Az UMDSZ nem adhat támogató nyilatkozatot a vízumigénylőknek

Döntött a magyar külügy

2010. október 15., 10:00 , 509. szám

"Tekintettel a magyarigazolványok kiadásának Kárpátalján tapasztalt rendellenességeire és a magyar kormány vizsgálatára, a Külügyminisztérium felfüggesztette az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) jogosultságát a vízumok beszerzéséhez szükséges támogató nyilatkozatok kiadására" - áll a magyar Külügyminisztérium internetes honlapján megjelent sajtóközleményben. A közlemény szerint a vizsgálatok lezárultáig a vízumeljáráshoz szükséges támogató nyilatkozat kiadására csak a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) jogosult.

Mint arról lapunk is beszámolt, Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes még július elején úgy döntött, hogy Kárpátalján csak a beregszászi és az ungvári magyar konzulátusok adhatnak ki magyarigazolványokat, mert az arra jogosultaknál jóval többen kaptak ilyen okmányokat. Németh Zsolt külügyi államtitkár akkor az UMDSZ-t tette felelőssé az "anomáliáért", bár a szervezet visszautasította a jogosulatlan magyarigazolvány-kiadással kapcsolatos állításokat. A külügyi államtitkár az eset kapcsán úgy fogalmazott, hogy az UMDSZ öt kárpátaljai irodáján keresztül feltételezhetően "olyan politikai és gazdasági körök jutottak magyarigazolványokhoz, amelyek visszaéltek az okmányokkal".

Németh Zsolt bejelentését megelőzően, június 30-án Ungváron folytatott megbeszélést mások mellett Kovács Miklóssal, a KMKSZ elnökével. Ekkor "megdöbbenve tapasztalta", hogy lényegesen több magyarigazolványt adtak már ki Kárpátalján, mint ahányan az igazolvány kiváltására jogosultak. Ők az okmány birtokában például könnyített módon juthatnak hozzá az európai uniós országok vízumaihoz is - emlékeztet az MTI.

szcs