a történelem során, sőt már a bibliai korszakokban is Istennek az emberei.

- Jövőre újra európai parlamenti választások lesznek. Folytatja?

- Amikor a tavaly elfogadtam a képviselő-jelöltséget, hosszas rábeszélés után tettem ezt, nem is fordult meg korábban a fejemben, hogy ilyesmire vállalkozzam. Most viszont úgy vetődik fel a kérdés, hogy ha már egyszer elkezdtem valamit, akkor folytatni kellene, hiszen ez az eddig eltelt alig több mint egy esztendő csak inasévnek illik be. Nagyon nehéz eligazodni az európai parlamentben, kitanulni annak a csínját-bínját, hogyan működjön az ember. Ráadásul ilyen rövid idő alatt igen nehéz kézzelfogható eredményt elérni. Huzamosabb időre kell ráállni egy bizonyos pályára, mondják. Valószínűleg igazuk van hát azoknak, akik arra biztatnak, hogy vállaljam el a képviselőséget a következő időszakra is. Nagyon nehezemre esik ez, mert ott kellene hagyni a lelkészi szolgálatot további öt esztendőre, viszont ha hív a haza, ahogyan a Kossuth-nóta mondja, akkor mindnyájunknak el kell menni.

hk