2012. július 8.

„Utasításaid értelmessé tettek, ezért gyűlölök minden hamis ösvényt. Lábam előtt mécses a te igéd, ösvényem világossága.” (Zsolt 119, 104-105)

Keresztyénként és emberként az életünk jórészt ismeretlen út. Tele van bőséggel, kátyúkkal, hiányos jelzésekkel, bonyolult kereszteződésekkel, rossz irányba fordított útjelző táblákkal. Könnyű eltévedni, hacsak nincs olyan vezetőnk, akit nem lehet megtéveszteni, nem lehet elbizonytalanítani, aki tökéletesen ismeri az utat és a környezetet.

Az emberiség története, s benne a mi életünk is, igen gyakran a rossz utak választásának története. Az eltévedések története.

Pedig van Valaki, aki újra és újra csendesen figyelmeztet: adja törvényeit, rendelkezéseit, utasításait, amelyek az ismeretlenben is eligazítanak. Kívülről ez szinte érthetetlen. Pedig olyan, mint egy naprakész, jó térkép: aki ismeri a jelzéseket, eligazodik rajta. Az Isten igéje az emberi élet, az emberi természet, a teremtett világ minden útját, rejtekét, kereszteződését jól ismeri. Eligazít az életben.

Igen, ha figyelünk, ha hallgatunk a rendelkezésekre, nem tévedünk el.

De hiába a jelzésekkel legjobban felszerelt út is, ha nem akarunk az útvonaljelölő táblák, jelzések szerint menni. Hiába az Isten törvénye, rendelkezése, útmutatása, ha az ember minden más útmutatásnak jobban hisz, mint az Isten szavának, pedig tudja, hogy az erőszak, a hazugság, a gyűlölet, a csalás útja a pusztulásba visz. Mégis újra ugyanúgy eltévedünk és elbukunk, mintha Isten nem is szólt volna.

Ezért szembeötlő a zsoltáros szava: „Utasításaid értelmessé tettek, ezért gyűlölök minden hamis ösvényt.”

Minden nap lesz más út is. Időnként talán a jó jóval hosszabbnak tűnik, ezért általában a rövidebbet akarjuk választani, annak ellenére, hogy egy csendes, szelíd hang figyelmeztet.

Hallgatunk-e még rá, testvér?

Jenei Károly
református lelkipásztor