Petőfi Sándor: Három fiú

2014. június 5., 05:00 , 699. szám

Szólt az édesapa legelső fiához,

Amint ez paripát nyergel és kantároz:

„Csapd vissza, fiam, a gyepre paripádat,

Ne ülj rá; ne hagyd itt szegény vén apádat!”

 

De felelt a fiú: „apám, el kell mennem,

Háború zajában hírt-nevet szereznem!”

S fölugrott a lóra, kengyelben két lába,

Sebes vágtatva ment háború zajába.

 

Hazajött a ló, de bezzeg üres nyerge,

Ott áll a kapunál kapálva, nyerítve.

Hova lett gazdája? ellenség leszúrta,

Fejét lenyiszálta és karóra húzta. –

 

Szólt az édesapa középső fiához,

Amint ez paripát nyergel és kantároz:

„Csapd vissza, fiam, a gyepre paripádat,

Ne ülj rá: ne hagyd itt szegény vén apádat!”

 

De felelt a fiú: „apám, el kell mennem,

Minden úton-módon kincseket szereznem!”

S fölugrott a lóra, kengyelben két lába,

Sebes vágtatva ment erdők vadonába.

 

Hazajött a ló, de bezzeg üres nyerge,

Ott áll a kapunál kapálva, nyerítve.

Hova lett gazdája? rabla, fosztogata,

A nemes vármegye végre megsokallta.

 

Egyszer borozgatott fényes jókedvébe’,

Elfogták, s bevitték tömlöc-sötétségbe.

Nedves tömlöc-falról sok víz csorga rája,

Kivitték száradni az akasztófára. –

 

Szólt az édesapa legkisebb fiához:

„Eredj fiam, te is, nyergelj és kantározz;

Szerezz hírt és kincset, kövesd két bátyádat,

Menj te is, menj, hagyd el szegény vén apádat!”

 

De felelt a fiú: „apám, én nem megyek,

Hírvágy, kincsvágy soha nem bántott engemet.

Gondolatom sem száll falu határán túl;

Ásó-kapa választ el minket egymástul.”

 

Állott is szavának, szent volt fogadása.

Nem lett híre, kincse, de lett boldogsága,

S apjával fogadta őt be egy sírverem,

Rajta zöld pázsit és tarka virág terem.

 

Egy Petőfi-mese a Három fiú című vers, akárcsak a János vitéz, irodalmunk gyönyörűséges elbeszélő költeménye. Három fiú esetét meséli el a szerző, és – amint azt sejteni lehet – igencsak tanulságos mindhárom életútja, életcél-választása. Az első dicsőséget, hírnevet kívánt magának, a második kincset, gazdagságot, míg a harmadik, mondhatni: semmit. Semmi különöset. Nem vágyott messzi földre, hírnévre, kincsre. Maradt a családi háznál, szülőföldjén, vagyis tényleg semmi különöset nem csinált. És itt bújik meg a titok. Míg az előző kettő szükségszerűen elbukik, mert talán túl sokat kívánt, a harmadik fiú e „semmi különös”-ben békességre, szép életre talál. Ennyi lenne a titok? A hétköznapiban észrevenni és megbecsülni azt, amiért messze földre, csatába indul valaki? Lehetséges. Mert a tartós boldogság, mondják: „semmi különös”. Nem olyan kincs és olyan hírnév, amit erővel megszerez az ember, hanem olyan, amely elégedettségben múló életünk során egyszer csak elszegődik mellénk…

Penckófer János