Az édesanyát és az anyanyelvet nem pótolja semmi!

Egy magyar szülő véleménye

Tisztelt kárpátaljai Édesapák, Édesanyák!

Én egy 55. életévét betöltött 4 gyermekes családapa vagyok. Eddigi életem 99%-át egy tiszaháti színmagyar faluban, Tiszabökényben éltem le Isten kegyelméből. Ebben a rohanó, embert próbáló világban, mindennapi munkám mellett mindig szakítok annyi időt, hogy tájékozódjak a világ eseményeiről. Családom rendszeres olvasója a kárpátaljai magyar lapoknak.

Szülőfalumban hónapok óta beszédtéma, hogy a 9 osztályos magyar iskolában ukrán első osztályt akarnak indítani. Tudtommal eddig a minimum létszámhoz szükséges 5 szülői kérvényt már beadták. Beszéltem az egyik szülővel, hogy miért nem akarja magyarul taníttatni a gyermekét. Az lett a felelet, hogy „magyarul tanulva nem lesz jövője a gyereknek.” Megpróbáltam az ellenkezőjéről meggyőzni, de sajnos nem sok eredménnyel. Szomorúan olvastam a sajtóban, hogy a mi iskolánk esete nem egyedi Kárpátalján. Megdöbbenten hallgattam, ahogy egyes magyar iskolák igazgatói szinte dicsekednek, hogy az ő iskolájukban már van ukrán osztály. Én azt üzenném a tisztelt igazgató uraknak és hölgyeknek, hogy ők nem azért vezetnek egy magyar iskolát, hogy elukránosítsák. Amit a mi szüleink a kommunista szovjet rendszerben kiharcoltak, azt most a nacionalista ukrán nyomásra elherdálják. Nem ukrán osztályokra, hanem színvonalas magyar–ukrán szótárral ellátott nyelvtankönyvekre van sürgősen szükség.

Mint ahogyan édesanyánkat nem tudjuk kicserélni, úgy az édes magyar anyanyelvünket sem pótolhatja egy idegen nyelv sem. Gyermekeink tehetsége, képességei csak anyanyelvükön tanulva bontakozhatnak ki a legjobban. Adottságainkat, tehetségünket nem mi teremtjük, vagy pénzért sem vesszük, és nem adhatjuk át gyermekeinknek sem. Ezt minden ember Istentől kapja, ő helyezi bele génjeinkbe már fogantatásunk pillanatában. Hiába szerettem volna valamelyik fiamból sebészorvost képezni, ha mind a három már gyermekkorától irtózik a vértől. Ugyanúgy nyelvész sem lehet mindenkiből, ha nincs nyelvérzéke.

Félreértés ne essék, én nem azt mondom, hogy az a szülő, aki mindenáron ukránul akarja taníttatni a gyermekét, azt ne tegye, ez minden szülőnek szuverén joga. Tisztelt szülők, ha erre a célra eddig megfeleltek az ukrán tannyelvű iskolák, a szomszéd községben, Tiszaújlakon is van, miért nem felel meg ez önöknek 2011. szeptember 1-jétől is?! A környező falvakból meg van szervezve az iskolabuszokkal való beutaztatás. Az állam az utaztatás költségeit fedezi, önöknek egy fillérjükbe (kopijkájukba) sem kerül. Hát tanuljon csak ukránul az a magyar gyerek, ha a szülők szerint csak ilyen módon alapozódik meg a jövője! Én a saját élettapasztalatommal ennek az ellenkezőjét vallom. A saját gyermekeim példájával erősítem meg. Már említettem, hogy házasságunkat Isten négy gyerekkel áldotta meg, egy lánnyal és három fiúval. Mind a négyen szülőfalum magyar iskolájában tanultak meg írni, olvasni, számolni, hála legyen ezért az itt dolgozó MAGYAR tanároknak. Egyikőjük sem volt „született zseni”, mindnyájan csak erős közepes tanulók voltak. A három idősebb a szintén magyar tannyelvű Péterfalvi Református Líceumban tanult tovább és szerzett középiskolai végzettséget. A legkisebb fiam most lesz hetedikes.

Lányom, aki a legidősebb, a líceum befejezése után annak idején felvételt nyert az Ungvári Nemzeti Egyetemre. Legidősebb fiam, mivel gyermekkorától szerette a sportot, a Nyíregyházi Tanárképző Főiskolán tanult tovább és szerzett testnevelés–biológia szakos tanári diplomát. Középső fiam, aki ebben az évben érettségizett szintén a református líceumban, felvételt nyert a Debreceni Egyetem Természettudományi Karára. Az a véleményem, hogy ha lányom és fiaim nem anyanyelvükön tanultak volna, akkor egyikük sem jutott volna be egyetemre, főiskolára, diplomás reményeik csak álmok lettek volna. Ti „ukránosodó” fiatal magyar szülők, nem megalapozzátok a gyermekeitek jövőjét, hanem éppenséggel tönkreteszitek. Adjon Isten számotokra bölcsességet, hogy ezt a nagyon fontos, életre szóló döntést gondoljátok át. A magyar iskolák ukránosításának nagyon súlyos következményei lesznek magyar közösségünk szempontjából. Ha egy hajó az óceán közepén léket kap, akkor annak a matrózai minden erejükkel azon dolgoznak, hogy megmentsék a hajójukat. Magyar iskolarendszereink itt, Kárpátalján, az a bizonyos hajó, amely életben tarthatja, továbbviheti az itt élő magyar közösségünket. Egy-egy ukrán osztály egy-egy repedés, amely előbb utóbb ennek a bárkának az elsüllyedését fogja okozni. Van egy Ige: „Amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj” (Lukács 6:45). Én is csak azt írtam, amit a szívem diktált.

Id. Illyés Antal tiszabökényi lakos