Szerencse...

A két legény elégedetten egyenesedett fel. Valóban művészi munkát végeztek. A régi Volga szinte újjászületett. Egy hónapon át keményen dolgoztak rajta. Még hétvégéken is. Átszedték a motort, kicserélték a porlasztót. A kocsiszekrényre is új ruhát adtak: teljesen átfestették. Igazán szép ajándék a legjobb barátjuknak. A huszonötödik születésnapjára és a kézfogójára. Az eljegyzést és a negyedszázados jubileumot együtt szándékozott megünnepelni a család, s erre a kettős eseményre természetesen ők, a legjobb barátai is hivatalosak.

Kiskoruk óta valóban igazi barátok voltak, sülve-főve mindig együtt, egymásért. Egymás szomszédságában nőttek fel, együtt jártak ugyanabba az osztályba és a lányok után. A nagybetűs életbe kilépve sem távolodtak el egymástól. Béla autószerelő lett, Karcsi szobafestő, Jóska pedig, akinek ünneplésére készültek, utolsó évfolyamon tanult az egyetem közgazdasági karán. Szóval, ha ritkábban is találkoztak mostanában, a vasárnap mindenképpen az ő közös napjuk volt. A közös focizásé, sörözésé és bolondozásé.

A barátok azon töprengtek, milyen komolyabb ajándékkal lephetnék meg Jóskát a születésnapjára. Az eljegyzésére. Az ötlet Béla agyából pattant ki. És Jóska apja is örömmel állt mellé.

- Vigyétek csak, fiaim! - tárta szélesre a garázsajtót. - Nagyszerűen kigondoltátok. Az autót amúgy is Jóskának szántam. Tervemben is volt a generáljavítás, de valamiért mindig elmaradt. De Jóska előtt maradjon titok. Meglepetés. Én majd kitalálok valamit, hogy hova tűnt a garázsból, ha kérdezősködne. De nemigen fog. Az ideje felét lefoglalják a vizsgák. A másik felét pedig a leendő menyem. A Zsuzsika. Jóska már mindennapos vendég náluk. Gyakran ott is alszik. Haza alig jár.

A születésnapi ünneplést és a kézfogót vasárnapra tervezték. Szombat reggel a fiúk megtankolták a Volgát és kihajtották a műhelyből. A karosszéria csillogott-villogott, a motor elégedetten duruzsolt. A barátok pedig sehogyan sem bírták kivárni a másnapot. "Hívjuk fel Jóskát! Üljön buszra és siessen ide." Jóska őszintén sajnálkozott és szabadkozott: jönne ő szívesen, hogyne rohanna, a meglepetésre is nagyon kíváncsi, de egy óra múlva vizsgáznia kell az egyetemen. Ám, mihelyt túl lesz a tudáspróbán, azonnal indul haza.

Béla és Karcsi úgy döntött, Jóska nélkül is tesznek egy próbautat. Hátha menet közben kiderül, hogy valamit még be kell állítani, valamelyik csavart még meg kell húzni. Csak a szomszéd faluig gördülnek el, s fordulnak is vissza.

...Gyula, aki falubelijük volt, hazafelé száguldott. Előző nap a bátyja házának tatarozásában segédkezett. Náluk is töltötte az éjszakát. A nehéz munka után derekasan boroztak. S a másnaposság orvoslásaként indulás előtt is felhajtott két pohárka szíverősítőt. Kocsival volt ugyan, de remélte, hogy azt a néhány kilométert baj nélkül megteszi. Közlekedési rendőrök pedig csak nagyon ritkán fordultak elő a két falu közötti útszakaszon.

A fél távot már megtette, amikor elbambult és szinte lebénult. A kocsi átkeveredett a szemközti sávba, majd vissza, majd ismét a menetiránnyal szembe... Béla, aki próbaúton a Volgát vezette, felkiáltott a cikkcakkban közeledő Skoda láttán és félrekapta a kormányt, hogy az ütközést elkerülje. A Volga nyolcvan kilométeres sebességgel csapódott az út szélén álló jegenye törzséhez. A másodperc töredéke alatt ronccsá zúzódott. Az anyósülésen ülő Karcsi szörnyethalt. Bélának a váll- és combcsontja tört. A biztonsági övet nem kötötték be. De a szakértői vélemény szerint, az öv sem mentette volna meg őket.

A Skoda még vagy száz métert haladt tovább, mire Gyula végre meglelte a fékpedált. Kábultan kecmergett ki az autóból. Egy horzsolás sem esett rajta, sem a gépkocsin.

...Zsuzsika később sírva dadogta: "Milyen szerencse... Hogy Jóska a vizsga miatt nem tudott lemenni, amikor Karcsiék telefonáltak..."

Tárczy Andor