Gróf Teleki Pál

"Nincsenek kis nemzetek, csak kishitűek, nincsenek kis emberek, csak kicsinyhitűek. Becsületünk előbbrevaló a jólétünknél." Nem biztos, hogy ismerősek ezek a gondolatok az olvasónak, ugyanis egy máig méltatlanul elhallgatott nagy magyar embertől származnak, dr. nemes széki gróf Teleki Páltól, akinek a magánkezdeményezésre elkészült szobrát 2004-ben Budapesten nem engedték felállítani. A kezdeményezés magyar értelmiségiek mellé társult lengyel üzletemberek segítségével valósult meg Balatonbogláron. Teleki Pál nevét Varsóban utca viseli, Budapesten egyelőre nem. De ki is volt az a Teleki Pál, aki máig heves indulatokat vált ki Budapesten, miközben oly sokan ismerik és tisztelik világszerte?

Gróf Teleki Pál, a hat nyelven beszélő tudós-államférfi két ízben volt magyar miniszterelnök, emellett nemzetközileg elismert földrajztudós, egyetemi tanár, erdélyi földbirtokos, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, főcserkész, a magyar cserkészmozgalom kiemelkedő jelentőségű vezetője - hogy csak a legfontosabbakat említsük. Miniszterelnöksége idején sok szakértőt és az érintett feleket bevonva, vezetésével dolgozzák ki a máig példaértékű kárpátaljai ruszin autonómiát. Teleki Pál a két világháború közötti magyar politikai elit egyik legtehetségesebb képviselője volt, aki a trianoni diktátumot követően mindenki számára érthető szakmai érvekkel tudta alátámasztani a magyar revíziós törekvések jogos voltát.

Család, ifjú évek és a tudományos karrier

Teleki Pál 1879. november elsején született Budapesten egy, a magyar nemzet ügyéért sokat tett jeles főúri család sarjaként. Édesapja, Teleki Géza író és politikus rövid ideig belügyminiszter volt Tisza Kálmán kormányában. Édesanyja Muráty (Muratisz) Irén, egy jómódú pesti görög kereskedő leánya volt.

Pál a budapesti tudományegyetem jog- és államtudományi karán szerez diplomát. Ezzel párhuzamosan földrajzi és szociológiai tanulmányokat is folytatott. Már diákként publikált a Földrajzi Közleményekben és előadásokat tartott a Földrajzi Társaságban. 1902-től a budapesti egyetem Lóczy Lajos által vezetett földrajzi tanszékén volt gyakornok.

1907-től a földrajztudomány felé fordult, Szudánban tett nagyobb utazást, majd a hat nyelven beszélő tudós térképészeti kutatásokat folytatott Európa nagy könyvtáraiban. Ennek eredményeként készült 1909-ben megjelent Atlasz a japán szigetek cartographiájának történetéhez című műve, amely a magyar és a nemzetközi tudományos életben híressé tette. 1908. november 24-én házasságot kötött Bissingen-Nippenburg Johanna (1889-1942) grófnővel, kitől két gyermeke született: Mária (1910-1962) és Géza (1911-1983).

1909-1913 között a Földrajzi Intézet nevű kiadóvállalat tudományos igazgatója, 1910-1923 között pedig a Földrajzi Társaság főtitkára volt. 1912-ben Cholnoky Jenővel nagy körutat tett az Amerikai Egyesült Államokban. Ennek az útnak köszönhetően született 1922-ben az Amerika gazdaság földrajza című egyetemi jegyzete. 1913-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta. Az első világháborúban önkéntesként harcolt. Egy ideig főhadnagyként szolgált a szerb, majd az olasz fronton. Itt született - nemegyszer a lövészárokban írva - korai jelentős műve: A földrajzi gondolat története. 1918 őszétől a párizsi békekonferenciára többekkel elkészítette a Magyar Királyság etnikai térképét, majd a híres vörös térképet, amelyen a magyar nemzetiséget vörössel jelölte (carte rouge).

Első miniszterelnöksége

1920. július 25-én Horthy Miklós kormányzó kinevezte miniszterelnökké. Emellett ő volt a nemzeti kisebbségek tárca nélküli minisztere és ő vezette a külügyi tárcát is. IV. Károly király visszatérési kísérlete után, 1921. április 14-én lemondott a miniszterelnökségről. 1925-ben részt vett a török-iraki határ megállapítása előtti felmérésben, mint a Népszövetség által kiküldött Moszul-bizottság tagja. A korszak tudományos életében meghatározó szerepet töltött be: professzor és több ízben dékán volt a budapesti egyetem közgazdaságtudományi karán, illetve rektor a jogutód József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen, a Műegyetem elődjén. Az Eötvös-kollégiumnak is kurátora ebben az időben. Munkásságát 1930-ban Corvin-lánccal ismerték el, ami a kor legmagasabb tudományos-művészeti kitüntetése volt.

A főcserkész

Népszerű és nagyhatású szereplője, majd vezetője volt a magyar cserkészmozgalomnak. 1922. június 10-ével Horthy Miklós kormányzó Teleki Pált nevezte ki az ország főcserkészévé. Teleki azonban nem viselte hosszú ideig a címet, ugyanis 1923 márciusában egészségi állapotára hivatkozva benyújtotta lemondását, és főcserkészi tisztsége alól a kormányzó felmentette, tiszteletbeli főcserkésszé nevezte ki. E szerepében volt az 1933-as cserkész-világtalálkozó (Jamboree) szervezője és irányítója: Gödöllőn, a Királyi Kastély parkjában a világ számos országából érkező 30 000 cserkész táborozott.

A második miniszterelnöksége

1938-ban visszatér a politikába, először kultuszminiszterként. Az első bécsi döntés tárgyalásánál a magyar delegáció egyik vezetője volt. Az elvesztett területek visszaszerzése érdekében Németország és Olaszország, más szóval a tengelyhatalmak felé forduló Imrédy-kormánnyal szemben meggyőződéses angolbarátnak tartották. Kormányzása alatt zajlott le Kárpátalja hegyvidéki területeinek (1939. március) és Észak-Erdélynek (II. bécsi döntés, 1940. augusztus 30.) a visszacsatolása. Miniszterelnöksége idején nagyszabású infrastrukturális beruházások és szociális reformok indultak el, pl. ekkor jött létre az Országos Nép- és Családvédelmi Alap (ONCSA). Az 1939-es, ún. pünkösdi választásokon a vezetése alatt álló kormánypárt, a Magyar Élet Pártja a Horthy-korszak legnagyobb sikerét aratta, ugyanakkor mind a kormánypárton belül, mind azon kívül előretörtek a szélsőjobboldali erők.

Teleki Pál második kormánya külpolitikájának kétségtelen sikere, hogy 1939 szeptemberében a magyar kormány megtagadta azt a német kérést, hogy magyar területen keresztül a lengyel frontról német sebesülteket és utánpótlást szállító szerelvények haladhassanak át. Lengyelország szeptemberi katonai veresége után a magyar kormány megnyitotta a határt a lengyel menekülők előtt, és megadta az összes lehetséges segítséget számukra: az 1944. márciusi német megszállásig lengyel iskolák és szervezetek működtek Magyarországon. Ugyancsak Teleki Pál utasítására szerveztek meg és szereltek fel titokban egy magyar légiót, hogy a téli háborúban a finn oldalon harcoljon a szovjet csapatok ellen. 1940. szeptember 26-án elsőként kapta meg Horthy kormányzótól a Magyar Királyi Szent István-rend nagykeresztjét.

Az öngyilkosság előzményei

A magyar kormány 1940. december 12-én Belgrádban örökbarátsági szerződést kötött Jugoszláviával. Az ottani katonai puccs után azonban a berlini vezetés bejelentette igényét arra, hogy német csapatok Magyarországon áthaladhassanak. Telekinek választania kellett a területi revíziót lehetővé tevő és addig győztes helyzetben levő Németország és a térséget minden szempontból feladó, de nagy anyagi tartalékokkal rendelkező angolszász hatalmak és a velük potenciálisan szövetséges Szovjetunió között.

Teleki tartani akarta magát a barátsági szerződéshez, Németország ellenében. Április 2-án a londoni nagykövet tájékoztatta arról, hogy Magyarország hadüzenetre számíthat angol részről Jugoszlávia megtámadása esetén. A német hadsereg Jugoszlávia elleni felvonulásának másnapján, 1941. április 3-án reggel Telekit holtan találták a Sándor-palotában lévő lakosztályában, fejlövés végzett vele. Íróasztalán a következő drámai hangú levelet találták a kormányzónak címezve:

"Főméltóságú Úr!

Szószegők lettünk - gyávaságból - a mohácsi beszéden alapuló örökbéke szerződéssel szemben. A nemzet érzi, és mi odadobtuk becsületét.

A gazemberek oldalára álltunk - mert a mondvacsinált atrocitásokból egy szó sem igaz! Sem a magyarok ellen, de még a németek ellen sem! Hullarablók leszünk! A legpocsékabb nemzet.

Nem tartottalak vissza.

Bűnös vagyok. Teleki Pál"

***

A levél hátoldalán:

"Főméltóságú Úr!

Ha cselekedetem nem is sikerülne teljesen, és még élnék, ezennel lemondok.

Mély tisztelettel

Teleki Pál"

A német csapatok már a halálhír előtt elindultak Jugoszlávia ellen. Teleki halálát a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján a történettudomány öngyilkosságként értékeli. Ez a lépése morális síkra emelt egy merőben politikai kérdést.

Néhány nappal halála után Winston Churchill, Nagy-Britannia miniszterelnöke rádióbeszédében kijelentette: "A tárgyalóasztalnál (ti. a második világháborút lezáró béketárgyalásokon) majd szabadon kell hagynunk egy széket Teleki Pál gróf számára. Ez az üres szék figyelmeztesse a jelenlévőket arra, hogy a magyar nemzetnek olyan miniszterelnöke volt, aki feláldozta magát az igazságért, amelyért mi is harcolunk."

Az antiszemitizmus vádja

Mindezek után jogos a kérdés: a mai Magyarország baloldali gondolkodói miért tekintik szalonképtelen antiszemitának azt a nyíltan angolszászbarát politikust, aki életében köztudottan nem rajongott a fasiszta és náci diktatúrákért? Ennek legfőbb oka, hogy Teleki nevéhez fűződik az ún. "numerus clausus" törvény életbeléptetése 1920-ban, amely azt szabályozta, hogy a "magyarországi nemzetiségek és népfajok" tagjai csak a kimutatható számarányuknak megfelelő mértékben vehettek részt a felsőoktatásban. Egy mai demokráciában már nyilvánvalóan szalonképtelen lenne egy ilyen törvény, de akkor, a megcsonkított Magyarországon, a proletárdiktatúrát követően a népakaratot tükrözte. Nem kizárólag a zsidók ellen irányult, de kétségkívül őket sújtotta a leginkább, hisz a magyarországi jogász- és orvosképzésben ők magasan a lakosságon belüli részarányuk feletti mértékben képviseltették magukat. Az intézkedés egyébként abban az időben nem volt a világban példa nélküli, számos ország bevezetett hasonló törvényeket különböző időtartamokra.

Gróf Teleki Pál a magyarság történetének egyik legtragikusabb időszakában élt, és mind a tudomány területén, mind a politikában a lehető legtöbbet nyújtotta, a hazáért mindenre képes volt. Egészen biztos, hogy Gödöllő és Balatonboglár mellett Budapesten és Kárpátalján is köztéri szobrot érdemelne.

Badó Zsolt