A külképviseletet dicsérték a magyarellenes ukránok

Évértékelő fogadás az ungvári főkonzulátuson

2012. január 6., 09:00 , 573. szám

Már hagyománynak számít, hogy az év utolsó vagy első napjainak egyikén évértékelő ünnepi fogadáson látja vendégül a kárpátaljai írott és elektronikus sajtó munkatársait valamelyik magyar konzulátus. A múlt pénteki fogadáson megyénk számos ukrán és magyar sajtómunkatársa mellett több ismert közszereplő is tiszteletét tette Magyarország Ungvári Főkonzulátusán. Közöttük olyanok is meghívást kaptak, akik írásaikban rendszeresen támadják a jelenlegi magyar kormányt, elvitatják a kárpátaljai magyar közösség törvényes jogait, és követelik az ukrán vezetők szigorú fellépését a kettős állampolgársági törvénnyel szemben.

Bacskai József főkonzul köszöntő beszédében kiemelte, hogy a mögöttünk hagyott 2011-es esztendő több szempontból is jubileumi, hisz húsz évvel ezelőtt vette fel a diplomáciai kapcsolatokat Ukrajna és Magyarország, és ugyancsak 20 éve nyílt magyar konzulátus Ungváron, valamint ukránok és magyarok együtt emlékeztek meg Liszt Ferenc zenészgéniusz születésének 200. évfordulójáról. A két ország közötti diplomáciai kapcsolatok alakulása kapcsán kiemelte: „A jól fejlődő ukrán–magyar kapcsolatokat az elmúlt másfél év magas szintű látogatásai számának kölcsönös növekedése bizonyítja a legjobban.” Majd megemlítette Schmitt Pál köztársasági elnök, Kövér László parlamenti elnök és Hende Csaba honvédelmi miniszter látogatását. Fontosságánál fogva külön kiemelte a két ország külügyminisztereinek budapesti és kijevi tárgyalásait, valamint Martonyi János külügyminiszter december közepén Volodimir Litvinnel és Viktor Janukovics elnökkel folytatott megbeszéléseit a kétoldalú kapcsolatok fejlődéséről, Ukrajna európai integrációjának támogatásáról és a kárpátaljai magyarság helyzetéről. A főkonzul megjegyezte, hogy az ungvári külképviselet konzuli körzetében szervezett színvonalas kulturális programokkal és színvonalas munkájával igyekezett szolgálni az ukrán–magyar kapcsolatok erősítését.

Nagy meglepetés volt, hogy a magyar főkonzulátus fogadására meghívást kapott Szvitlana Mitrjajeva, az ukrán Nemzeti Stratégiai Kapcsolatok Intézete kárpátaljai fiókintézetének igazgatója, aki díszvendégként kapott szót, és többek között pozitívan értékelte a főkonzulátus működését. Az ukrán sajtóban ugyanakkor igazságtalanul és alaptalanul bírálja a jelenlegi magyar kormány intézkedéseit, továbbá nehezményezi, hogy az ukrán törvényekben nincsenek egyértelmű büntető szankciók a kettős állampolgárság esetére.

Mikola Palincsák, az Ungvári Nemzeti Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok Karának dékánja elmondta, hogy nemrég Ukrajna és Magyarország diplomáciai kapcsolatainak húsz évvel ezelőtti felvételére emlékezve az ungvári magyar főkonzulátus segítségével sikerült kialakítani egy speciális felszereltségű „ukrán–magyar barátság” szaktantermet az Ungvári Nemzeti Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok Karán. A magyar konzulátusnak köszönhetően térképek, projektor, televízió és szemléltetőeszközök mellett 500 angol, német, francia és magyar nyelvű szakkönyvvel gazdagodtak, amelyek az európai integrációval, a határokon átnyúló együttműködéssel, a nemzetközi kapcsolatok témaköreivel foglalkoznak, és jelentősen segítik a kar diákjainak felkészülését. Mikola Palincsak köszönetként átnyújtotta az egyetem rektorának elismerő oklevelét Bacskai József főkonzulnak és Szalipszki Endre vezető konzulnak, illetve a kar köszönő oklevelét Kopasz Jánosnak, az ungvári konzulátus munkatársának. Az ünneplés közepette a dékán úr arról elfelejtett említést tenni, hogy vannak-e magyar diákok az általa vezetett karon, illetve az ungvári egyetem többi presztízsszakán, és amennyiben igen, akkor arányuk megközelíti-e a létszámarányunk alapján indokolt tíz százalékot. A magyar diplomatáknak szerintem az ungvári egyetem támogatása előtt talán azt is meg kellene kérdezniük az egyetem felelős vezetőitől, hogy a nemzetiségi iskolák végzőseit hátrányos helyzetbe hozó új érettségi-felvételi rendszer idején miért nincs számukra felvételi kvóta megyénk legnagyobb egyetemén, ahol már jogilag nem is létezik a meglehetősen sok magyar közpénzt elnyelt magyar kar.

Végül elégedetten koccintottak velünk, és fogadták a magyar diplomaták jókívánságait olyan ukrán kollégáim is, mint például a március 15-én az ungvári magyar főkonzulátus sajtódíjával is kitüntetett, Volodimir Martin álnéven is publikáló Jaroszlav Halasz, aki a Zerkalo Tizsnya (Heti Tükör) című hetilapban korábban megjelent írásaiban vitatta a kárpátaljai magyarság ősi településneveinek visszaadásához és a hivatalokban történő anyanyelvhasználathoz való jogát, eltüntetné a magyar trikolort közintézményeinkről és több alkalommal is sürgette az ukrán vezetők szigorú fellépését a magyar egyszerűsített állampolgársági törvénnyel és az azt végrehajtó magyar külképviseletekkel szemben.

Badó Zsolt