Hagyományőrzés Csepében

Betlehemes játék és Luca-napi gombóc

A Nagyszőlősi járásban, Nevetlenfalu, Csomafalva, Feketeardó, Heteni (Tisza­hetény) szomszédságában terül el a magyarok és ukránok által egyaránt lakott Csepe. Neve a régi magyar Csépán személynévből keletkezett, írott forrásokban 1393-ban említették először. Ha nem is eredeti formájában, de vallásos közössége számos egyházi ünnephez kötődő szokást, illetve kézművesmesterséget őriz ma is.

Régi-új emlékmű

A csepei első világháborús emlékmű 1945-ben került át a falu főteréről a görögkatolikus temetőbe. Egyik oldalán az első világháborúban elhunyt 28 csepei lakos neve szerepelt, a másikon pedig az 1939 évszám. Ezt az oldalt a háborús események miatt nem fejezték be. A közelmúltban azonban erre is sor került. Az emlékmű visszakerült eredeti helyére, az emlékparkba. A két világháborúban elhunyt csepei lakosoknak így közös emléket állítottak. A régi emlékműre Duszin János kőfaragó mester munkája által felkerültek a II. világháborúban elhunytak nevei és a magyar címer is. Emellett Schmitt Pálnak, Magyarország volt köztársasági elnökének a Verecke Alapítvány segítségével, a KMKSZ közreműködésével eljuttatott adománya révén sikerült készíttetni egy kis árkon átívelő hidat kovácsoltvas korláttal és egy bejárati kaput is.

Sok-sok boldog ünnepet...

A többnyire görög­katoli­ku­sok által lakott település talán legnagyobb múltra visszatekintő, ma is élő szokásai karácsony ünnepéhez kötődnek. Ahogy sok évvel ezelőtt, úgy ma is járnak szenteste a fiatal fiúk csillaggal, felnőtt férfiak pedig (akár 6-10 fős csoportokban is) betlehemmel. Utóbbiból több csapat is. Az ismerősöket, barátokat, családtagokat pedig az ünnep első napján kántálják meg a hívek. Egy kántáló ének: „Az ég és a föld, az ég és a föld, máma ünnepelünk. Ember és angyal, ember és angyal vígan örvendezünk. Krisztus született, Isten ember lett. Pásztorok imádják, két hangra éneklik, csodát, csodát hirdetik.” S egy betlehemi köszöntő: „Betlehemi mezőkön pásztorok tanyáztak, hosszú, hideg éjszakákon nyájakra vigyáztak. Éji csend közöttük, csillagos ég felettük, szívük tele szent vággyal, hittel, imádsággal. Hitükre felelt az Úr, megnyílt eget láttok, betlehemi pásztorok, melyből szót hallottak. »Bízzatok, ne féljetek, nagy örömet most hirdetek! Kit oly régen várt szívetek, Krisztus, megszületett!« Krisztus megszületett, szabadítónkká lett. Most is kopogtat szívetek ajtaján. Testvéreim, ti nem halljátok talán, hogy szívetek ajtaján Jézus kopogtat? Szelíden zörget, türelmesen vár, hogy bezárt szívetek nyitjátok-e már. Terhetek leveszi, bűnötök fedezi, s ami néktek úgy fáj, sebetek beköti. Kérjük tehát mi is azt, aki ma született, hogy mindkét kezével áldjon meg titeket, hogy élhessetek még sok-sok boldog karácsonyi ünnepeket. Szívemből kívánom!” Az éjféli misére a betlehemeket is beviszik.

Sokáig élt a Luca-napi gombócfőzés szokása is. Ilyenkor a lányok papírdarabokra fiúneveket írtak fel, azt gombócba rakták és feltették főzni. Amelyik gombóc legelőször jött fel a víz tetejére, az rejtette magában a leendő udvarló, férj nevét.

A szentelmények közül a legfontosabb, legnagyobb erővel bíró dolog a víz volt. A vízkereszt ünnepén megszentelt vízből ittak, keresztet vetettek vele minden szoba sarkában. Ez a házat és annak lakóit is védte. Szentelt vízből és kilenc gyufaszálból ma is sokan készítenek szenes vizet ijedtség, betegség ellen.

Hűségedért Isten fizessen meg...

A régen volt csepei lakodalmakról és a farsangról Szerbák Lenke, a helyi KMKSZ-alapszervezet elnöke készített leírást. Adatközlője Ilku László, egykori vőfély volt.

Kérőbe a fiú keresztapjával és szüleivel ment el. Ha a lány szülei beleegyeztek a nászba, áldásukat adták a párra.

Hívogató a lakodalomba: „Alázatossággal léptünk e hajlékba, áldás szálljon a benne lakókra. Alázatossággal engedelmet kérek, hogy ide bejutni ily bátran merészlek. Jövetelünk okát elmondom hát szépen, esküvőnk lesz nékünk a közeljövőben, melyre szeretettel várjuk e háznak apraját és nagyját.”

A koma kötelessége volt megvenni a fejkendőt, a kománénak pedig meg kellett csináltatni a menyasszonyi csokrot és kivarrott kendőt készítenie az esküvőre.

A lakodalmat megelőző délután a meghívott személyek ajándékokat vittek a lakodalmas házhoz.

A vőlegény búcsúztatója: „Tisztelt nászvendégek! Halljunk búcsúztatót! Mielőtt elhagyjuk e szülői házat, Isten, ember előtt híven beszámoljak. A mi vőlegényünk is ekképpen szólna, ha a szív érzelmétől már szavakhoz jutna. Elmondom én tehát, mit elméje szólna. Látom bús arcáról, szeretve méltó, édes házi urunk és élete párja, édes háziasszonyunk. Eljött már az óra, melyben fiatoknak oltárhoz kell lépni, mint vőlegénynek. Készítsétek elő ezen hosszú útra, ó, hogy milyen lesz, azt a Jóisten tudja. Azért igaz hitben őbenne bízzatok. Hogyha benne bíztok, meg nem csalatkoztok.” S a menyasszonyé: „Mielőtt elhagyjuk e szülői házat, Isten, ember előtt híven beszámoljak. A mi menyasszonyunk is ekképpen szólna, ha szív érzelmétől szavakhoz jutna. Elmondom én tehát, mit elméje gondol, ily formán szólna menyasszonyunk: Hosszú az én utam, melyre most indulok, azért jó Istenem, tehozzád fordulok. Mert ma változik meg életem útja vagy hosszú örömre, vagy örökös búra. Ezért, ó, Istenem, legyél mindig velem, hogy boldog lehessek a házas életben. Édes Jézus, kérlek, legyél mindig velem! Dicsőség Istennek a magas mennyekben, ki lakik az égben, dicső nagy fenségben. Aki nekem rendelt egy igazi barátot, kivel, hogy elnyerjem a szép menyasszonyságot. Édesapám, előbb is hozzád szól szívemnek szója, mert valék én apámnak nagyon kedves lánya. Sok jóra engemet oktattál, intettél, most pedig engem szárnyra eresztettél. Kedves édesapám, a sok hűségedért Isten fizessen meg! Hadd csókoljalak meg! Kedves édesanyám, most tehozzád szólok, bocsáss el engemet, kedves leányodat. Ha megbántottalak, Krisztus sebeire kérlek, bocsáss meg hát az Ő szent nevére! Jó anyám, hűséged az egeket érje, sok édes álmodat szakítottad félbe. Hadd hintsem ajkadra búcsúcsókom, fizesse meg Isten sok fáradságod!”

Miután megesküdtek: „Legyen ezer hála a jó teremtőnek, íme, vége lészen a szép esküvőnek. Vőlegény, menyasszony ismét visszatértek, drága örömére az édes szülőknek. Itt az új pár, tele boldogsággal, össze vannak kötve a hitnek láncával. Mint férj és feleség örök esküt tettek, kívánom szívemből, sokáig éljenek!”

Váltságdíj az orsóért

A farsangi estekre, amelyeket fiatal lányoknál tartottak, fiúk és lányok jártak egyedül vagy párban. A lány szülei fogadták a vendégeket. A lányok fontak, varrtak, hímeztek, s közben énekeltek. Közben, szintén énekszóval megérkeztek a fiúk is. Helyet foglaltak a lányok mellett, udvaroltak nekik, ellopták orsójukat, amit csak váltságdíj fejében szolgáltattak vissza. Hogy mi legyen a váltságdíj, azt a bíró döntötte el. Közben jöttek a beöltözött farsangolók is. Jelenetet rendeztek (például az ördög és a boszorkány), táncoltak a lányokkal, hazakísérték őket.

Akkoriban mindenki értett hozzá

Gérus Klára nem mindennapi ügyességről (és türelemről) tanúskodó terítőiről, kézimunkáiról ismert. „Tizenkét éves voltam, amikor megtanultam horgolni. Már nem is emlékszem, hogy kitől, hiszen akkoriban mindenki tudott horgolni, kézimunkázni. Nem kellett máshoz járni tanulni, hanem megtanultuk egymástól. Kezdetben tableteket (kisebb-nagyobb terítőket – a szerk.) készítettem, utána már ágyterítőket is. Húszéves korom után kezdtem el mással is foglalkozni. Horgolt kis csészéket, angyalokat, csengőket, kalapokat is készítettem. Vettük régen a magyar horgolókönyveket, abból néztem ki a mintákat.”

Szűz Mária fában és vásznon

Ármás Sándor fafaragással és festéssel is foglalkozik. „1973 óta faragok. A kolhozban akkoriban indult el a sasfaragás. Egyszer odamentem a fiúkhoz, akik éppen faragtak, elkértem a kést egy fél órára és én is csináltam egy olyan sast, amilyet ők. 1992-ig ment ez a kolhozban, de én utána sem hagytam abba. Tűzifának való fát szoktam vásárolni, abból faragok. Először megrajzolom, megtervezem azt, amit faragni készülök. Sok dolgot máshonnan merítek, de azért magamtól is kalkulálgatok. Nincs nekem ebben semmi nehéz, mert a faragással el tudom foglalni magam. Megtanítottam faragni a fiamat, a vejemet és az unokámat is. Rajzolással, festéssel már kicsi korom óta foglalkozom. Mindig is érdekelt, szerettem volna én is festeni. Nem tanított senki, de olvastam könyveket például festőkről. Második osztályos koromtól rajzolgattam, 1966-tól pedig már festettem is, vászonra, olajfestékkel. Szentképekkel kezdtem, utána már jöttek a tájképek és egyebek. Egy ideig pedig rézkarcokat is készítettem.” Ármás Sándor az utóbbi két évben már különböző rendezvényeken is bemutatta munkáit.

Nyolc méter egy nap alatt

– Tizenhat éves koromban tanultam meg szőni – mesélte Varga Gizella, aki 10 évvel ezelőttig aktívan szőtt (ma már nem bírják a lábai). – Nagynéném tanított meg mindenre: vetni, szőni, feltenni a szálat. Ettől kezdve már mindig szőttem. Forgolányba és Csepébe is szőttem megrendelésre, ha hoztak rongyot meg cérnát. Én úgy csíkoztam, hogy egy fehér, egy színes, vagy esetleg két színes közé tettem egy fehéret. Nyolc métert meg tudtam szőni egy nap alatt. Kelendő is volt akkoriban a pokróc. Volt, hogy elhoztak egy véget, hétfőn feltettem és pénteken már küldtem is haza a 12 szálat. Néha volt segítségem is, de egyedül is meg tudtam csinálni mindent.

Nagy dolgok kicsiben

Zsalabák János kerti dekorációs tárgyakat, virágtartókat, miniatűr szekereket, targoncákat, kutakat készít.

– Közel öt éve foglalkozom ezzel. Ez a hobbim. Láttam, hogy hogyan készítik mások például a hintát, s én is belevágtam. A többi dolgot már magam találtam ki, készítem el. A szükséges fát vásárolni szoktam. Aztán szárítom, lakkozom, pácolom, s ha elő van készítve az anyag, fél nap alatt általában el is készül egy-egy dolog. De csak munka előtt vagy után csinálom. Nekem tetszenek ezek a dolgok, s ha másoknak is, az jó. El is adom néha egy-egy munkámat. Már Csernyivcibe is vittek belőle.

Gyémánt tű és méhkaptár

Duszin János kőfaragó mesterként és méhészként egyaránt ismert és elismert nem csupán Csepében és környékén. „Huszonkét évvel ezelőtt kezdtem el ezt a szakmát. Egy nagyszőlősi mesterembertől tanultam. Ő bányában dolgozott, kockaköveket készített. Mivel a bánya megszűnőben volt, átállt a síremlékkészítésre, s magához vett dolgozni engem is. Öt évig dolgoztunk együtt. Aztán itthon maradtam, mert akadt munka itt is. Később sikerült különböző szerszámokat, például gyémánt tűket vásárolnom, és már portrékat, virágokat, egyebeket is fel tudtam vinni a síremlékekre. De ezt a művészi munkát ma már számítógép végzi, így sokan veszítették el a munkájukat. De a követ még sokáig kézzel kell faragni.” Duszin János elmondta továbbá azt is, hogy a kőfaragásban és a méhészkedésben egyaránt nagy segítségére van felesége és két gyermeke is, s mikor egyik munkában elfáradnak, pihenés számukra a másikkal foglalkozni.

Bár a magyar szokások, hagyományok megőrzése, gyakorlása sok esetben akadályokba ütközik, mindenképp dicséretes, hogy Csepe magyarsága mai napig is igyekszik tenni azért, hogy ezek még sokáig fennmaradhassanak.

Akinek van kiegészítenivalója Csepe múltjához, jelenéhez, értékes tárgyaknak, papíroknak van a birtokában, és azt szívesen megmutatná, jelentkezzen levélben szerkesztőségünknél.

Espán Margaréta