Sörtúra Csehországban
Ahoj, Velké Popovice!
Egy magyarországi barátomat Fortuna nemrég a kegyeiben részesítette: sikerült ugyanis egy többnapos nyereményutat nyernie a csehországi Velké Popovicébe, mely falucskában a cseh sörgyártás egyik fellegváraként ismert Kozel sörgyár is található. Több személyre szóló nyereményútról lévén szó, barátom az egyik helyet nagylelkűen felajánlotta számomra, melyet örömmel elfogadtam: így sikerült eljutnom – több más cseh település mellett – a magyarországi sörturisták között csak „Kecskefalvaként” ismert Popovicébe is, hol a sörkészítés kulisszatitkai, valamint a történelmi és szakmai érdekességek mellett számos kulináris élménnyel is gazdagabb lettem.
A szervezők precizitására jellemző, hogy a Budapesttől Velké Popovicéig tartó autóbusztúra során a huszonöt fős csoportot nem hagyták unatkozni: szakmailag tökéletesen felkészült idegenvezetőnk, Bányai Tamás jóvoltából érdekes információkat tudhattunk meg célállomásunkról, „Kecskefalváról”, valamint Csehországról és kultúrájáról is.
Azt mindjárt az elején le kell szögezni, hogy maga Csehország nagyon szép: elsőként maga a természeti szépség ragadja magával az embert. A szlovák–cseh határt átlépve, az út két oldalán mindenütt hatalmas és érintetlen erdőségeket, valamint gyönyörűen megművelt szántóföldeket és hatalmas gyümölcsösöket láthat az utazó: szinte nincs is kihasználatlan terület, ami a cseh agrárpolitika sikerét jelzi. Párhuzamot vonva Ukrajnával – ahol jelenleg a legértékesebb termőtalajként ismert ún. „fekete földek” közül is számos terület elhanyagoltan és kihasználatlanul áll – a helyzet mindenképpen sokatmondó és elgondolkodtató.
Miközben utaztunk, számos megállóra került sor, így a csapat tagjai vásárolhattak, ill. beszélgethettek a helyiekkel. Aki tudott egy kicsit oroszul, az nem volt elveszett ember: szláv nyelvről lévén szó, a helyiek kitűnően megértették. De bevásárlóközpontokban vagy a tankolókon az alkalmazottak többsége legalább alapfokon az angol nyelvet is beszélte. Jó is annak, ha az orosz mellett valaki az angolt is tudja, mert számos élelmiszerdiszkontban ázsiai vendégmunkások dolgoznak, akikkel az angol kitűnő érintkezési nyelv.
Az indulást követő ötödik órában érkeztünk meg Brnoba (németül Brünnbe), mely lélekszámát tekintve – Prága után – Csehország második legjelentősebb városa. A város egykoron a történelmi Morva Őrgrófság fővárosa volt, s jelenleg a Dél-Morva kerület központja, melyen belül önálló járást alkot, a Brno városi járást. Brno Csehország igazságszolgáltatási intézményeinek székhelye: itt van többek között az Alkotmánybíróság és a Legfelsőbb Bíróság is. Brno a 13 felsőoktatási intézményéhez tartozó 33 karával és 89 000 hallgatójával felsőoktatási központ is egyben. A Cseh Televíziónak és a Cseh Rádiónak is van itt stúdiója.
Maga Brno a legtöbb cseh várossal egyetemben gazdag történelmi emlékekben: a legnevezetesebbek egyike Spielberg (Špilberk) vára. A gótikus stílusú várat először 1277-ben említik, mely a XVII–XVIII. században terebélyes barokk erődítménnyé vált. Magyar vonatkozása is van: 1795 utolsó három hónapjában ugyanis itt raboskodott társaival együtt Kazinczy Ferenc. Hasonló nevezetesség a Szent Péter és Pál-katedrális: a XI. századi eredetű, javarészt gótikus stílusú püspöki székesegyház nemzeti jelentőségét mutatja, hogy a cseh 10 koronás érmén is látható. Spielberg vára és az említett katedrális vonzza a legtöbb látogatót a városba.
Idegenvezetőnk felhívta a figyelmet arra – és ezt megfigyeléseink is igazolták –, hogy Brnóban nagy hagyománya van a villamosozásnak: a város lakosságának tetemes része ezt részesíti előnyben. A helyi villamos története 144 éves múltra tekint vissza: az első lóval vontatott „villamosjárat” ugyanis 1869-ben indult a városban.
A cseheknek igen nagy a hazaszeretetük. Ezt minden lehetséges vonatkozásban igyekeznek szóban és vizuálisan is hangsúlyozni. Büszkén emlékeznek vissza a múltra, a helyi tradíciókra. Brnóban – a turistákra is gondolva – számos étterem a régmúlt korszakok szellemében van berendezve, s a személyzet is a cseh történelem tradicionális öltözékeiben szolgálja ki a vendégeket. A szervezés részeként egy finom ebédet sikerült elköltenünk a Stredoveka Krcma étteremben, melynek berendezése a XIII–XV. század fogadóinak hangulatát tükrözte. A durván ácsolt deszkából készült asztalokon gyertyák szolgáltatták a világítást, a falakon pedig fatáblákon középkori cseh–német feliratok díszelegtek. Leülve megtudjuk, hogy maga a terem elrendezése a középkori királyi udvartartást tükrözi: középen a királyi család, oldalt a lovagság, míg távolabb a szolgák asztala.
Változatos ételeket megkóstolva bepillantást nyertünk a cseh gasztronómiába, megízlelve többek között Csehország nemzeti ételét, a knédlit. Maga a knédli kelt tésztából készülő, a kenyérhez hasonló, de annál sokkal könnyebb hagyományos cseh köret szaftos húsételek mellé. A klasszikus a zsemlekockás, de van krumplis és füstölt hússal töltött is. A csehek többsége ezt a finom falatot sült hússal és káposztával, valamint egy korsó sörrel ajánlja. Apropó, sör! A cseheknek kitűnő sörkorcsolyáik vannak. Ilyen pl. a „hermelín”, ami nem más, mint fűszeres-hagymás lében pácolt lágy camembert sajt, vagy az utopenec, a szintén ecetes lében pácolt cseh kolbász. Desszertnek pedig gyümölcsös knédlit ajánlanak, ami nem más, mint a szilvás vagy a sárgabarackos gombóc cseh megfelelője.
Az első napon elköltöttünk egy finom vacsorát magában a cseh fővárosban, Prágában is. A Kozlovna étteremben a világos Kozel sör mellett a barna sört is sikerült megkóstolnunk, mely a világosnál valamivel édeskésebb.
Prágában viszonylag keveset tartózkodtunk, de annyit megállapíthattunk, hogy hatalmas diákváros. Az említett étteremben szinte a világ minden részéből érkezett – európai, amerikai, afrikai, valamint közel- és távol-keleti diákok – sörözgettek. Maguk a csehek egyébként sörivás közben imádják a jégkorongot nézni, ami nem is csoda: Csehország jégkorong-nagyhatalom. Az éttermek nagy részében a hokinézés képezi a tévézés alapját.
Csehországi tartózkodásunk második napján ellátogattunk a már említett Velké Popovicébe, a Kozel sörgyárba. Maga a falucska Prágától húsz kilométerre található. A Budapest–Prága autósztrádáról letérve három perc alatt be lehet érni „Kecskefalvára”, ebbe a gyönyörű természeti környezetben lévő, rendezett falucskába. A település neve először egy XIV. századi krónikában bukkan fel, s a XVI. században már bizonyosan működött itt sörfőzde, amely a Hyrsl család tulajdonában volt. Később a Sztrahovi-kolostor, majd az Óvárosi Szent Miklós Benedek-rend kolostorának gondozásába került.
A jelenleg ismert, neogótikus stílusú Kozel sörgyár megalapítása a Ringhoffer családhoz kötődik: a család történetének a gyárban külön múzeumi részleg állít emléket. 1870-ben Prága Smíchov kerületének polgármestere, Frantisek Ringhoffer vette meg a popovicei uradalmat. Az iparmágnás Ringhoffer új főzdét építtetett, amelyet a legmodernebb technológiával szerelt fel. Az új gyárban 1874-ben csapolták az első sört, ez a Kozel újkori történetének első jelentős dátuma. Az alapítás utáni évben, 1875-ben 18 ezer hektoliter sört értékesített Velké Popovice, 1902-re a termelés elérte a 90 ezer hektolitert. A gyárba bevezették a síneket, hogy a szállítást vasúttal oldják meg. Az I. világháború ugyan megállította a fejlődést, ám maga a Kozel 1922-ben nemzetközileg elismert márkanévvé vált. Később a Szudéta-vidék elcsatolásával a gyár elvesztette korábbi nyersanyagbázisát, Frantisek Ringhoffer pedig több ott működő üzemének is búcsút inthetett. Ám ennél is nagyobb veszélyt rejtett magában az 1945-ös államosítás, amikor is a gyárat más termelőüzemekbe olvasztották be. Az utolsó tulajdonos, Felix Ringhoffer a gyár államosítását követően Ausztriába került, ahol 1954-ben, szegénységben halt meg.
A sörgyár a szocializmusban a Közép-Csehországi régió vezető sörgyára volt, s több országba – köztük Magyarországra is – exportálták a habzó nedűt. Összességében elmondható, hogy – rövid időszakoktól eltekintve – a gyár egész története során végig sikeres volt, így ma méltán Csehország kedvenc söre, s a nemzeti büszkeség legfontosabb része. A Kozel sörből, mely hazai és nemzetközi megmérettetések során számtalan kitüntetést és érmet nyert, jelenleg évente kb. 1,6 millió hektoliter készül (a gyár falai között az 1874-es alapítás óta több mint ötvenmillió hektoliter sört főztek!). A kiváló minőség titka a több évszázados szakértelem és a hagyományos gyártási eljárás, valamint az, hogy a sörkészítés során kizárólag természetes – és csak cseh földön megtermelt – anyagokat használnak! Így pl. az egyik legfontosabb alapanyagot jelentő komlónak kiemelt szerepet szántak a mezőgazdaságban: az országban Prága és Karlovy Vary között hatalmas földeket szenteltek a növény termesztésének, melyet a földek nagyobb kihasználása érdekében lugasszerű felfuttatásban termesztenek.
Megemlítendő, hogy a legtöbb itt készült sört maguk a csehek fogyasztják el, ám 37 országba exportálják is a habzó nedűt: a legtöbbet Finnországba. Oroszországban, Ukrajnában, Magyarországon és Szlovákiában pedig licenc alapján gyártják a Kozelt.
Végezetül említést érdemel, hogy a sör neve szorosan összefonódott a márkanévhez tartozó bakkecske emblémájával. S hogy miért is Kozel, azaz kecske a gyár szimbóluma? Nos, vezetőnk elmondása szerint a név a német Einbeck városából származó sörről maradt a csehekre. A városnév később Einbockra változott: maga a bock szó kecskét jelent. A nagyon finom sört a csehek gúnyosan csak így kérték: „Ein Bock bitte”, aminek jelentése: „Egy kecskét kérek.”
A híres kecskés címert egyébként egy francia utazó, bizonyos Jean-Baptiste Greuze festette meg. Állítólag azért, mert nem volt pénze az itt elfogyasztott sör kifizetésére, s mintegy fizetségként megfestette tehát a híres kecskebakot, mely azóta is a gyár védjegye.
A gyár kabalaállata tehát azóta is a bakkecske, s a „logót” a gyár vezetői meg is elevenítették: mindig van legalább egy élő kecske a gyár területén, melyet a dolgozók szeretettel gondoznak. Ha az állat elpusztul, újat hoznak a helyére, hiszen bakkecske nélkül nem létezhet a Kozel gyár. Érdekesség, hogy minden állatnak van egy ún. vezeték és keresztneve: a keresztnév minden esetben az Olda név, mely az első itt dolgozó sörfőző mester neve volt. Az Oldák képei a falon is megtekinthetőek. Egyikük neve a következő volt: „Olda z Uzhorodu.” Kérdésemre kiderül, amit a név mögött sejtek: Kárpátalja Csehszlovákiához történt csatolását követően az egyik bakkecskét Ungvárról hozta ide a gyár, így ennek révén megyénk a gyártörténetben is képviselve van.
Az utolsó napon ismét megálltunk rövid időre Brnóban, ahol elvegyülve az éppen borfesztiválon részt vevő sokaságban, újabb kulturális szokásokkal ismerkedhettünk meg, valamint megnézhettük a tiszta és rendezett belvárost.
Hatalmas élményekkel, új ismeretségeket és barátságokat kötve tértünk vissza Csehországból.
F.Zs.
