Nem a földhivatal miatt csúsznak a privatizációs ügyek

2014. június 12., 06:10 , 700. szám

Sok esetben indokolatlanul hosszú ideig tart egy telek privatizálása. A Beregszászi Járási Földhivatal vezetője, Sinkevics Erika szerint ezért az esetek döntő többségében nem az általa vezetett hivatal a felelős.

– Miért kell egy telek privatizációjára időnként hosszú hónapokat várni?

– A járási földhivatal nem készít semmiféle privatizációval kapcsolatos dokumentációt. A telekprivatizációkkal kapcsolatos okmányok elkészítését licencált cégek végzik, amelyeknek listája nálunk, a hivatalban is ki van függesztve az információs táblára. Mi az említett cégek által elkészített technikai dokumentációt tíz nap alatt elbíráljuk. Amennyiben a dokumentációban valamilyen hibát találunk, akkor visszaküldjük annak a cégnek, amelyik összeállította. Sajnos, vannak olyan becsületesnek nehezen nevezhető magánvállalkozók, akik ezekben az esetekben azt mondják az ügyfeleiknek, hogy a dokumentáció már nálunk van, csak mi nem akarjuk aláírni. Sőt, volt olyan eset, amikor egy magánvállalkozó állítólag egyenesen korrupcióval vádolt meg minket. Ahelyett, hogy elismerte volna a hibáját, azt mondta az ügyfelének, hogy a földhivatalban biztosan várnak valamit a bejegyzésért cserébe.

Mi egy olyan egységes számítógépes rendszerbe visszük be a privatizált földterülttel kapcsolatos adatokat, amely csak abban az esetben zárja be az adott ügyiratot, ha Kijev számára is „láthatóan” megírtuk az ügyfél számára a tájékoztató levelet a beregisztrálásról, vagy indokolt esetben annak elutasításáról. Ezt a törvény szerint tíz napon belül meg kell tennünk. Amennyiben a regisztráció sikeresen megtörtént, bevisszük a dokumentációt egy újabb egyesített számítógépes rendszerbe, ha az a program is mindent rendben talált, akkor 12 napon belül az ügyfél megkapja a kataszteri számot.

– Hogyan fordulhat elő mégis, hogy egyes esetekben évekig is elhúzódik egy privatizációs ügylet?

– A regisztrációt követően a második számítógépes rendszerbe visszük be a privatizálandó terület pontos koordinátáit. Ilyenkor általunk előre nem látható problémák merülhetnek fel. Például sokszor kiderül, hogy a földmérést végző cég hibázott, a privatizálandó telek fekvése rosszul van megállapítva, mondjuk, rálóg egy korábban már privatizált földre, vagy a konfigurációja nem megfelelő. Ilyen esetben mi értesítjük a dokumentációt összeállító vagy a mérést végző céget – amely nem minden esetben ugyanaz –, és ameddig ők nem orvosolják a hibájukat, addig áll a privatizációs ügylet. Mivel a cégek nem sietnek az általuk okozott hiba kijavításával, a leggyakrabban ilyen esetek miatt vannak hosszú csúszások. A cégeknek pedig egyszerűbb a földhivatalra hárítani a felelősséget.

Elismerem, hogy időnként napokra lefagy a számítógépes rendszer, egy ügyintézőnk szülési szabadságon van, három fiatalembert pedig behívtak a hadseregbe a mobilizáció során, helyükre a törvények által előírt képzettségű szakembereket nem találtunk. Emiatt heti hat nap dolgozunk, de a mi hibánkból, vagy a mostani informatikai rendszer hibájából senkinek nem kellett egy hónapnál többet várnia a telke privatizálására. Azt javaslom az ügyfeleknek, hogy a tervdokumentációt személyesen vegyék el az azt összeállító cégtől, és személyesen nyújtsák be hozzánk a kataszteri szám kijelölésére.

A járásban működő akkreditált cégekkel egyébként nem szokott probléma lenni, inkább a Beregszászi járásban helyismerettel kevésbé rendelkező cégekkel. Például az egyik esetben még 2007-ben belekezdtek a privatizációba, és a mai napig nincs befejezve. Közben megszűnt a cég, a tervdokumentációt összeállító szakember egy másik cégnél dolgozik. Fontos, hogy az ügyfelek őrízzék meg a csekket a befizetésről, ugyanis akkor zaklathatom az illetékest, hogy javítsa ki a hibáját.

– Mennyit kell fizetni a földhivatalnak a privatizációért?

– A törvény szerint senki nem avatkozhat be az akkreditált cégek ármegállapításába. Nálunk egy tervdokumentáció elkészítéséért 700 és 1150 hrivnya közötti összeget kérnek, míg egy új telek kijelölésekor 1600-tól 2500 hrivnya között szokták meghatározni az árat attól függően, hogy melyik magánvállalat végzi a munkát. De ennél jóval több is lehet egyes cégeknél. Illetve általában emeli az árat, ha Beregszásztól távolabbra kell utazni a földméréshez. A földhivatalnak a kataszteri szám kijelöléséért összesen 115 hrivnyát kell fizetni.

Az ügyfél által befizetendő csekket maga az egységes informatikai rendszer írja ki. Mi a dokumentáció elektronikus változatát csak akkor tudjuk továbbítani, ha beszkenneltük a befizetésről szóló csekket. Tehát a 12 napos kötelező határidő a beszkennelés után kezdődik. Vannak olyan ügyfelek, akik leadják a dokumentációt és befizetik a pénzt, de csak egy hónap múlva hozzák be a csekket.

B. Zs.