Aki rendszeresen tudósítja a magyar tévénézőket Kárpátaljáról

K. Debreceni Mihály az idei Szalézi Szent Ferenc-sajtóösztöndíjas

K. Debreceni Mihály az MTVA kárpátaljai tudósítója, 2011 óta az MTI Hírcentrum ukrajnai részlegéért felelős vezetője, televíziós szerkesztő kapta idén a katolikus egyház Szalézi Szent Ferencről, az újságírók védőszentjéről elnevezett rangos sajtóösztöndíját, melyet az újságírói hivatás megbecsülésének jeléül a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 2001-től minden évben odaítél a média egy olyan munkatársának, aki nem egyházi sajtóban dolgozik, ugyanakkor munkájában szakmailag megalapozott módon és hitelesen képviseli a keresztény értékrendet. A rangos elismerés kapcsán szeretnénk bemutatni olvasóink számára fiatal televíziós kollégánkat, akivel egy fárasztó ungvári forgatás után beszélgettünk, miközben vágta tudósítását a Duna TV és az M1 Híradója számára.

– Mit jelent a nevedben a K. rövidítés?

– Bereki Anikó magyar televíziós műsorvezető kolléga azt mondta, hogy legyen ez a nevem, ne az ifj., mert az olyan dedós. Elfogadtam, és azóta a munkám kapcsán így írom a nevem: K. Debreceni Mihály, ami eredetileg azt jelentette, hogy a kis Misi.

– Csapon születtél 1984-ben, de hogyan indult a televíziós karriered?

– Csapon érettségiztem a Csapi Széchenyi István Középiskolában, majd 2001-től a Szegedi Tudományegyetem kommunikáció szakán tanultam, ahol az ötéves egyetemen, a negyedik és ötödik évfolyamot évösszevonással hál’ Istennek sikerült egy év alatt elvégeznem, így 2005-ben már diplomát kaptam. De már szegedi éveim alatt is tudósítottam a Duna Televízió és a Magyar Televízió kisebbségekről és határon túliakról szóló műsorait. Az első riportfilmemet 2004-ben a kajakozó Janics Natasáról készítettem Bácskapalánkán, Délvidéken, Rónyai Balázs tanár úr segítségével, aki operatőr kolléga is volt egyben. Az akkor a Duna Televízó Régiók című műsorában volt látható.

– Édesapád ismert kárpátaljai televíziós, az ő hatására választottad ezt a pályát?

– Valószínűleg igen. Sokszor mentem gyermekkoromban édesapámmal forgatni. Már akkor eldöntöttem, hogy én ezzel akarok foglalkozni. Nem bántam meg, ez egy izgalmas szakma, rengeteg adrenalinnal jár – pont ez az, amire, úgy gondolom, hogy nekem szükségem van –, nagyon szeretek „pörögni”.

– Az egyetemi diploma kézhezvétele után rögtön állást kaptál a Magyar Televíziónál?

– Nem rögtön. Hazajöttem, és itt kezdetem dolgozni az Ungvári Televízió magyar szerkesztőségében. Emlékszem, pont a benei Aréna Ifjúsági Táborban forgattunk, amikor mobiltelefonon Császár Nagy László a Magyar Televízióból felhívott, hogy jó lenne, ha bemennék hozzájuk egy meghallgatásra. Akkor Budapestre utaztam, és a meghallgatás után felvettek. Kisebb megszakítással 2009-ig ott dolgoztam, ezalatt voltam Kubában, és többek között a Magyarországtól elcsatolt területek mindegyikén, különböző témákban forgattam. Már akkor meg kellett tanulnom operatőrködni is, mert egyszemélyes stáb voltam. Szövegírás, szerkesztés, riporterkedés, operatőri munka egyben, akkor még vágni nem tudtam. 2009-ben elkezdtem itthon forgatni, akkor csatlakoztam újra az Ungvári Televízió magyar szerkesztőségének csapatához, ahol azóta is külső munkatárs vagyok. A korábbi ínséges és kaotikus magyar közszolgálati televíziós viszonyok után az új kormány 2010-ben létrehozta az MTVA-t, Duna Televízió, Magyar Televízió, Kossuth Rádió egyben. Onnan jött Ungvárra egy csapat, akik megalakították a Kárpátaljai Hírcentrumot, amelynek a vezetésére engem kértek fel. Továbbá a közszolgálati televíziós híradókért felelős munkatárs is én vagyok. Kollégáimmal hitelesen igyekszünk a magyar közmédiában tudósítani minden eseményről.

– Viszont ungvári tévésként is tudósítottad már a Magyar Televíziót Rio de Janeiróból, a Vatikánból, Londonból és számos más helyről…

– Ha lehetőség adódott rá, igyekeztem mindenhonnan tudósítani a Magyar Televíziót. Barlay Tamásnak, az MTVA vallási, kisebbségi és határon túli műsorai főszerkesztőjének köszönhetem, hogy az említett helyekre eljuthattunk – látta, hogy a kárpátaljai csapat sok helyen helytállt már. Minket bízott meg azzal, hogy menjünk Moszkvába, Cseljabinszkba forgatni. Én már korábban is tudósítottam a riói karneválról, meg a Sao Paulo-i karneválról a Magyar Televíziót, igaz az magánforgatás volt. Az onnan küldött tudósításaimat látva Barlay Tamás engem bízott meg azzal, hogy utazzak Brazíliába, a Katolikus Ifjúsági Világtalálkozóra, elkísérve az ott Magyarországot képviselő 23 embert… Vass Tamás operatőr kollégámmal forgattunk Rómában a pápaválasztási konklávé előtti héten. Olyan emberekkel találkozhattunk, akiket nem egyszerű mikrofonvégre kapni. Persze, akkor sem kaptunk forgatási engedélyt a Vatikán területére, de feliratkoztunk egy újságírói túrára a vatikáni kertekbe, bementünk és végigforgattunk mindent, amit csak tudtunk. Ehhez is kell a kárpátaljai leleményesség, vagy ahogy Vass Tamás kollégám súgja, a kárpátaljai virtus, hogy felül tudjunk kerekedni az akadályokon. Tavaly november hetedikén már negyedszer láthattam Ferenc pápát, kétszáz magyar cigány zarándokot kísértünk el Rómába egy pápai audienciára. Amikor velük találkozott, akkor szólalt meg Ferenc pápa először magyarul. Ekkor sem kaptunk forgatási engedélyt, volt nálam egy kis méretű profi kamera, bementünk a zarándokokkal az első sorba, a díszpáholyba. Tamás a tiltás ellenére mindent lefilmezett, ott álltunk 5-10 méterre a pápától, zseniálisan megcsináltuk még ott az interjút Balogh Zoltán miniszter úrral is, a cigány zarándokokkal sikeresen együttműködve, akik mindig úgy álltak körül minket, hogy a kamerát ne lássa a pápát őrző svájci gárda.

– Szerinted annak a kárpátaljai magyar fiatalnak is van esélye, hogy hozzád hasonló karriert csináljon, akinek az édesapja nem egy ismert televíziós?

– Úgy gondolom, hogy ma már van. Ehhez nem feltétlenül kell magyarországi egyetem, szerintem rengeteget kell olvasni, kell hozzá érdeklődés ez iránt a szakma iránt, talán egy kevés rátermettség, tehetség, de leginkább az, hogy szeresse, amit csinál. Ha az ember olvas, megláthatja az összefüggéseket a világban, és akkor sikeres lehet. A mai világban már teljesen mindegy, hogy valaki Kárpátalján van, vagy a Zöld-foki Szigeteken, van Facebook, Twitter, van telefon, a világ teljes mértékben összement.

– Ahhoz, hogy valaki 30 országból is tudjon tudósítani, több nyelvet is kell tudnia?

– Én orosz óvodába jártam Csapon, és már gyermekkoromban anyanyelvi szinten megtanultam oroszul, amit nagyon fontosnak tartok. Így könnyebb volt megtanulnom ukránul, bár soha nem fogok úgy beszélni, mint Sterr Attila, vagy Vass Tamás kollégám. Az iskolában németül tanultam, majd később megtanultam angolul is társalgási szinten, tehát tudok kérdezni, interjúkat készíteni. De az orosz nyelvvel is sokra lehet menni. 2006-ban utaztam Kubába, amikor az amszterdami reptéren véletlenül oroszul szólítottam meg egy takarító munkást, aki tökéletes oroszsággal igazított útba. Aki tud oroszul, az Kubában sem teljesen elveszett ember, és aki már tud két szláv nyelvet, az az összes többit is megérti.

Badó Zsolt