Módosítható-e hitelszerződés?

2011. február 11., 09:00 , 526. szám

"Valutaalapú hitelt vettem fel lakásvásárlásra az egyik banknál. Egyre nehezebb fizetnem a részleteket, ráadásul úgy érzem, bármikor elbocsáthatnak a munkahelyemről. Korábban azt hallottam, hogy kidolgoztak egy törvényt, amely lehetővé tenné az adósoknak, hogy hitelüket 5 hrivnya/dollár árfolyamon törlesszék, a jelenlegi piaci árfolyam és a hitelfelvétel pillanatában érvényes árfolyam közötti különbséget pedig, azaz a 3 hrivnyát, illetve az azután járó kamatot ráérnének ezt követően törleszteni. Elfogadták-e ezt a törvényt? Mit tanácsol, mit tegyek?"

– A válságot követően számos javaslattal álltak elő a szakemberek az árfolyamromlásból adódó nehézségek áthidalására, többek között az ön által ismertetett konstrukció bevezetésének lehetősége is felmerült, ám ezek mind tervek maradtak csupán. Egyedül az Ukrán Nemzeti Bank (NBU) állt elő egy javaslattal, amely arra kérte a bankokat, igyekezzenek átstrukturálni a problémás hiteleket, ám ez sem volt kötelező érvényű. Az ön által leírt eljárás tehát csak akkor lehetséges, ha arról előzőleg megállapodnak a bankjával, s közös elhatározással ennek megfelelően módosítják a hitelszerződést.

Amennyiben nem sikerül megállapodnia a bankkal a hiteltörlesztés feltételeinek újratárgyalásáról a fenti vagy bármilyen más feltételek mellett, a bírósághoz benyújtott keresetben is követelheti a hitelszerződés módosítását. Bár a jogszabályok értelmében a szerződések egyoldalú megváltoztatása vagy felbontása nem lehetséges, Ukrajna Polgári Törvénykönyvének 652. paragrafusa adott esetben módot adhat a szerződések módosítására vagy idő előtti felbontására a körülményekben beállt számottevő változás esetén. Ilyen változásoknak azok minősülnek, amelyeket a felek nem láthattak előre, s ellenkező esetben nem vagy más feltételekkel kötöttek volna szerződést. A hrivnya és külföldi valuták árfolyamának jelentős mértékű romlása, amiből az ön problémái adódtak, elvben a hitelszerződés feltételeiben bekövetkezett számottevő változásnak tekinthető.

Önnek azonban azt is be kell bizonyítania a bíróságnak, hogy a hitelszerződés esetleges idő előtti felmondása – például az ön fizetőképtelenné válása miatt – számottevően nagyobb veszteséggel járna a bank és az ön számára is, mint ha önnek kedvezőbb hiteltörlesztési feltételekről állapodnának meg. Ellenkező esetben a bíróság nem fog hozzájárulni a hitelszerződés módosításához. Az olvasónak azzal is tisztában kell lennie, hogy ha ez a bizonyítási eljárás olyan egyszerű volna, amilyennek talán első olvasásra tűnik, az emberek már tömegesen éltek volna ezzel a lehetőséggel.