Áprily Lajos: Imádkozom: legyek vidám

Én Istenem, legyek vidám,

hogy házamat vidítni tudjam.

Mosolyogjak, ha bántanak

és senkire se haragudjam.

Arcom ne lássa senki sem

bánkódni gondon és hiányon.

Legyen szelíd vasárnapom,

ha mosolyog a kisleányom.

Én Istenem, legyek vidám,

ma minden gondot tűzre vessek.

Nyújtsam ki kincstelen kezem

s szegényen is nagyon szeressek.

Tudom, sokat bűvölt a gyász,

a hollós téli bút daloltam.

A bátrakkal hadd mondom el:

panaszkodtam, mert balga voltam.

Én Istenem, legyek vidám,

ujjongjon újra puszta lelkem,

mint rég, mikor falum felett

az első forrásvízre leltem.

Ködökbe csillanó sugár,

víg fecskeszó bolond viharban,

tudatlan gyermekhang legyek

a jajgató világzavarban.

Áprily Lajos Imádkozom: legyek vidám című verse érzékeltetni tudja a boldogság lényeges momentumát, azt az állapotot, mikor ok nélkül vidám, vagyis: szeretni képes az ember. Mert ilyen vidámság nélkül nincs igazi boldogság; annak híján belesüppedünk az anyagi valóságba, és ez előbb-utóbb rosszkedvű kilátástalanságot teremt.

Egyszerű Áprily-fohász e vers, háromszor ismétlődik meg benne az „Én Istenem, legyek vidám” első hallásra talán túlságosan is egyszerűnek tűnő „imasora”. De nem különbül egyszerűnek látszik az egész vers, miközben mégis meg tudja tartani magát az eredetiségben. Az Imádkozom: legyek vidám úgy hat, mint Áprily Lajos minden egyes verse: az egyszerűség mögött bölcsesség található. Itt a vidámság, vagyis a szeretni képesség felbecsülhetetlen értéke e bölcsesség. Mert, aki szeret – nem célirányosan, hanem csak úgy, egy bennünk élő felderíthetetlen okból –, az mondhatja magát igazán boldognak. És csak aki elvesztette, vagyis korábban birtokolta már e túlságosan egyszerűnek tűnő „semmiséget”, az tudja igazán értékelni az ok nélküli vidámságot, magát a szeretetet…

Penckófer János