Kirándulni, játszani, olvasni csábít az Irka nyári száma

2014. június 12., 06:10 , 700. szám

A nyár, a vakáció ihlette az Irka című gyermeklap idei második számát.

„A nyár a kirándulások, a játék és a természetbarangolás ideje is. Az Irkában ezért most a szokottnál több játék, természettel kapcsolatos információ, jó tanács található” – ígéri bevezetőjében Espán Margaréta főszerkesztő, s bátran állíthatjuk: nem beszélt a levegőbe. Az ifjú olvasó talál a lapban Természetbúvár oldalakat, s a kirándulókat segíti ezúttal a Körbenéző, illetve részben a Mindenféle rovat is.

Akárcsak legutóbb, az Irka bizonyos oldalai most is az évszak kiemelkedő ünnepei köré szerveződnek. Sok érdekeset tudhatnak meg az érdeklődők a nemzeti összetartozás napjáról (június 4.), pünkösdről (június 8–9.), Keresztelő Szent János ünnepéről (június 24.), Szent Istvánról, illetve a magyar államalapítás emléknapjáról (augusztus 20.).

Természetesen a már említetteken kívül is sorra jelentkeznek a lap megszokott rovatai, köztük a legkisebbekké – a Döngicsélő, az ügyes kezűeké – a Tündérujjak, vagy a játékos kedvűeké – a Nyitva van az aranykapu. A játéknak egyébként a szokásosnál is nagyobb teret szentel ezúttal a lap, hiszen kétoldalas társasjátékot kap az Irkával minden olvasója, ami ugyancsak jól jöhet a nyáron a természetben és a négy fal között vakációzóknak egyaránt. Emellett a „szokásos” két kifestőt is megtalálják azok, akik szeretik a színes ceruzát.

Talán mondanunk sem kell, hogy ezúttal is sok szép verset, mesét válogattak össze a gyerekeknek a szerkesztők, amelyekhez, mint mindig, Kulin Ágnes grafikus készített illusztrációkat.

pszv