Beszélgetés „a magyar Walt Disney”-vel

Ha azt mondom, Gusztáv, János vitéz, Magyar népmesék, az Oscar-díjra jelölt Sisyphus, rögtön rájön a kedves olvasó, hogy Jankovics Marcellről van szó. Múlt heti itt-tartózkodása alatt sikerült beszélgetnem a munkásságáért sokszorosan kitüntetett rajzfilmrendező grafikussal, akit a New York Times nemrég nemes egyszerűséggel a magyar Walt Disney-nek nevezett.

– Hogy került a művészeti pályára?

– Már 5 éves koromban tudta a család, hogy ez lesz a pályám. Jól rajzoltam. Anyai nagybátyám és apai nagynéném képzőművészeti főiskolát végeztek. Nem lettek ismert művészek. Egyikükből rajztanár lett, a másik pedig alkalmazott grafikákat készített. Ez mutatja, hogy az, hogy tudok rajzolni, genetikai adottság, örökség.

A háború alatt nem tartózkodtunk Pesten. A házunkat szétlőtték. Apámnak egy év után sikerült annyi pénzt összekaparnia, hogy rendbe hozassuk. S mikor ’46-ban kifestették, anyám azt mondta, majd a Marcika fogja megmondani, melyik szobában milyen színű lesz a fal. Ritkaság, hogy a szülők ennyire nyitottak, hogy egy 5 éves gyerekre bíznak ilyesmit.

Aztán rajzoltam és rajzoltam. Pannonhalmán a bencés gimnáziumban én voltam a faliújság-felelős, s ha az iskolában rajzolni kellett valamit, az az én feladatom volt. Az érettségi tablónkat is én készítettem. Építésznek készültem, mert nem volt bennem festői ambíció, a rajzfilmkészítés pedig föl sem merült bennem. Az építészet viszont nagyon vonzott. De két ízben sem vettek fel. Azt az időt segédmunkásként töltöttem egy erőműjavító és -kezelő vállalatnál. Közönséges anyagmozgató voltam. A főnököm látta, hogy jól rajzolok, és azt mondta, míg le nem rajzolok minden munkatársat, semmi mást nem kell csinálnom. Volt nálunk egy Szabó Lajos nevű ember, aki otthon hobbiból bábfilmeket csinált, s kapcsolatban volt a Pannónia Filmstúdióval. Oda járt tanácsot, segítséget, tippeket kérni. Szóltak neki, hogy a stúdiónál felvétel van, de ő nem ment el, hanem beajánlott engem. Behívtak próbafelvételre, ami sikerült is. 1960. szeptember 19-től 2007. május 31-ig voltam a stúdió munkatársa.

– Grafikai tervezőként a Disney-stúdiónál is dolgozott…

– Egy előkészítési csoportba hívtak, hogy tervezzek figurákat. Az a film nem készült el, más lett helyette. Az előző címe A Nap királysága volt. Magyarországon Eszeveszett birodalom címen futott. A főcímben szerepel a nevem, de valójában az a munka, amit végeztem, nincs benne.

– A magyarországi és az amerikai módszer miben különbözik leginkább?

– Sok mindenben. Az én filmjeim alapvetően művészeti sugallatúak, a Disney-nél pedig a mozgás volt a fontos, ők döntött lapon rajzolnak, nem fektetetten. Pörgetve ellenőrzik a mozgás helyességét. Én ilyet sosem csináltam. De mióta Magyarországon sok a bérmunka, vagyis sokan dolgoznak külföldre, átvették ezeket a gyártási módszereket.

– A magyar film- és rajzfilmgyártás jelenéről mit gondol?

– Komoly baj van. Ez pénzigényes műfaj, és a befektetés csak hosszú távon térül meg. Akkor viszont biztosan. Nemsokára megindul a magyar televízióban a gyermekcsatorna, ahol az összes gyerekeknek szóló filmünket levetítik majd. És azokból a jogdíjak miatt bevétel is lesz. A rajzfilm hosszú távon nagyon kifizetődő, mert nem évül el könnyen, s a laikus néző nem is látja a különbséget egy 20 éves és egy mai rajzfilm között. Nem úgy a játékfilm, amiben az ember rögtön kiszúrja, hogy más a divat, az autók stb. És ez nagy különbség. De hát nem nagyon invesztálnak, mert mindenki gyorsan akarja visszakapni a pénzét. A televízió pedig nem finanszíroz rajzfilmeket. A Magyar népmesék hiába volt sikeres sorozat, a 100. résznél le kellett állítani a gyártást, mert az utolsó 10-20 epizódra már alig sikerült összekaparni a pénzt. A rengeteg fiatal pedig, aki ezen a pályán indul el, főleg csak reklámokból tud megélni.

– Mit gondol a számítógép térhódításáról a rajzfilmgyártásban?

– A 3 dimenziót utálom. Egy teljesen művészietlen trükkhalmaznak tartom. Ha a festészet jó volt ennyi ideig síkban, akkor mért kell egy rajzot, animációt 3 dimenzióssá tenni? Arra ott van a báb, hisz a bábfilm, mint műfaj, még mindig létezik.

A számítógép hasznos eszköz. A Tragédia kellős közepén át kellett állnom rá, és nagyon jónak tartom. Ha az ember fejében van valami, ki tudja találni, mire használja. Én pedig szerintem úgy használtam, ahogy praktikus.

– Rengeteg dologgal foglalkozik. Ír, rendez, forgatókönyvet ír, s már több száz film van a háta mögött. Hogy csinálja mindezt? Hogy elég 24 óra minderre?

– Nincs gondom a 24 órával. Ha az embernek ez a hobbija, akkor ezt csinálja. Az ébren töltött időm 70%-át munkával töltöm. Rá kell szánni az időt. Ilyen egyszerű.

– Az ember tragédiája 28 éven át készült. Mivel telt ez az idő?

–Szabadidőmben könyveket írtam. Legalább tízet. A 90-es évek közepéig pedig ismeretterjesztő sorozataim is futottak, amelyeknek én voltam a moderátora. Egyik munkából a másikba. Nem lógatom a lábam.

– És hogy látja: jobb, hogy ilyen nehéz szülés volt ez a film, vagy jobb lett volna, ha akkor van ideje befejezni, miután elkezdte?

– Jó, hogy így történt. A politikai szabadság lehetővé tette, hogy gátlástalanabb legyek és nem cenzúrázott senki. Ez mindenképp fontos volt.

– Sok generáció nőtt fel a rajzfilmjein. A továbbiakra mit tervez?

– Időnként megkeresnek, hogy adjak tippet vagy segítsek megvalósítani egy munkát, de ilyen tervem már nincs. 72 évesen az ember nem tervezhet, ha nincs a szakmában pénz. Más lenne, ha lenne…

– Azoknak, akik e pályán szeretnének elindulni, mit tanácsolna?

– A rajzfilmet nem ajánlom nekik, mert azzal most nagyon nehéz elismert művésszé válni. Egyik tanítványom, M. Tóth Géza ugyan eljutott az Oscar-jelölésig, de ez nagyon ritka. Nincsenek meg a feltételek. Sok lábon érdemes állni, és az első számú lábnak nem a rajzfilmen kell lennie. Azt a fiataloknak inkább csak hobbiból kéne csinálni. Időnként belekóstolni. De most nem úgy néz ki, hogy ideális lenne egy életpályát rászánni.

Espán Margaréta