2010. január 8.

2010. január 8., 09:00 , 469. szám

Krisztus megkeresztelkedése

A mai ünneppel, Urunk megkeresztelkedésével lezárul a karácsonyi időszak. Érdemes visszatekintenünk erre az időszakra.

Az adventi vasárnapokat a várakozás jellemezte, útra keltünk, hogy lélekben eljussunk Betlehembe.

Szerdán, amikor Urunk megjelenését ünnepeltük, a pogány világ is értesül a Megváltó születéséről. 3 bölcs ember a betlehemi csillag vezetésével megtalálta Betlehemben, szegényes körülmények között a világ Üdvözítőjét. Ajándékot is hoztak: aranyat a királynak, tömjént az Istennek és mirhát az embernek.

A karácsonyi idő harmadik csúcspontja a mai ünnep. Jézus megkeresztelkedik a Jordán folyóban.

A mai világban szinte minden iskolába, munkahelyre szükséges ajánlás. Amikor arra kérnek, hogy írjak ajánlást, akkor végiggondolom, mit írjak, hogy hiteles és igaz legyen. Az ajánlást pecséttel szoktuk hitelesíteni.

A mai evangéliumban is egy ilyen ajánlást hallottunk. Keresztelő Szent János, a "pusztában kiáltónak a szava" hirdeti a bűnbánat keresztségét. Sokan jönnek ki hozzá, tanítja és meg is kereszteli őket. Egyszer Jézus is megjelenik a Jordán folyónál. Keresztelő Szent János ekkor tanúságot tesz róla: "Íme, az Isten Báránya, íme, aki elveszi a világ bűneit!"

Ekkor halljuk a mennyei Atya hiteles ajánlását: "ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik, őt hallgassátok!" A mennyei Atya ajánlását a Szentlélek teszi hitelessé, aki galamb formában leszáll Jézusra.

Jézus megkeresztelkedésekor együtt van a teljes Szentháromság. A mennyei Atya szólt, bemutatta és ajánlotta a Fiút, és a Szentlélek volt a hitelesítő pecsét ezen az ajánláson.

A mai ünnepen az ember előtt feltárul egy kis rész ebből a szent titokból, azért, hogy tanuljon. Minden embernek törekednie kell az Isten és az embertárs iránti szeretetre. Erre is tanít a mai ünnep.

Lengyel Donát