2012. december 28.

Megemlékezik rólunk

,,Az Úr megemlékezik mirólunk és megáld minket, megáldja Izráel házát, megáldja Áronnak házát. Megáldja azokat, akik félik az Urat, a kicsinyeket és nagyokat. Szaporítson titeket az Úr, titeket és a ti fiaitokat. Zsolt.115:12-14

Mai Igénket megint nem mi választottuk, hanem az Ige választott bennünket, amint az esztendő utolsó vasárnapján bibliaolvasó kalauzunk kínálja igeolvasásra az egyik ószövetségi szakaszt, a 115. zsoltárt. Ennek a zsoltárnak központi gondolata az, ami Kálvin János jelmondata is: ,,Egyedül Istené a dicsőség.”

Istentiszteleteink helyes felfogása szerint a gyülekezet a magát kijelentő Istent tiszteli és imádja. Ezért kezdheti így a zsoltáros: ,,Uram, ne nekünk, hanem magadnak adj dicsőséget.” Nekünk, embereknek, mint a teremtés koronáinak és drága áron megváltottjainak legnagyobb kiváltságunk az, hogy Isten ezt a tiszteletet és imádatot rajtunk keresztül cselekszi. Bár az Úr nélkülünk is dicsőséges, és semmivel sem nagyobb azáltal, hogy mi vagyunk. Az, hogy mi lettünk és vagyunk, az Ő mondhatatlan szeretetének a jele.

1. Amikor őt tiszteljük és imádjuk, akkor nem Ő növekszik, hanem nekünk kell növekedni a kegyelemben, hogy annál hálásabb legyen a mi szívünk. Az elmúló esztendőben éppúgy tanújelét adta annak, hogy áldások Istene, mint eddigi életünkben. A teremtés óta minden szempillantás egy gondviselés. Hajdani választott népének, az izráelinek kétszeresen tükröznie kellett, hogy velük az Isten. Tarkázták ezt a ragyogtatást a kiválasztottak kiválasztottai, az Áron háza, a szent papság. Krisztusban, az egyetlen főpapban összpontosul a kiválasztás az egész világra kiterjedően.

2. Karácsony óta, a teremtői Ige testet öltése óta a Krisztusban hívők serege lett az az instrumentum, amelyik arra hivatott, hogy az Isten neve megszenteltessék, hogy országa terjedjen és növekedjen, hogy uralkodása betöltse a földet, hogy az Ő akarata legyen meg mennyen és földön. Nemcsak az egykori választottaknak és nemcsak az első keresztyéneknek kellett megküzdeni a pogány kultuszokkal. Azt se gondoljuk, hogy már nincsen ateizmus körülöttünk, ma is van, csak más formában mutatkozik, mindenképpen orcátlan és szemtelen. Milyen különös, hogy ma is igaz, ez a világ is anélkül, hogy tudná, „sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését.” A ,,kicsinyek és nagyok” megáldatnak, hogy áldás lehessenek.

3. Nem lehetünk közömbösek arra nézve, hogy mi, magyar emberek, ezen belül is kárpátaljaiak és reformátusok, fogyunk-e vagy szaporodunk. Hogy megtelnek-e, ha minden vasárnap nem is, de nagy ünnepeinken templomaink? Bezzeg a szektatermek a mi kárunkra is megtelnek!

Legnagyobb áldás maga az Élet, tartalmának része a szaporodás. ,,Szaporítson titeket az Úr, titeket és a ti fiaitokat.” Mi itt, Huszton kétszeresen siratjuk meg halottjainkat, mert látjuk többször is évente az elköltözők halott arcát és koporsóját, de alig látjuk a felénk érkező kicsi életek arcát és bölcsőjét. Szomorú, hogy ez sokfelé így van. ,,Szülessetek sokan, mert amúgy is e nemzetnek sok híja van.”

„Isten legyen vezérünk az új esztendőben,

Újuljon meg reményünk az Ő szent nevében.

Vészt, csapást hárítson el rólunk a Te szent jobbod,

Hozz reánk, ó, Istenünk: boldog új esztendőt!”

Józan Lajos
huszti református lelkipásztor