Öntözés nélkül nincs hatékony zöldségtermesztés II.

Az öntözés szerepéről a szabadföldi zöldségtermesztésben, illetve a piaci helyzet alakulásáról Őr Hidi László nagydobronyi gazdálkodót, a „Pro agricultura Carpathica” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány szaktanácsadóját kérdeztük. Folytatjuk előző számunkban elkezdett témánkat.

– Miért javasolt az öntözést kapálással kiegészíteni?

– Már eleink is tudták, hogy egy jó kapálás felér egy öntözéssel. A követendő „taktika” az, hogy amint a föld ezt lehetővé teszi, vagyis némileg felszáradt az egyszeri öntözéshez javasolt 30-40 milliméternyi víz kijuttatása után, kultivátorral vagy a hagyományos kapával megmunkáljuk a talajt. A felső talajréteg megmunkálásával elérjük, hogy megszakadjanak, lezáruljanak a benne lévő vízszállító hajszálerek, kapillárisok, melyeken át az alsóbb rétegekből a felsőbbekbe jut a nedvesség, miáltal megakadályozzuk, illetve jelentősen csökkentjük a párolgást. Az avatatlan szemlélőnek a megmunkált göröngyös talajfelszín mindig szárazabbnak tűnik, ha azonban egy kicsit mélyebbre ásunk, látni fogjuk, hogy az alsóbb, morzsalékosabb talajszelvény vízzel jobban ellátott, mint a sokszori öntözéstől betömörödött, megmunkálatlan föld. Ráadásul a kapálással amellett, hogy megakadályozzuk a kijuttatott öntözővíz elpárolgását, gátoljuk a termőterület gyomosodását, valamint a talajt is levegőztetjük, kellőképpen morzsalékossá tesszük.

– Miként igazodik az öntözés az egyes növényfajták igényeihez?

– Természetesen jelentős különbségek vannak az alkalmazott öntözési módok között az adott növény igényeinek függvényében. Például tudjuk, hogy a káposztafélék a nedvesebb, páradúsabb, hűvösebb klímát kedvelik. Emiatt számukra az esőztető öntözés kiépítése a hasznos.

Mifelénk sokfelé próbálkoznak vízkivétellel a helyi csatornákból, víztározókból vízágyúk alkalmazásával. Ez egy nagyon költséghatékony módszer, s mindenképpen hasznos is, amennyiben jelentős mennyiségű víz gyors kijuttatására alkalmas. Egyetlen hátránya, hogy az optimálisnál nagyobb a becsapódó vízcseppek mérete, ami idővel tömörödést okozhat a talaj felső rétegében, emellett a szórófej közelében található növényzetben is kárt okozhat a vízsugár.

Ezért hasznosabb az úgynevezett mikroszórófejes öntözés alkalmazása. Ilyenkor a gerincvezetékből vékonyabb csövek ágaznak el, melyekre kisebb, 8-10 méteres körben öntöző szórófejeket szerelnek fel. Ezzel a rendszerrel esőztető módon is öntözhetünk, vagy adott esetben akár párásíthatunk is, ami a karfiolnál például különösen fontos. A karfiol nagyon meghálálja ezt a fajta extra gondoskodást. Mint ismeretes, nyáron a karfiol aranyáron értékesíthető, a hőség miatt azonban nehéz szép fehér és tömör karfiolrózsákat termeszteni. Segíthet ebben, ha megfelelő gyakorisággal hűtő-párásító öntözést alkalmazunk az ültetvényünkön.

– Mi a helyzet a vidékünkön igen elterjedt paprikával?

– A paprikánál más a helyzet, mivel melegigényes kultúráról van szó, s régiónk a szabadföldi paprikatermesztés tekintetében az északi határon fekszik. Ebben a helyzetben nagyon fontos, hogy a megfelelő mennyiségű és minőségű termés kineveléséhez a növény megkapja a szükséges hőmennyiséget-hőösszeget. Ez annyit jelent, hogy amennyiben idejében kiültettük a paprikapalántát, ami rendszerint május második felét jelenti – a júniusi ültetés már megkésettnek számít –, a mért hőösszeghez kell igazítanunk a locsolást is. Tanácsos hét celsius fokonként egy milliméternyi locsolóvizet kijuttatni.

– Hogyan számítjuk ki a hőösszeget és a kijuttatandó víz mennyiségét?

– A reggel, délben és este mért hőmérsékletből napi átlagot számítunk oly módon, hogy a három értéket összeadjuk, majd a kapott összeget elosztjuk hárommal. Ha például napi 21 fokos átlaghőmérsékletet kapunk, az annyit jelent, hogy e nap után a paprika három milliméter locsolóvizet igényelne. Miután azonban korábban azt mondtuk, hogy célszerű egyszerre nagyobb mennyiségű, a talaj teljes felső szelvényét átitatni képes mennyiséggel locsolni, nem naponta juttatjuk ki a mondott 3-4 milliméternyi csapadékot, hanem akkor locsolunk, amikor a mért napi átlaghőmérsékletek alapján összegyűlik az egyszeri öntözéshez optimálisnak tartott 30-40 milliméternyi vízmennyiség, vagyis rendszerint 7-10 naponként. Például június első felében volt 25 fokos napi átlaghőmérséklet is, így abban az időben heti locsolásra kellett berendezkednünk. Ha viszont ennél alacsonyabb a hőösszeg, akkor természetesen ajánlatos ritkábban, mondjuk úgy 10 naponta öntözni.

– A legtöbben mégis csak úgy „szemre” öntözünk, vagyis a látszatra, a tapasztalatainkra hagyatkozunk. Mi ezzel a gond?

– Valóban, például Nagy­dob­ronyban is nehéz leszoktatni a fűszerpaprikát termesztő gazdákat arról a régi beidegződésről, hogy a munkahelyről hazatérve minden nap alaposan beöntözzék a paprikaültetvényüket. Ezzel azonban egyrészt tömörítik, másrészt lehűtik éjszakára a termőtalajt a rendszerint fúrt kútból nyert vízzel. Arról nem is szólva, hogy a legtöbb esetben egyszerű slaggal locsoló termesztők türelme véges, vagyis nem mindig juttatják ki a szükséges vízmennyiséget, illetve a víz nem egyenletesen oszlik el az adott területen. Végeredményben a paprika fázik, csökken a hőösszeg és ennek nyomán a termésmennyiség. Ráadásul a növényállomány folyamatosan vizesen megy neki az éjszakának, miáltal fokozottan ki van téve a betegségek, leginkább a xanthomonas támadásának. Sokkal hasznosabb tehát, ha – mint az előbb már szó volt róla – 7–10 napos öntözési fordulókat alkalmazunk, s valamilyen kíméletesebb locsolást lehetővé tevő öntözőberendezést építünk ki. Ezt követheti – amint a talaj kellően felszáradt – a kultivátorozás vagy kapálás a kijuttatott vízmennyiség megőrzése érdekében.

Az öntözőrendszerhez természetesen tápoldatozó rendszer is csatlakoztatható. Hajtatásban már elterjedtek azok a berendezések, amelyek egyszerre szívják fel a csepegtető rendszer révén kijuttatandó vízzel a tápoldatot, s ezek a szabadföldi termesztésben is kiválóan alkalmazhatók. Vagyis a szükséges fejtrágyamennyiség minimális ráfordítással, az öntözővízzel együtt is kijuttatható.

pszv