A "dajka"

A két és fél éves Nikolett szereti szopogatni a csontot. Akár szárnyaséról, akár négylábú jószágéról legyen szó. Fazékban főttről vagy tepsiben sütöttről. Egyre megy. Egyszerűen imádja. Persze, mielőtt a szájába vehetné, a szülők gondosan eltávolítják a veszélyes részeket. A porcogót, az éles, hegyes "tartozékokat".

A családba új jövevény érkezik. Most már két hónapos. És szintén a szebbik nem képviselője. Nikolett gondos dadaként sürög-forog körülötte. Legszívesebben egész nap simogatná, dédelgetné. Öltöztetné és fürösztené is. Erre, természetesen, még várnia kell. Az azonban meg van engedve neki, hogy ha a csecsemő hangosan ad életjelt magáról, megringassa, óvatosan tologassa a kocsit. A cumit is a pici szájba teheti. Ha a kicsi felsír, tüstént rohan, hogy elvégezze fontos és felelősségteljes "pótmamai" teendőit.

...Ebéd után. A mama mosogat. Nikolett pedig az etetőszékben terpeszkedik és az ízes csontokkal foglalatoskodik. A família legfiatalabb tagja a kocsiban szendereg.

- Sír a kicsi! - kiáltja Nikolett. Rögvest kikászálódik a székből, s rohan nyugtatni és ringatni. A baba kisvártatva elcsendesedik.

A mama befejezi a mosogatást. A szobába megy, hogy biztos, ami biztos, meggyőződjön arról, minden rendben van-e az újszülöttel. Nikolett az ágyra telepedve főzőcskézik. A műanyag lábasokban és fazekakban a kedvenc "gombócleves" készül. Anya a gyermekkocsi belsejébe pillant és majdnem hanyatt huppan.

A kisded leányzó békésen bóbiskol. És cuppogva csócsálja a "dajka" által már fehérre és simára nyalt csirkecsontot...

Gerzsenyi András