A késő őszi karfioltermesztésről

Ezúttal a kárpátaljai kertek egy másodvonalbeli növényéről, a mindig kiemelten kezelt paprika, paradicsom és uborka hármasának árnyékában szerényen meghúzódó karfiolról ejtünk szót. Az utóbbi időben egyre inkább terjed a gazdálkodók körében a karfiol késő őszi termesztése, úgy tűnik azonban, hogy az eredmények nem egyértelműek. A témáról Őr Hidi László nagydobronyi gazdálkodót, szaktanácsadót kérdezzük.

– Hogyan került előtérbe egyáltalán a karfiol termesztése?

– Az első kultúra ezeknél az újkori karfioltermelőknél is általában valamelyik magas terméshozamú és jó bevételt biztosító zöldségféleség, például a paprika, a paradicsom vagy az uborka. Amennyiben a termesztők a nyarat kihagyják, vagyis nem folytatják a fő kultúra termesztését a nyári hónapokban, elgondolkodnak azon, hogy miképpen lehetne hasznosítani ősszel a hajtató létesítményt. Ezzel összefüggésben sokan felfigyeltek az utóbbi években a karfiolra, amely adott körülmények között valóban igen értékes növény lehet.

– Mit kell figyelembe vennie annak, aki esetleg a karfiol őszi termesztését fontolgatja?

– Tudni kell, hogy a karfiol, a többi káposztaféléhez hasonlóan, a viszonylag hűvös, párás időjárást kedveli, számára az optimális hőmérséklet a 20 fok. Ha őszi termesztésre, késő őszi betakarításra szánjuk a karfiolt, számolnunk kell azzal, hogy a növény tenyészideje fajtától függően 60–80 nap, esetleg még hosszabb. Amennyiben tehát visszaszámolunk a tervezett késő őszi betakarítástól, azt kapjuk, hogy 2-3 hónappal korábbra, a legforróbb nyárra esik a palánták kiültetési ideje. Ebből következik, hogy aligha tudjuk biztosítani a növény számára az általa kedvelt nedves, hűvös időjárást. Ilyenkor számos élettani tünet léphet fel, amelyek eladhatatlanná vagy csökkent értékűvé tehetik a termést.

– Milyen élettani tünetekre kell felkészülni?

– Elsősorban az úgynevezett grízesedés jelenségére hívnám fel a figyelmet, amely ilyentájt szokott előfordulni. A száraz levegő hatására a karfiol rózsája úgymond túlnő, azaz a fej nem a megszokott keménységű lesz, hanem a kis rózsák szétszakadoznak, és virágzatba mennek át. Ettől a karfiolrózsák gyakorlatilag eladhatatlanná válnak.

A másik érdekesség, hogy ha a kiültetés után 2-3 héten belül nem éri a karfiolt hideghatás, akkor nem jarovizálódik a növény, ami annyit jelent, hogy a karfiol nem megy át virágzatba, nem fejesedik meg. Mivel a klímánkat befolyásolni nem tudjuk, mesterségesen kell valamilyen hideghatásnak kitenni a növényállományt a kiültetést követően, például hideg vízzel esőztető módon locsolva hűthetjük őket. Ezzel egy bizonyos mértékig megelőzhető a jelenség.

Egy további figyelemre méltó jelenség a későn kiültetett karfiolnál az úgynevezett jegesedés. A hideg, esős, párás körülmények között tartott, gyakorta túlöntözött és túltáplált növényeknél tapasztalható, hogy olybá tűnik, mintha üveges foltok jelennének meg a karfiolfejeken. Idővel a rózsa érintett részei persze megbarnulnak, s ezeken a területeken kórokozók is megtelepedhetnek, miáltal előbb vagy utóbb eladhatatlanná válik a növény.

Egy a tápanyagfelvétellel összefüggő jelenségről is szólni érdemes. A mi környékünkön az tapasztalható, hogy a gazdák által huzamosabb ideje használt hajtatólétesítményekben a vizünk minősége miatt a talaj lúgos kémhatásúvá válik. Ettől a karfiolnál kiültetés után idővel bórhiány lép fel. E jelenség okozója a magas pH-érték, amely miatt a növény nem tudja felvenni a bórt, miáltal a termésen a jegesedéshez hasonló foltok lépnek fel, esetleg még barna elszíneződést is tapasztalhatunk, ami a termés növekedésével egyre csak terjed. További szimptómája e hiánybetegségnek, hogy a levélen is barnásvörös elszíneződés figyelhető meg. Amennyiben idejében észleljük a jelenséget, bórtartalmú levéltrágya megfelelő gyakoriságú alkalmazásával kivédhetjük ezt a betegséget, különben eladhatatlanná válhat a termésünk. A végső megoldást azonban az jelenti, hogy az optimális kémhatást kell beállítani a hajtató létesítmény talajában.

Ennek a jelenségnek az ellenkezője is gondot okozhat. A Nagyszőlősi járásban, Verbőc környékén, ahol erősen savanyú a talaj, ott molibdénhiány léphet fel a karfiolnál. Ennek hatására kezdetben ezüstös, metálos elszíneződés figyelhető meg a leveleken, majd idővel az erek közötti szövetek elvékonyodnak és megbarnulnak. Az ilyen növény torz, deformált termést hoz, gyakran meg is „vakul”, magyarán, nem alakulnak ki azok a terméskezdemények, amelyek majd a szép tömött, fehér rózsákat eredményezik. Ezt a betegséget szintén levéltrágyával kezelhetjük, 0,1 százalékos ammonium-molibdenát kijuttatásával. Azonban ebben az esetben is a megelőzés a legfontosabb, vagyis törekednünk kell a talaj optimális pH-értékének beállítására a kiültetés előtt.

– Mi a helyzet a növényvédelemmel?

– A karfiolnál különféle kártevők megjelenésére kell számítanunk. Ebben a későnyári-koraőszi időszakban leginkább a káposztalepkék és gyapottok lepkék hernyói szokták megrágni a növényeinket. A rágás okozta kártételen túl az is gondot jelent, hogy a káposztalepke hernyójának ürüléke beszennyezi a szép fehér karfiolt, amitől az gusztustalanná és gyakorlatilag eladhatatlanná válik. A gyapottok lepke hernyói a káposztalepkéjével ellentétben rejtett életmódot folytatnak, vagyis a hernyók berágják magukat a káposztába vagy a karfiol rózsájába, miáltal ugyancsak gusztustalanná és eladhatatlanná teszik a termést.

Amikor kezd kifejlődni a karfiolbimbó, szükségessé válhat egy utolsó védekezés a káposzta-levéltetű ellen. A káposzta-levéltetű kolóniája úgynevezett mézharmatot termel, egy édeskés illatú, nyálkás anyagot. Ha ebből az anyagból nagyobb mennyiség termelődik, akkor az azon elterjedő korompenész teszi eladhatatlanná a termésünket.

– Összegezve az elmondottakat, mit tanácsolna azoknak, akik a karfiol késő őszi termesztését fontolgatják?

– Látható, hogy a karfiol igen igényes, a környezeti hatásokra erősen reagáló növény, melynek termesztése sok odafigyelést és gondosságot igényel. Mindig azt szoktam mondani a hozzám fordulóknak, hogy az elmúlt 2-3 év tapasztalatai alapján nem ajánlanám másodtermesztésre fóliában. Hajtatólétesítményeink talaja ugyanis átlagos használat mellett erősen fel van töltve különféle tápanyagsókkal, magyarán túltáplált, továbbá – mint láthattuk – a meleg és a nagymennyiségű öntözővíz következtében különféle élettani rendellenességek léphetnek fel, s a legritkább esetben szokott előfordulni, hogy a termésmennyiség és annak külalakja, minősége optimálisak legyenek. Inkább azt ajánlanám, hogy szabadföldön próbálkozzunk a késő őszi termesztéssel, mert így sokkal nagyobb a siker esélye.

pszv